Máriakönnye, Vodica kegyhely
Bács-Kiskun megyében, Bajától délre, a Hercegszántó felé vezető 51-es út mentén található a kalocsai főegyházmegye egyik legfontosabb búcsújáró helye Máriakönnye vagy ahogy szlávul hívják, Vodica.
Baja a magyarországi Bácska gazdasági és kulturális központja, tőle csupán néhány kilométerre fekszik a forrásairól, szentkútjairól híres Máriakönnye vagy Vodica.
Máriakönnye, Vodice legendái
Már a 18. században zarándokhely volt, a kápolnát 1811-ben szentelték fel. VII. Pius pápa 1816-ban engedélyezte a Kisboldogasszonynapi búcsút (szeptember 8.).
A hely kettős neve a 18. századi legendáihoz kapcsolódik. Az egyik legenda szerint egykor egy szerb és egy magyar diák vándorolt ezen a tájon, amikor is farkasok támadták meg őket. Mit ad isten, a közelben egy magas fán egy Mária-képet pillantottak meg és Máriához fohászkodva megmenekültek. A fa közelében két forrást is találtak, amelyeket saját vallásuk szerint Szűz Mária tiszteletére szenteltek.
A másik változat szerint egy vándorlegény, aki szomorú sorsán bánkódva egy fa alatt pihent, azt vette észre, hogy a fán lógó Mária-kép könnyezni kezd. Mária könnyeiből forrás fakadt, egyenesen kettő is.
A két forrás azóta is megvan, az egyik forrásnál az ortodox szerbek, a másiknál a katolikusok: magyarok, németek, bunyevácok, szlovákok imádkoznak.
A források mellé Schmidt Sebestyén mézesbábos és felesége építtetett egy kis kápolnát. A templom belsejében ma is látható sírkövük. A kápolna kegyképe a 18. század végén, 19. század elején készült, ismeretlen festő alkotása. Az olajképen Mária feje fölött aranyozott korona látható, ölében a gyermek Jézus ölelésre tárja karját.
1923-ban kapta a Máriakönnye nevet, a szenthely legendájára utalva. 1922-50 között a ferencesek gondozásában volt, akik 1930 és 1934 között kibővítették a kápolnát. Ekkor került ide a toronysisak alatti Jézus szíve-szobor, Kender István alkotása.
Napjainkban a búcsújáróhely a bajai Páduai Szent Antal Plébániához tartozik. 1973. szeptember 9-én a kalocsai érsek ünnepélyes keretek közt szentelte föl a fölújított kegykápolnát.
2006-ban tanösvény és játszótér is készült a kápolna mellé. Így a gyönyörű természeti környezetben lévő kápolna igazi kikapcsolódást, és lelki feltöltődést nyújthat kicsiknek és nagyoknak. Hétvégi családi séták, kirándulások célpontja is lehet.
2008-ban a közelben alakították ki a hercegszántói Vodica-Máriakert kegyhelyet, ahol a világ második legmagasabb Mária szobrát állították fel.