Malkocs bég dzsámija – Siklósi dzsámi

A Baranya megyei Siklós legfőbb látnivalója a tatárjárás után épült Siklósi vár. Ne feledkezzünk meg azonban a szépen felújított, török időket idéző iszlám imahelyről. Malkocs bég dzsámija a 16. században épült, felújítási munkáit 1993-ban Europa Nostra-díjjal ismerték el. 

Malkocs bég dzsámija

Malkocs bég dzsámija

A Siklósi dzsámit és a hozzátartozó minaretet Malkocs bég (Malkoç Bey), a kilisi (klisszai) szandzsákbég építette 1543 és 1565 között. Siklós 1686-os visszafoglalásakor még épségben állt a mecset. A következő évszázadokban a minaretje és előcsarnoka elpusztult, a megmaradt dzsámi épületet többször átalakították. A 19. századra teljesen elvesztette török építészeti jellegét, lakóépületként használták. 1901-ben több szomszédos házzal összeépítették, ekkor a kupoláját és falainak egy részét is lebontották.

A művelődési ház udvarán álló dzsámi régészeti és műemléki feltárása 1969-ben indult meg Gerő Győző és Mendele Ferenc vezetésével. A helyreállítás az 1990-es évek elején kezdődött meg. A belső tér rekonstrukciójához nagy segítséget nyújtott az Ankarai Néprajzi Múzeum, amely korabeli szakrális tárgyakat bocsátott a felújítók rendelkezésére. A munkálatok csak 1994-re fejeződtek be, de az épület már 1993-ban elnyerte az Europa Nostra-díjat.

A négyzet alaprajzú dzsámi alapfalait kőből és téglából húzták fel. Az északnyugati homlokzaton van a bejárat, egykor az ajtónyílást feltehetően díszes kőkeret szegélyezte. A dzsámi Mekka felé néző, délkeleti falának közepén áll az imafülke, a mihráb.

A belső falakat további, változatos formai kialakítású falifülkék tagolják. A feltárások alapján a mihráb jobb oldalán állt a kőalapozású szószék, a minbar, a bejárat felőli oldalon futó lépcső pedig a nők karzatához, illetve a minaretbe vezetett.

A dzsámi belépőjegy ellenében látogatható. Imahelyként is működik, a délszláv háború éveiben Siklóson és környékén letelepedett kisszámú iszlám közösség használja.

Nagyon köszönöm a fotókat Kozma Andreának!

Nézd meg ezeket is!

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük