Mai Manó Ház: a fotográfia budapesti szentélye
A Budapesten található Mai Manó Ház egyedülálló helyszín, amely a fotóművészet múltját és jelenét öleli fel. A gyönyörű épületet a 19. század végén emelték a híres fotográfus, Mai Manó megrendelésére. A Nagymező utca 20. szám alatt álló épület nemcsak történelmi jelentőséggel bír, hanem a mai napig aktív kulturális központként működik. Nézzük meg, honnan indult ez az ikonikus helyszín, és mit kínál ma az érdeklődőknek.

Ki volt Mai Manó?
A 20. század leghíresebb fotóművészei között számos magyar származásút találunk – például André Kertész (Kohn Andor), Robert Capa (Friedmann Endre), Moholy-Nagy László (Weisz László) -, többségük külföldön futott be szenzációs karriert. A századforduló körül Bupapesten tevékenykedő Mai Manó az előfutáruknak tekinthető.
Mai Manó, eredeti nevén May Emánuel, 1855. május 24-én született Pesten. Szerény anyagi körülmények között nevelkedett, és édesanyja korai halála miatt fiatalon munkába állt. Már 14 évesen a fényképészet vonzotta, ezért inasként kezdett Kalmár Péter műtermében, majd tapasztalatot szerzett a Borsos és Koller társulásnál, illetve Grazban Leopold Budénél. Esténként az Iparrajziskolában tanult és érettségit szerzett.

1878-ban Békei fotográfussal közösen stúdiót nyitott az Andrássy út és Bajcsy-Zsilinszky út sarkán. Tehetsége révén hamar népszerűvé vált, és 1885-ben elnyerte a császári és királyi udvari fényképész címet. Specialitása a gyermekfotózás volt, ami sikeres üzletet eredményezett. Bevételeiből 1893-ban a Nagymező utcában bérházat építtetett, amelybe egy fotóműtermet is terveztek, erősítve vállalkozása tekintélyét.
1917-ben bekövetkezett haláláig ebben a házban élt és dolgozott.

A Mai Manó Ház története
Mai Manó 1893-ban kérte fel Nay Rezső építészt a fotóműtermét is magában foglaló háza megtervezésére. A munka oroszlánrésze, az alaprajz és a homlokzat megrajzolása Nay Rezső feladata volt, de a gépészeti berendezéseken Strausz Ödön dolgozott.

Az építészek az olasz és a francia neoreneszánsz jellegzetességeit vegyítették az épületen. Nagyon leleményesen a pincével együtt nyolc szintet alakítottak ki, a főhomlokzaton azonban csak három emelet és a tetőtér vehető ki, így igazodik a környező házakhoz.

A ház díszítéseként csempéket, kerámiacserepeket használtak. A félköríves főbejárat mellett reneszánszra emlékeztető gyümölcsfüzérek és művészetre utaló jelképek, hangszerek, festőpaletta díszítenek.

A második emelet közepén egy üvegfalú zárt erkély látható, melyet a francia reneszánszra emlékeztető indák és csavart oszlopok vesznek körbe. Az erkély valójában a rendkívül világos Napfényműterem része. A fényt árnyékolóernyőkkel lehetett szabályozni. A Napfényműterem falait borító freskók a portréfotók hátteréül szolgáltak.

A házat Mai Manó 1917-ben bekövetkezett halála után fia örökölte, de ő 1931-ben eladta Rozsnyai Sándor zeneszerzőnek, aki az udvarba egy háromszintes mulatót épített.
A második világháború után hosszú ideig a Magyar Autóklub használta. A rendszerváltás után itt hozták létre a hazai fotográfiai élet központját. A házban ma múzeum, könyvtár és galéria található, ahol a magyar fotográfia történetének legfontosabb művei láthatók.

A Magyar Fotográfusok Háza kiállításai
A gondosan helyreállított épület 1999 óta a Magyar Fotográfusok Háza néven működik, és a fotóművészet otthonává vált. A Mai Manó Ház kiállítótereiben magyar és nemzetközi fotóművészek munkái kapnak helyet, amelyek a klasszikus és kortárs fotográfia széles spektrumát mutatják be. Az állandó és időszakos kiállítások mellett workshopok, előadások és könyvbemutatók is zajlanak itt.

A múzeum állandó kiállítása a magyar fotográfia történetét mutatja be a 19. századtól napjainkig. A múzeumban időszaki kiállítások is láthatók, amelyek a magyar és a nemzetközi fotográfia aktuális trendjeit mutatják be.
A Mai Manó Ház könyvtára a magyar fotográfia egyik legnagyobb gyűjteményét tartalmazza. A könyvtárban több mint 10 000 könyv, folyóirat és album található a magyar és a nemzetközi fotográfiáról. A könyvesbolt igazi ritkaságokat is beszerezhetünk a fotográfia múltjából és jelenéből.

A Mai Manó Ház nemcsak a fotográfusok és művészetkedvelők számára nyújt inspirációt, hanem mindenkinek, aki szeretné felfedezni Budapest egyik rejtett kincsét. Ha legközelebb a fővárosban jár, ne hagyja ki ezt a különleges helyet!
A bejegyzésben található fotókat 2024 augusztusában készítettem, amikoris Martin Wanda & Martin Gábor: Az Örök Fiatalság Balladája és a Látogatóban Picassónál című kiállításokat tekintettem meg.

Jelenleg – a meghosszabbításnak köszönhetően – 2025. február 9. a Friga Kahlo kiállítás tekinthető meg az alábbi időpontokban:
Keddtől vasárnapig: 12 és 19 óra között.
Hétfőn és ünnepnapokon zárva.
Nyitvatartási és egyéb információkat a ház hivatalos oldalán találsz.