Látványos showműsorral költöztették át a múmiákat

A „fáraók arany parádéja” címet adták annak a nagyszabású eseménynek, mely során 22 múmiát – 18 fáraót és négy királynőt – szállítottak át a kairói Egyiptomi Múzeumból az újonnan épített Egyiptomi Civilizáció Nemzeti Múzeumába. A zenészekkel és előadóművészekkel kísért öt kilométeres menetben egy óra alatt költöztették át a múmiákat modern kiállítóhelyükre, ahol már megtekintheti azokat a nagyközönség. Most megnézheted videón a showműsort is.

költöztették a múmiákat

Látványos showműsorral költöztették át a múmiákat

A fustati Egyiptomi Civilizáció Nemzeti Múzeumot 2017-ben nyitották meg részlegesen. A Kairótól 5 kilométerre fekvő Fustat az arab hódítások után, Omajjád Kalifátus alatt volt Egyiptom fővárosa. A kiállítás most ide szállított múmiákkal lesz teljes.

Már 2020 novemberében készen állt a terv a királyi menet biztonságos és látványos közlekedésére, amire végül 2021 áprilisában került sor. A múmiákat különleges nitrogénnel töltött kapszulákba zárták, amiket aztán speciális hőmérséklet-szabályozóval felszerelt járműveken szállítottak el.

Az eseményt az legszigorúbb biztonsági korlátozások mellett naplementére időzítették. A mellékutakat és a nagyobb kereszteződéseket lezárták, lovas és motoros rendőrök vigyáztak a rendre.

A zenészekkel és előadóművészekkel kísért öt kilométeres menet 22 múmiát, 18 király és 4 királynő földi maradványait szállított át a régi helyükről, a kairói Tahrir téren lévő Egyiptomi Múzeumból az új, modern múzeumba. 

A múmiákat a luxori Dejr el-Bahari halotti templomkomplexumban és a közeli Királyok Völgyében fedezték fel az 1871-től kezdődő ásatásokon. A legidősebb múmia Szekenenré Ta-aa-é, a XVII. dinasztia utolsó előtti fáraójáé, aki a Kr. e. 16. században uralkodott, és vélhetően erőszakos halált halált. Szintén átszállították II. Ramszesz, I. Széthi és Szekenenré Ta-aa lánya, Ahmesz-Nofertari múmiáit.

A múmiák 2021. április 18-tól már az új kiállítóhelyükön tekinthetők meg. 

A Tahrír téri Egyiptomi Múzeum továbbra is megmarad, csak a múmiákat költöztették át. Az ókori egyiptomi művészet szobrai, sztéléi, reliefjei és festményei lesznek itt kiállítva. 

A piramisok közelében 2005 óta épül egy másik múzeum is, a 24 ezer négyzetméteres Nagy Egyiptomi Múzeum. Átadását 2020-ra tervezték, de a koronavírus járvány miatt várhatóan csak 2021 őszén fejeződik be a hatalmas építkezés. Tutankhamon-tárgyakat majd ide fogják áthelyezni a kairói múzeumból, de Tutankhamon múmiája továbbra is marad a Királyok völgyében. 

Így költöztették át a múmiákat – rövid videó

Fáraók arany parádéja – teljes videó

Nézd meg ezeket is!

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük