Koszciuszkó Tádé dombja Krakkó mellett
Koszciuszkó Tádé dombja Krakkó mellett áll, a lengyel nemzeti hős tiszteletére emelték. De ki is volt ez Koszciuszkó Tádé, akinek a nevét egy budapesti utca is viseli?
Koszciuszkó Tádé dombja
„Krakkóba muszáj volt elmennünk a decemberi pár órás kiruccanás után több napra. Így volt módomban olyan helyre is eljutni ahova viszonylag kevés turista megy el. Pl. Lengyelország nemzeti hőse, Koszciuszkó Tádé tiszteletére emelt dombra.
Bocs, kicsit hosszú lesz a leírás: Andrzej Tadeusz Bonawentura Kościuszko (Kosciuszko Tádé, 1746–1817) hadmérnök, lengyel és amerikai tábornok, az amerikai függetlenségi háború résztvevője. A nemzeti fegyveres erők főparancsnoka a nevét viselő, az Orosz Birodalom ellen indított 1794-es nagy felkelés idején.
Nemesi családból származott, a piaristáknál tanult, majd a varsói katonai akadémián hadmérnöknek képezte ki magát. Később Párizsban építészetet, erődépítészetet és festészetet hallgatott.
1776-tól az amerikai függetlenségi háborúban ezredesként harcolt George Washington oldalán akitől eredményei elismeréseként mérnökkari ezredesi rangot kapott. A függetlenségi háború végén dandártábornok s amerikai állampolgár lett. 1784-ben hazatért Lengyelországba.
Az 1789-es liberális reformok idején tábornok lett, s szerepet játszott az 1791-es lengyel alkotmány létrejöttében is.
1792-ben II. Katalin orosz cárnő csapatai betörtek Lengyelországba. Kosciuszko a nagy dubienkai csatában hadosztálya élén fényes győzelmet aratott az ötszörös túlerővel rendelkező orosz erőkkel szemben, ezért vezérezredes lett, s a franciáktól tiszteletbeli állampolgárságot kapott. Ám később Poroszország és Oroszország újabb lengyel területeket szállt meg.
Kosciuszko az 1794. március 12-én kitört felkelés katonai vezetője lett, s Krakkóban nyilvános esküt tett: sikerre viszi az ügyet a megszálló oroszok és poroszok ellen. 1794. október 10-én a Maciejowicéni csatában a túlerővel szemben vereséget szenvedett és sebesülten fogságba esett. A felkelés elbukott, Lengyelország immár a harmadik alkalommal is, 1795-ben eltűnt a térképről. A vezér a szentpétervári Péter-Pál erődben raboskodott, majd Katalin 1796-os halála után fia, I. Pál szabadon bocsátotta.
1817. október 15-én a svájci Solothurnban egy baleset következtében halt meg. Halála után maradványait Krakkóba vitték, s a Wawel királysírjai mellett temették el. A lengyelek nemzeti hősének szobra a város határában, az 1823-ban emelt emlékdombon áll.
Az emlékműhöz vezető gesztenyefasor.”
Nagyon köszönöm Arnhoffer Klárinak a csodás beszámolót!
