Kossuth Lajos szülőhelye, Monok látnivalói

Monok, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei község elsősorban neves szülöttjéről, Kossuth Lajosról ismert. Monok látnivalói között első helyen kell említeni a neves politikus szülőházát, amelyben napjainkban emlékmúzeum működik. A település a Tokaj-hegyaljai Történelmi Borvidék részeként az UNESCO világörökség részét képezi.

Monok látnivalói - Kossuth Lajos szülőháza

Kiss P. Dórától érkeztek a fotót és az ajánlás: „MONOK – Kossuth Lajos szülőhelye. (Monok, 1802. szeptember 19. – Torino, 1894. március 20.)
Szülőháza ma múzeum, utcai falán emléktábla. A múzeummal szemben az Andrássy-kastély kertben Kisfaludi Stróbl Zsigmond egész alakos Kossuth szobra áll.
A kastély műemlék és felújításra vár.”

Monok látnivalói

Monok neve a szerzetest jelentő szláv monoh szóból ered. Azt nem sikerült megállapítani, hogy honfoglalás kori alapítású-e vagy csak a tatárjárás után hozták-e létre. Monokot 1273-ban kapták meg a Bogátradvány nemzetségből származó Lúciak, akik a faluról Monakyaknak nevezték magukat.

Hasszán temesvári pasa 1567-es hadjárata során a törökök felégették a falut. A 16. század végére a falu újra benépesült. 1643-ban Monaky János halálával férfiágon kihalt a dinasztia. Ekkor Monaky Anna házasságot kötött gróf Andrássy Mátyással, ezzel a település az Andrássy család tulajdonába került. Az Andrássyak felújíttatták a Monakyak kiskastélyát. Majd hamarosan elkezdődtek a szomszédos domboldalon egy újabb és nagyobb méretű kastély építésének munkálatai.

Kossuth Lajos szülőháza – Kossuth Emlékmúzeum

A község közepén áll Kossuth Lajos szülőháza. Az épületet Andrássy István gróf építtette 1780–82 között. Kossuth Lajos életéből nagyon rövid időszakot töltött Monokon. 1802 szeptember 19.-én látta meg a napvilágot, és már 1803 tavaszán Olaszliszkára költözött családjával.

Az épületben működik a Kosszuth Emlékmúzeum, ahol megismerkedhetünk nagy poliktikusunk életútjának zempléni vonatkozásaival. Láthatjuk az olaszországi Torinóban (régi nevén Turin) elhunyt államférfi arcvonásait is halotti maszkként.

„Monokon születtem, / amott a szerencsi hegy tövében, / ahol a rege szerint Árpád a honalapítás / első áldomását megülötte.” írta Turinban 1890. február 12-én.

Kossuth Lajos szobra

A domboldalon, az Andrássy-kastély kertjében állították fel az állmaférfi 2,5 méter magas, egészalakos bronz szobrát, Kisfaludi Strobl Zsigmond alkotását 171 település lakóinak adakozásából.

Monok látnivalói - Kossuth lajos szobra

Kossuth bal kezét díszkardja markolatán tartja, jobb kezében a jobbágyfelszabadítás függő pecsétes okmánya van.

Andrássy-kastély

Az eredetileg barokk stílusban emelt palota a későbbi klasszicista átalakítás során nyerte el mai formáját. A kastély sokáig a nemesi kulturális élet egyik központja volt. Gróf Andrássy György 1881-ben bekövetkezett halála után hosszú időre gazdátlanul maradt. Gróf Andrássy Dénes a Gyermekvédő Ligának ajándékozta és általános iskolát alakítottak ki benne. A felújításra váró Andrássy-kastély napjainkban kulturális célokat szolgál.

Református templom

Az 1799-ben épült református templom tornyában a Kossuth-harang jelzi, hogy törtlenül él itt a híres szülött emléke.

Római katolikus templom

Az 1814-es építésű római katolikus templomban nyugszik Szent Orbán vértanú. Az ereklyét a római Priscilla-katakombából  Andrássy gróf hozatta ide, bízva annak csodatevő erejében. Remélte, hogy Szent Orbán megvédi a szőlőit a fagykártól és a jégesőtől.

Monaky család várkastélya

A falu legrégebbi műemléke a Monaky család várkastélya. A 14. századi, gótikus alkotás később reneszánsz részletekkel, majd klasszicista elemekkel bővült.

Ingvár tó

A községtől délnyugatra, az Ingvár hegy tövében a Gilip patak völgyzáró gátjával festői szépségű víztározót alakítottak ki, ami horgásztóként szolgál.

A településen haladva sok jellegzetes tornácos házat láthatunk.

Nagyon köszönöm a fotókat Kiss P. Dórának!

Nézd meg ezeket is!

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük