Orchideákkal túrázás közben is találkozhatsz – kosborok Magyarországon

Kevéssé ismert tény, hogy Magyarországon túrázgatva csodálatos vadon növő orchideák, másnéven kosborok is a látóterünkbe kerülhetnek. A legismertebb vadorchidea, a dombvidékes tájakon élő bíbor kosbor vagy bíboros kosbor egyike a Magyarországon fellelhető húsz fajta orchideának, azaz kosborfajnak. Rokonát, az agárkosbort 2022-ban az év vadvirágának választották. Védett és fokozottan védett kosborok után kutatva érdemes nyitott szemmel járni  az erdőket, mezőket és betartani a legfőbb szabályt: mindent a szemnek, semmit a kéznek.

Magyarországon előforduló kosborok: bíbor vagy bíboros kosbor

Magyarországon előforduló kosborok

A ritkaságnak számító kosborok mocsaras lápréteken, gyepeken, nedves erdőkben élnek. Nagyon érzékenyen reagálnak a környezet változásaira, sajnos egyre több területről visszaszorulnak. Gyönyörű virágaikat általában májusban és júniusban hozzák.

A Magyarországon előforduló orchideafajok számával kapcsoltaban eltérőek a vélemények. Az  Új magyar füvészkönyv (2009, szerk.: Király Gergely) 65 fajt ismertet. Ezek közül némely, ott alfajként szerepelő taxon azóta faji státuszt kapott. Egyes fajokat pedig az új, molekuláris genetikai kutatások következtében más nemzetségbe soroltak át. A 2011-ben kiadott Magyarország orchideáinak atlasza (szerk.: Molnár V. Attila) már 69 fajt tartalmaz. Azóta is kerültek elő újabb Epipactis-fajok, ezért az alábbi listán már 71 faj szerepel.

Az azonban egyértelműen kijelenthetpő, hogy a Magyarországon található kosborok mindegyike védett, sőt, 16 fajt fokozottan védettként tartanak számon.

Az hazai orchidea fajok nedves láp-, mocsárréteken, gyepekben, erdőkben, nedves és száraz gyepekben lelhetők fel.

Kosborok Magyarországon

  • Rigópohár (Cypripedium): 1 faj,
  • Madársisak (Cephalanthera): 3 faj,
  • Nőszőfű (Epipactis): 21 faj,
  • Gérbics (Limodorum): 1 faj,
  • Madárfészek (Neottia): 2 faj,
  • Ujjaskosbor (Dactylorchiza): 8 faj,
ujjaskosbor

ujjas kosbor

  • Füzértekercs (Spiranthes): 2 faj,
  • Avarvirág (Goodyera): 1 faj,
  • Bajuszvirág (Epipogium): 1 faj,
  • Sarkvirág (Platanthera): 2 faj,
  • Bibircsvirág (Gymnadenia): 3 faj,
  • Bangó (Ophrys): 6 faj,
  • Kosbor (Orchis): 5 faj,
  • Pettyeskosbor (Neotinea): 2 faj,
  • Gömböskosbor (Traunsteinera): 1 faj,
  • Sisakoskosbor (Anacamptis) 5 faj, ennek egyik alfaja az agárkosbor, ami 2022-ben elnyerte az év vadvirága címet
agárkosbor

Agárkobor

  • Sallangvirág (Himantoglossum): 2 faj,
  • Hagymaburok (Liparis):1 faj,
  • Korallgyökér (Corallorhiza): 1 faj,
  • Tőzegorchidea (Hammarbya): 1 faj,
  • Minka (Herminium): 1 faj,
  • Lágyvirág (Malaxis): 1 faj,
  • Boldogasszony papucsa (Cypripedium calceolus).
Magyarországon előforduló kosborok: boldogasszony papucsa

boldogasszony papucsa

A legismertebb, leggyaktrannak előforduló a bíbor kosbor vagy bíboros kosbor (Orchis purpurea) Magyarországon védett növényfaj. A bíbor kosbor 30-60 cm magas, lágyszárú, évelő növény. Levelei lándzsás alakúak, 6-20 cm hosszúak és 2-7 cm szélesek, fényes világoszöld színűek. Ovális vagy hengeres dús, tömött fürtös, bíborszínű virágait májusban hozza. A virágzást követően levele megsárgulnak és elhalnak.

A bíboros kosbor hazánkban 1982 óta védett, eszmei értéke 10 000 Ft.

bíbor kosbor vagy bíboros kosbor

Ez a sisakos kosbor, teljesen másként néz ki, mint a szintén a sisakkosborok közé sorolt agárkosbor.

sisakos kosbor

Ha olyan szerencsés vagy, hogy rábukkansz egy ilyen gyönyörű példányra, akkor örülj a szerencsédnek és csodáld szépségét. Semmiképp ne tépd le, ne ásd ki. Elégedj meg a látványával, őrizd meg emlékezetedben és a fényképezőgépeden.

Nézd meg ezeket is!

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük