Poppy Day: Két percre elnémult Skócia
Mint minden évben, november 11-én 11 óra 11 perckor két percre ma is megállt az élet Skóciában. Az Emlékezés napján (Remembrance day vagy ahogy legtöbben hívják Poppy day) az I. világháború áldozatai előtt tisztelegve pipacsos kitűzőt viselő emberek millió csendesednek le. A hősök emléke előtti néma, két perces adózás mellett ez a nap a jótékonyságról is szól Skóciában. Önkéntesek pipacsos kitűzőket, gomblyukba helyezhető kerámia és műanyag pipacsokat árulnak, hogy a pipacstárgyak eladásából befolyt összegeket az elesettek hozzátartozóinak megsegítésére fordítsák.

Miért éppen pipacs a Poppy Day szimbóluma?
Minden egy verssel kezdődött. A rengeteg véráldozatot követelő háborúban a lepusztult csatamezőkön szinte semmi nem nőtt. Egyetlen kivétel az igénytelen pipacs volt. A piros színe miatt úgy vélték, hogy azok az elhunyt katonákat jelképezik. John McCrae orvos, – aki maga is szolgált a háborúban -, kedves bajtársa elvesztésekor verssel írta ki a bánatát magából.

„Flandria mezején pipacsok nőnek Keresztjei közt egy temetőnek Ez jelöli a mi helyünket; S bár fenn az égen Még bátran szól a pacsirta ének Lenn, az ágyúdörgésben Nem hallod őket.”

A flamand mezőkön című verse igen hamar népszerűvé vált a fiatalok körében, akik pipacs kitűzésével fejezték ki szolidaritásukat az elesett katonákkal. Ők kezdték el a pipacsok árulását is, hogy ezzel pénzt gyűjtsenek a veteránok számára. A hagyomány az évtizedek során fennmarad, sőt egyre népszerűbb.

A pipacs jelképet mindenki büszkén viseli Skóciában.

A két perces megemlékezést a brit, az ausztrál, a kanadai és a dél-afrikai területeken is megtartják. 2014-ben a világháború kitörésének századik évfordulója alkalmával még nagyobb és látványosabb megemlékezéseket tartottak. Az egyik leglátványosabb ezek közül a pipacstengerben úszó Tower of London, ahova 2014. november 11-én 11 óra 11 perckor helyezték el az utolsó, a 888.246. egyedi, kézzel készített kerámia pipacsot.

Még nem volt szerencsém élőben részt venni a Poppy day-en, de mióta ismerem ezt a történetet és Edinburgh-ban láttam a vár, és a templomok falán a pipacskoszorúkat, azóta másképp nézek a hazai pipacsokra is.
További látnivalók Skóciában
- Cramond-sziget (Cramond Island), Skócia bájos ár-apály szigete
- Skót szoknya (kilt) és skót népviselet
- Iona, az elmélyülés és a béke szigete Skóciában
- Balmorali kastély, II. Erzsébet kedvenc nyári rezidenciája