Itt találkozhatsz Közel és távol utazás tartalmakkal

Bár a blogot nézve úgy tűnhet, hogy a Közel és távol utazás oldalam csupán másfél éve működik, valójában már több mint 10 éve írok utazással kapcsolatos tartalmakat. Most összegyűjtöttem egy bejegyzésbe, milyen felületeken találkozhatsz utazási témájú írásaimmal. 

Első blogom a gportalon indítottam (nem is tudom létezik-e ez még), emlékeim szerint úgy 2006 környékén. Ezt egyértelműen az utazási emlékeim megosztására használtam és mindig az épp aktuális utazásaim élményeit olvashatták az ismerőseim. Már akik tudtak a létezéséről. Akkor ugyan is nem volt még Facebook, stb. ahol megoszthattam volna, nem sokan látták ezeket az biztos.

Aztán 2012-ben kezdtem el a virágutazó bogot írni. Azt hiszem a névből már egyértelműen kitűnik, hogy az egyik fókusz az utazás volt. A virágoknak azért egy kicsit nagyobb teret engedtem itt. A hozzátartozó Facebook oldalon viszont sok szó esett az utazásról. A 2013-ban aztán létrehoztam egy új Facebook oldalt, ami a Minden ami utazás nevet viselte. Aztán valamikor 2016-ban létrejött a Közel és távol blog a Cafeblog felületen. Ekkor átneveztem a Facebook oldalt is Közel és távol utazásra.

A következő nagy váltás 2018 elején történt, amikor is a cafeblogon töröltem a blogot és saját tárhelyre, a kozelestavol.hu-ra költöztettem. A régi tartalmakat újra írtam és a még aktuálisakat fokozatosan jelentettem az új honlapon. Ekkor elkezdtem a Pinteresten is használni egy külön utazásos táblát és megkezdtem a hírlevelek küldését is.

Majd nem sokkal ezután létrehoztam egy utazós csoportot is és az Instagram oldalamon is megjelentek az utazós tartalmak.

Hát valahogy így alakult.

Közel és távol utazás tartalmak

Ha eddig még nem tetted, itt követhetsz vagy csatlakozhatsz az oldalaimhoz és csoportunkhoz:

Közel és távol blog

https://kozelestavol.hu/blog/

Közel és távol hírlevél

Hírlevél feliratkozás – Közel és távol

Közel és távol Facebook oldal

https://www.facebook.com/kozelestavol/

Közel és távol – utazás kedvelők Facebook csoport

https://www.facebook.com/groups/korutazaskedvelok/

Instragram

https://www.instagram.com/nagyjuco/

Pinterest

https://hu.pinterest.com/nagyjuco

Ezen belül pedig itt találod az utazási táblákat:

https://hu.pinterest.com/nagyjuco/utaz%C3%A1s-k%C3%B6zel-%C3%A9s-t%C3%A1vol-blogbejegyz%C3%A9sek-httpskozeles/

Youtube

https://www.youtube.com/user/viragutazo

Itt is van egy külön utazásokkal kapcsolatos lejátszási listám, Közel és távol – utazási videók névvel.

Nagy Jucó blogger Facebook oldal

Ha nemcsak utazási fotókat nézegetnél, hanem a virágos képek is érdekelnek, akkor ajánlom figyelmedbe a hivatalos Facebook oldalamat.

https://www.facebook.com/Nagyjucoblogger/

Továbbra is igyekszem hasznos és érdekes tartalmakat megosztani valamennyi felületen. Megköszönöm, ha minél több helyen követed munkásságomat!

  • 41
  •  
  •  
  •  
  •  
  • 41
  •  
  •  
  •  
  •  

Nézd meg ezeket is!

Te is jártál egy csodálatos helyen és szívesen megosztanád velünk fotóidat, gondolataidat? Várjuk szeretettel!
Csatlakozz a Közel és távol Facebook csoportunkhoz, hogy ne maradj le semmilyen fontos információról, érdekességről!

Iratkozz fel a Közel és távol hírlevélre, hogy minden fontos utazási hír, információ eljusson hozzád!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

négy − 3 =

A weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezd a sütik használatát, vagy zárd be az oldalt. További információ

Az Uniós adatvédelmi törvény értelmében tájékoztatlak, hogy a balkonada.hu honlapon "cookie"-kat, magyarul vagy "sütiket" használunk. A sütik kicsi, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el a számítógépeden, hogy minél egyszerűbbé és személyre szabottá tegye számodra a böngészést.
A sütiket bármikor letilthatod vagy újra engedélyezheted a böngésző beállításaiban. Amennyiben a tiltást nem teszed meg, illetve ha a "Rendben" feliratú gombra kattintasz, azzal elfogadod a sütik használatát.

További információért a sütikről és az adatkezelésről kattints az alábbi linkre:
Adatkezelési tájékoztató

Bezárás