Neuschwanstein kastély, ami Walt Disney-t is megihlette
A Neuschwanstein kastély (németül: Schloss Neuschwanstein, magyarul jelentése: Új Hattyúkő kastély) a világ legismertebb és legtöbbet fotózott kastélya. Idilli környezetben, Németország déli részén, egy szakadék felett álló magányos sziklán pompázik. A Walt Disneyt is megihlető, ezért Walt Disney kastélynak is hívott csupa torony, csupa csipke fellegvárat a szenvedélyes kastélyépítő, a Tündérkirálynak is becézett II. Lajos bajor király építtette a 19. században.

Neuschwanstein várát még az is ismeri, aki soha nem járt még a bajor hegyek között. A sok tornyos, könnyed, magasba törő épületnek a nyomán született meg a Csipkerózsika rajzfimváltozatának elvarázsolt kastélya. Azok a romantikus várak, amelyek kedvéért oly sokan zarándoklonak el Bajorországba, mind ugyanannak a férfinak köszönhetik létüket: II. Lajos bajor királynak.
Neuschwanstein kastély építtetője: II. Lajos bajor király
A sors különös fintora, hogy II. Lajos bajor király azért építette a kastélyt, hogy magányában elvonulhasson a világ elöl, ma pedig az évi 1,4 millió látogatójával az egyik leglátogatottabb épület a világon. Az „Őrült Lajos király” jelzővel is gyakran ihletett II. Lajos (1845-1886) nem tévesztendő össze a mi II. Lajos királyunkkal, aki Mohácsnál 1526-ban a Csele-patakba fulladt.
II. Lajos a Wittelsbach bajor uralkodócsalád tagja volt, csak úgy, mint Erzsébet királyné és császárné (1837–1898), Ferenc József felesége. A későbbi király és unokatestvére Sissi fiatal korukban sok időt töltöttek egymással és később is lelki társak voltak.
A daliás ifjú apja, II. Miksa – aki a Miramare kastély tuladonosa is volt – korai halála után 18 évesen, 1864-ben került a trónra. Megnyerő külseje miatt a bajor nép hamar kegyeibe fogadta. Ugyan trónörökösként uralkodónak nevelték, a rászakadt felelősség mégis felkészületlenül érte. Éppen, hogy elkezdte at egyetemet, jobban érdekelte a színház meg a zene, mint az államügyek.
Amikor tetemes összegeket felemésztő kastélyok építésébe kezdett, egyre inkább elpártoltak tőle az alattvalói. Gondolataiban első helyet a kastélyépítés és Wagner zenéje foglalta el. Bőkezűen támogatta a lipcsei komponistát.
II. Lajos kisfiúként szívesen játzsott építőkockákkal, templomot és kolostort alkotva belőlük. Felnőve is annyira szerette a régi mondákat és legendákat, hogy a valóság helyett legszívesebben maga is egy mesehős alakját öltve élte volna az életét. Az évek során mind rejtőzködőbbé, társaságkerülőbbé vált. A nappalt az éjszakával gyakran felcserélő király ezért is emlegették Mesekirály, Hattyúkirály, Holdkirály, Tündérkirály néven.
Egyszerűen őrültnek tartották. Lehet, hogy az volt, de az biztos, hogy a ma embere sokat köszönhet neki. Bajorországot, azaz Németország legdélebbi tartományát a kastélyok országának nevezik, aminek németül is nagyon jól csengő neve van: „Schlösserland Bayern”. A legszebb bajor kastélyok az Ő nevéhez köthetők.

Néhány orvos – szemtanúk vallomása alapján, és anélkül, hogy megvizsgálta volna – zavart lelkűvé” és „gyógyíthatatlanná” nyilvánította. A tróntól megfosztott, megalázott királyt a Starnbergi-tó melletti Berg kastélyába szállították, ahonnan este sétálni ment az orvosával, és soha többé nem tért haza. A holttestüket az éjszaka közepén találták meg, mindketten a vízbe fulladtak. Azt, hogy öngyilkos lett-e vagy meggyilkolták, sosem derült ki. Negyvenegy éves volt.
Neuschwanstein kastély építése
II. Lajost a politika és a társasági élet sosem érdekelte. Az 1880-as években szinte teljesen visszavonult a közélettől és csak szenvedélyeinek, a zenének és az építkezéseknek élt. Nagy csodálója volt XIV. Lajosnak, a Napkirálynak, palotáihoz gyakran Versailles-i kastély termei szolgáltak mintaként.
A Chiemsee tó 230 hektáros szigetén fekszik Versailles kastélyának mintájára épült Herrenchiemsee kastély. A gyönyörű parkkal övezett Linderhofi kastély nemcsak a király kedvence volt, a mai látogatókat is rendre elbűvöli. Az az egyetlen kastély, amit II. Lajos befejezett.
Az utolsó kastélya, a Neuschwanstein („Új Hattyúkő” ) azonban már Wagnerhez nevéhez köthető. A Lohengrin 1861-es bemutatása után II. Lajos lelkes tisztelője és mecénása lett a zeneszerzőnek.
A Neuschwanstein kastély alapkövét 1869-ben tették le, közel a Hohenschwangau kastélyhoz, ahol gyermekkorának jó részét töltötte. Az új kastélyról nagyon jó a rálátás a sárga gyermekkori kastélyra. Ennek a kastélynak a lábánál található a hatalmas parkoló, aminek közelében a jegyirodát és a kastélyhoz közlekedő buszok megállóját is találjuk.

A román stílusban épült, 5 emeletes palotát nem építész, hanem egy színházi díszlettervező, Christian Jank tervezte. A kastélyhoz nagy ihletet adott Wartburg vára, az itteni a dalnokok termét is lemásolták. Ehhez hozzájárult az is, hogy Richard Wagner Tannhäuser című operájának színhelye is a Wartburgi vár.
Az ebédlő színpompás festmémyei Wartburg várát idézik, az étkezőasztalon Siegfried aranyozott bronzfigurája szúrja le a sárkányt. A hálószobafalán, a bajorkék (a király kedvenc színe) függönyös ágy körül a Trisztán és Izolda szerelmi jelenetei sorakoznak.
A kastélykirály a hatalmas pénzeket felemésztő építkezések miatt egyre népszerűtlenebb lett az országban. Kedvenc kastélyát, a Neuschwenstein kastélyt nem igazán élvezhette, sőt befejezni sem tudta, mert letartóztatták és három nap múlva rejtélyes körülménye között az elmeorvosával együtt a Starnbergi-tóba veszett.

Neuschwanstein kastély látnivalói
A kastélyt eredetileg „Új hohenschwangaui kastélynak” hívták. A király halála után kapta a Neuschwanstein nevet.
Hét héttel II. Lajos halála után már megnyitották a festői környezetben található kastélyt a nyilvánosság előtt, amit napjainkban kizárólag csoportosan lehet megtekinteni. Nyáron szigorú rendben napi 6.000 látogatót fogadnak, ezért a jegyeket érdemes előre megrendelni és időben odaérni a látogatáshoz megadott időpontra.

A lenyűgöző várkastély fő kapujához meredek, szűk út vezet, a tornyokba csigalépcsőkön lehet feljutni.
A román, mór, gótikus, bizánci és barokk jegyeket hordozó termekben tilos a fotózás.

Az előcsarnok falait a Siegmund legenda jelenetei díszítik. A tróntermet a Parsifalból ismert Grál-csarnok mintájára készítették. A két emeletes csarnokhoz az isztambuli Hagia Sophia adta az inspirációt.

Az aranyozott oltárfülke kupoláján Krisztus trónol, Mária, József és a szenti avatott királyok körgyűrűjében.
A magyar nyelven is kérhető idegenvezetéssel megtekinthető még az ebédlő, a hálószoba, a házi kápolna, az öltöző-, a lakó- és a dolgozó szoba. A dalnokok termét Wagner Lohengrinjének dallamai kísértében csodálhatjuk meg.

A Neuschwanstein kastély csodálatos környezetben fekszik, érdemes túrákat tenni a környéken, így a kastélyt több nézápontból is megcsodálhatjuk.

II. Lajos további kastélyai
- Herrenchiemsee, a tündérkirály legnagyobb és legköltségesebb kastélya
- Linderhofi kastély, a bajor tündérkirály egyetlen befejezett kastélya
- Nymphenburg kastély Münchenben
- Legszebb bajor kastélyok