II. Hassan nagymecset Casablancában, amelyben elférne a Notre-Dame

A II. Hassan nagymecset Casablanca és egyben Marokkó büszkesége. A 25 ezer hívőt befogadni képes mohamedán templom a világ második legnagyobb mecsete. A 210 méteres minaretje pedig a világ második legnagyobb imatornya.

II. Hassan nagymecset Casablancában

Szerintem Casablanca név említésére szinte senkinek sem a mecset jut eszébe. Az én korosztályomnak biztos nem. Sokkal inkább az azonos című nagy klasszikus, a Kertész Mihály rendezte romantikus filmdráma ugrik be. Bár a filmet nem is itt forgatták, sokan még ma is Humphrey Bogart és Ingrid Bergman elbűvölő játéka miatt keresik fel a marokkói kikötő várost.

„Engedjétek meg, hogy most egy Európán kívüli élményt osszak meg veletek. Helyszín Marokkó, II. Hassan nagymecset Casablancában. Marokkóban ez az egyetlen olyan mecset, amely nem muszlim vallásúak számára is látogatható, feltéve ha nincs imaidő, vallási ünnep ill. ha a király, aki az első számú vallási vezető is egyben, nem tartózkodik a városban.

II. Hassan nagymecset Casablancában

A muszlim mecsethez vagy dzsámihoz épített magas, karcsú torony a minaret, ahonnan a müezzin naponta ötször imára szólítja a híveket. A dzsámihoz illesztett, esetleg különálló, nyúlánk, felfelé elkeskenyedő torony formája és felülete lehet hengeres, négyszögletes vagy sokszögletű, esetleg bordás. A minaret lehet egy-, két-, és háromerkélyes.

Casablanca

II. Hassan nagymecset Casablancában

Az építkezés 13 évig tartott. Volt olyan, hogy nappal 1400 munkás építette éjszaka pedig 1100. Belül 25 ezer, kívül 80 ezer hívőt tud fogadni egyszerre. Belső terében elférne a Notre-Dame. Minaretje 210 m magas. A mecset II. Hassan király, a jelenlegi király édesapjának a 60. születésnapjára készült el 1989-ben. Marokkóban élő francia építész, Michel Pinseau tervezte.

Casablanca

Az építkezés utolsó öt évében 6000 hagyományos marokkói művész dolgozott azon, hogy a nyers építőanyagokat hihetetlenül aprólékos munkával feldíszítse mozaikkal, faragott gipsz bordűrrel, metszett és festett cédrusfa mennyezettel.

Casablanca
Casablanca

A carrarai fehér márványoszlopok és a muranói kristálycsillárok kivételével minden építőanyag Marokkóból ill. a környékéről származik. A tradicionális díszítőelemek mellett a mecset számos modern tulajdonsággal bír, pl. földrengésálló kialakítás, padlófűtés, elektromos ajtók, elcsúsztatható tető, valamint egy lézernyaláb, ami éjjel a minaret tetejéről Mekka felé mutat.

II. Hassan nagymecset Casablancában
II. Hassan nagymecset Casablancában
Casablanca

Az épületegyüttesben mely 9 hektáron terül el, az imahelyen kívül többek között medrest, hamman-t, egy óriási könyvtárat, történeti múzeumot és konferencia termet is építettek valamint egy óriási földalatti parkolót. A földszinti bemosakodó helyiségben 41 gyönyörű szökőkút is található. Az hogy a mecset részben víz fölé épüljön, a Korán egy sora adta: ,,Isten trónja a vízre építtetett.””

Casablanca
Casablanca
Casablanca

Nagyon köszönöm a csodás beszámolót Arnhoffer Klárinak!

Nézd meg ezeket is!

You may also like...