Így rappel a várkapitány a Tenkes alján

A Siklósi vár az egyetlen a hazai várak közül, ami nem állami fenntartású. Nincsenek egyszerű helyzetben, ezért mindent eszközt megragadnak, hogy látogató bevételekkel fedezni tudják a fenntartás hatalmas költségeit. Hazánkban elsőként vár-image filmet készítettek, és „dalban mondják” el, miért kell ellátogatni Siklósra és Tenkes kapitány várába. Nézde meg Te is, hogy rappel a várkapitány a Tenkes alján!

siklósi vár - reppel a várkapitány

Rappel a várkapitány a Tenkes alján

A Siklósi vár munkatársai egy klipet készítettek, hogy felhívják a figyelmet Siklós és térségének érdekességeire, a Siklósi vár élő történelmére. Fontos céljuk megszólítani azt a fiatal közönséget és réteget, akik egyébként az iskolai kirándulások, táborok idején eljutnak történelmünk látványos helyszíneire, de privát program-alternatívaként még nem ezt a fajta programot keresik. 

A dal fiatalos stílusa és hangszerelése behívhatja a fiatalokat a várba, akik ha már ott vannak,  talán érdekesebbnek találják majd a történelmet is.

A Siklósi vár történelméről, kiállításairól már írtam egy bejegyzést, amiben a második világháború utáni részt nem említettem, pedig érdemes azt is megismerni.

A vár 1944 után történelme a vár hivatalos oldaláról, ahol látogatási és egyéb információkat is találsz:

A Kincstár a vásárlás után tiszti üdülővé kezdte átalakítani a várat, de az 1944-45-ös hadi események meghiúsították az elképzelés megvalósítását. Az 1950-es évek közepéig üresen, megrongálva, kifosztva állt az épület. Felújítása 1956-ban kezdődött, múzeumot, szállodát, éttermet létesítettek benne.

A rendszerváltás után a várból kiköltözött az addig ott lévő szálloda és turistaszálló. A kilencvenes évek végén hosszas „lebegtetés” után végre kiírták a hasznosításról szóló pályázatot, melyen Siklós Város Önkormányzata volt az egyedüli pályázó. A város pályázata sikeres volt, elnyerte a hasznosításra szóló jogot. A vár továbbra is a magyar állam tulajdona. Majdnem fél éves egyezkedés után 2000 májusában sor került a szerződés aláírásra, és a „vár kulcsának átadására” is. Az eredeti kiíráshoz képest kedvezőtlenebb anyagi hátteret biztosított az állam, ennek ellenére az önkormányzat nem lépett vissza, eltökélt szándéka volt, hogy ismét élet költözzön a vár ódon falai közé.

A siklósi vár felújítására Siklós Város Önkormányzata által megpályázott két támogatási forrásból került sor. 2010 márciusa és 2011 májusa között az EGT és Norvég Finanszírozási Mechanizmusok Program „Megújuló vár a Tenkes alján” című pályázat közel 1 milliárdos támogatási összegéből a vár déli és keleti szárnyai kerültek felújításra és restaurálásra. Továbbá sor került a múzeumi terek kiállítási tárgyainak restaurálására és beszerzésére is. A Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács 2010-ben a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága, Mohács Város Önkormányzata és Siklós Város Önkormányzata konzorciumban megvalósuló „Siklós-Mohács turisztikai tengely” elnevezésű projektjét 1 milliárd forint vissza nem térítendő uniós támogatásban részesítette. A beruházás részeként 2010 júliusa és 2011 szeptembere között sor került a barbakán, a felhajtóhíd, a Kanizsai Dorottya-kert és a várkápolna belső tereinek rekonstrukciójára, továbbá az egykori parkoló helyén egy XXI. századi igényeknek megfelelő Látogatóközpont kialakítására.

A vár a járványügyi intézkedések betartásával, védettségi igazolvánnyal jelenleg is látogatható.

Vár a Tenkes alján – hivatalos videóklip

Ha arra jársz, ne hagyd ki Malkocs bég dzsámiját sem.

Nézd meg ezeket is!

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük