Így nézett ki a mai Budapest 500 évvel ezelőtt
Az idén ünnepeljük Budapest 150. évfordulóját, ugyanis 1873. november 17-én jött létre Budapest Pest, Buda és Óbuda egyesülésével. Egy animációs kisfilm segítségével még ettől is messzebb ugorhatunk vissza az időben. A fimből most bárki felfedezheti, hogy nézett ki Budapest 500 évvel ezelőtt, hogyan éltek itt elődeink évszázadokkal ezelőtt, milyenek voltak a hétköznapjaik, mivel foglalkoztak, vagy éppen hogyan étkeztek.

Így nézett ki a mai Budapest 500 évvel ezelőtt – videó
A 13 perces animációs filmet az RTL muttatta be. Nekem nagyon sok megdöbbendő dolog volt benne. Bár az is igaz, hogy sosem gondolkodtam előtte azon, milyen volt a mai fővárosunk a török hódoltság idején.
Sok bejegyzést készíttem már Budapestről, de ezekben többinyire csak 19. vagy 20. századi épületekről, helyekről írtam. Tudom, hogy a ma a város magjának számító területek egy része akkor még külterület volt. Például a Vígszínház alapkövét malmokkal, ipari létesítményekkel szegélyezett mocsaras területen rakták le 1895-ben.
Vagy a Fiumei úti sírkerthez a 170 évvel ezelőtti megnyitásakor nem volt egyszerű eljutni. A város legutolsó házai épphogy elérték a mai Nagykörút vonalát, a temetőt az azon túl elterülő szőlőskerteken át, nehezen járható dűlőutakon lehetett csak megközelíteni.
Az 500 évvel ezelőtti Buda és Pest kinézetét és az itt élők életét el sem tudtam képzelni.
Nézz meg a videót, garantáltan neked is lesznek benne újdonságok szépszámmal.
További olvasnivalók Budapestről
- DrMáriás képeinek kiállítása a Kondor Béla Közösségi Házban2023. október 4-ig ingyenesen látogatható az igen megosztó, kritikus hangvételű drMáriás művésznéven alkotó Máriás Béla, magyar festő, író, zenész festményeinek kiállítása. A 2023. márciusában Munkácsy Mihály-díjjal kitüntetett művész festményei meg is vásárolhatók a kiállítás helyszínén, a … Bővebben
- Így köszönti a 150 éves Budapestet a MargitszigetA budapesti Margitsziget több pontja is látványosan megújulva köszönti a főváros alapításának 150. évfordulóját. A legújabb attrakció a Centenáriumi emlékművet körülölelő virágágyás, ahol a kockakőből kirakott Dunán sétálgathunk, miközben megcsodálhatjuk a különböző színű virágokból kialakított egyesült … Bővebben
- Gyalog, vízen és két keréken a főváros körülGyalog, vízen és két keréken a főváros körül címmel jelent meg az Aktív Magyarország legújabb kiadványa. A kiadvány megjelenéséhez különleges aktualitást ad Budapest 150. születésnapja és az is, hogy ugyanebben az évben alakult meg Magyarországon az … Bővebben
- Elbűvölő fényshow és mesevilág költözik a Füvészkertbe2023. október végétől 2024 tavaszáig valóságos mesekertté változik hazánk első botanikus kertje, a több mint 250 éves ELTE Füvészkert. Több lengyel város – köztük Krakkó – után Budapestre is megérkezik a Garden of Lights multimédiás fényshowja, … Bővebben
- Lánchíd fesztivál – 2023. szeptember 16Egynapos ingyenes fesztiválra hívja a 150 éves Budapest az érdeklődőket 2023. szeptember 16-án. A Lánchíd fesztivál helyszíne a hosszas felújítás után megújult, és a budapestieknek visszaadott Lánchíd, a főváros szimbóluma és környéke lesz. A budai hídfőnél, … Bővebben
- Viktória-ház az ELTE FüvészkertbenA Viktória-ház a budapesti Füvészkert (hivatalos nevén ELTE Füvészkert) egy különleges épülete, amit az amazonasi óriás tündérrózsák (Victoria amazonica) részére építettek a 19. század végén. A különlegesen nagyra növő és extra teherbírású növények az év minden … Bővebben
- Életnagyságú dínókkal nyit a DinoPark a Köki tetejénDinoPark néven egyedülálló szórakoztató és oktató park nyílik 2023. szeptember 1-én a budapesti KÖKI bevásárlóközpont tetején. Magyarország első, állandó dinoszaurusz-kiállítása 1,5 hektáros területen elterülő mezozoikumi környezetben, 80 dinoszaurusz robotizált és statikus modelljével várja a látogatókat. A … Bővebben
- Wekerletelep, a 100 éves műemlékvédelmi területA Wekerletelep (röviden csak Wekerle) Budapest XIX. kerületének egy egyedi városrésze. A 20. század elején keletkezett kertvárosi terület házai egyediek, mai szemmel nézve is bátran mondhatjuk modern lakótelepnek. A Wekerletelep igen népszerű a filmesek körében is. Többek között itt … Bővebben
- Szeptemberig látható a Salvador Dalí kiállítás BudapestenAz eredeti tervekhez képest két hónappal tovább, 2023. szeptember 3-ig látogatható Budapest belvárosában, a Király utcában lévő Komplexben a Salvador Dalí – Utazás egy lángelme képzeletében című kiállítás. Magyarországon még sosem látott mennyiségű műremeket nézhetnek meg … Bővebben
- Így nézett ki a mai Budapest 500 évvel ezelőttAz idén ünnepeljük Budapest 150. évfordulóját, ugyanis 1873. november 17-én jött létre Budapest Pest, Buda és Óbuda egyesülésével. Egy animációs kisfilm segítségével még ettől is messzebb ugorhatunk vissza az időben. A fimből most bárki felfedezheti, hogy … Bővebben
- Ingyenes családi nappal nyit a Nemzeti Atlétikai KözpontIngyenes ünnepélyes parkavatásra és családi napra hívja a kicsiket és nagyokat az újonnan felépült, és az 2023. augusztus 19 és 28 között megrendezésre kerülő atlétikai világbajnokság helyszínéül szolgáló Nemzeti Atlétikai Központ. Budapest új Sport- és Szabadidőparkjának … Bővebben
- Változatos programokkal vár a Szecesszió FesztiválA június 10-i Szecesszió világnapjához kapcsolódóan Érinthető szecesszió címmel porgramsorozatot indít a felújítás alatt lévő Iparművészeti Múzeum. A 2023. június 6 és 10 között megrendezésre kerülő Szecesszió Fesztivál programjai a séták kivételével ingyenesek, de regisztrációhoz kötöttek. … Bővebben
- Gül Baba türbe és múzeum BudapestenA Budapesten található Gül Baba türbe – a Rózsák Atyjának a sírhelye – a törökök 150 éves uralmának egyik hagyatéka. A török dervis, a legendás Gül Babának sírhelye évszázadok távlatában is az iszlám vallásúak zarándokhelye, török … Bővebben
- Madame Tussauds Panoptikum BudapestenA világon huszonnegyedikként 2023. májusában nyílik meg a Madame Tussauds Panoptikum Budapesten. Az 51 kiállított viaszfigura közül 17 magyar hírességet formáz meg. A budapesti múzeum különlegessége, hogy nemcsak hírességeket, hanem a város nevezetes épületeit is lemásolták. … Bővebben
- Nemzeti Parkok MagyarországonMagyarország területének közel 10 %-a természtevédelmi oltalom alatt áll. A nemzeti parkok száma tíz, de ezenfelül 39 tájvédelmi körzet és számos természetvédelmi terület vár felfedezésre. A természeti területek igen változatosak, van köztük sűrű erdőkkel borított hegység, … Bővebben
- Árpád-házi Szent Erzsébet templom – Budapest, Rózsák tere templomAz Árpád-házi Szent Erzsébet templom (Erzsébetvárosi plébániatemplom) Budapest egyik legszebb és legismertebb egyházi építménye a VII. kerületi Rózsák tere közepén. A puritán belsejű Rózsák tere templom 1895 és 1901 között Steindl Imre neogótikus tervei alapján épült. … Bővebben
- Vár a nagyszabású Sakura ünnep 2023-ban is a FüvészkertbenA japán cseresznyefák (sakura) virágzását és ezzel a tavasz érkezését hagyományosan többnapos ünnepségsorozattal köszöntik Japánban. Nem kell azonban olyan messzire utazni, hogy megcsodálhassuk a díszcseresznyék virágzását és kellemes környezetben ünnepeljük a kikelet beköszöntét. Ahogy jó pár éve … Bővebben
- Beporzók napi programok, rendezvényekFöldünkön olyan aggasztó mértékben pusztul a rovarvilág, hogy az már az énekesmadarak számának csökkenésén is tetten érhető. A rovarok eltűnése mindenféle természeti folyamatot károsan befolyásol. A mai élővilág számára és a mi számunkra is a rovarok … Bővebben
- Nemzeti emlékhelyek Magyarországon – térképpelA magyar történelem legfontosabb helyszíneit törvényileg elismert és kitüntetett figyelem övezi hazánkban, melyeket közös néven Nemzeti emlékhelyek kifejezéssel illetünk. Az emlékhelyek jelentőségét többnyire nem az építészeti értékük adja, hanem a magyarság történelmében betöltött szerepük. A műemlék … Bővebben
- Kreatív Városok Hálózata a fenntartható fejlődésértAz UNESCO égisze alatt 2004 óta működik a Kreatív Városok Hálózata. A program célja, hogy elősegítse az együttműködést azokkal a városokkal, amelyek a kreativitást a fenntartható városfejlesztés stratégiai tényezőjeként azonosították. Világszerte csaknem 300 város alkotja jelenleg … Bővebben
- Versmegálló terjeszti a kultúrát a Széll Kálmán térenEgy különleges, Magyarországon egyedülálló buszmegállóban várakozhatunk a tömegközlekedési járatokra a budapesti Széll Kálmán téren. A Magyar Kultúra Napján, 2023. január 22-én felállított megállón a „Vers – Vidd magaddal, Veled lesz” szlogen olvasható, de ettől sokkal többet … Bővebben
- Izgalmas programokkal vár az Idegenvezetők Világnapja 2023Minden év február végén ünnepeljük az Idegenvezetők Világnapját. Az utóbbi két rendkívüli év után 2023-ban ismét nagyszabású lesz a turisztikai évadnyitó esemény. Az Idegenvezetők Világnapja 2023. február 24-én és 25-én változatos programokkal, buszos városnézésekkel, a világörökségi … Bővebben
- Csodálatos videó a jeges Budapest szépségérőlA blog rendszeres olvasóinak biztos nem újdonság, hogy rajongással imádom fővárosunkat. Budapest minden évszakban és napszakban csodálatos. A legnagyobb nyári hőségben és a tél zimankóban is megtalálom a szépségét. A főváros összképén nagyot dob a várost … Bővebben
- Karácsonyfaként tündököl a Megyeri-hídM0-s autóúton található Megyeri-híd 35 emelet magas pilonjai a 2022-es ünnepi szezonban ismét ünnepi díszben tündökölnek. A Magyar Közút energiatakarékossági okokból idén csak az alap díszvilágítást felhasználva váltotta 100 méteres zöld karácsonyfákká a hidat az ünnepi … Bővebben
- Már vásárolhatsz ajándékutalványt a budapesti Madame Tussauds panoptikumbaÖrömmel fedeztem fel a napokban, hogy már vásárolhatók ajándékutalványok a budapesti Madame Tussauds panoptikumba. A 2023 első felében megnyíló múzeum Madame Tussauds csodálatos világát hozza el híres emberek viaszfiguráinak formájában. A 2022. december 27-ig vásárolható ajándékutalvánnyal … Bővebben
- Csodálatos adventi fények ÓbudánBudapest második legnagyobb kerülete, a 2000 éves múltú Óbuda a főváros egyik kedvelt turisztikai központja. A páratlan szépségű Fő tér és a környező utcák századeleji hangulata minden évszakban sétára csábít. Advent idején azonban a nyugalmas utcák … Bővebben
- Várnak a jégpályák Budapesten 2022-ben isHa tél, akkor korcsolyaszezon. Jó pár éve már, hogy a jeges sport szerelmeseinek nem kell nagy távolságot megtenniük, hogy a korcsolyacipőt magukra kapva szeljék a jeget. A fővárosban szinte minden kerületben korcsolyázhatunk, összegyűjtöttem, hol találhatók jégpályák Budapesten … Bővebben
- Megnyílt a jégpálya és az adventi vásár a Bókay-kertbenBudapest 18. kerületében, a Bókay-kertben 2022. november 25-én ismét megnyílt az adventi vásár és jégpálya. A négy adventi hétvégén karácsonyi hangulatban, ünnepi programokkal, sztárfellépőkkel, kézműves árusokkal, ünnepi díszkivilágítással és sok-sok finomsággal várják a látogatókat. A jégpálya … Bővebben
- Csepeli jégpálya, az ország legkülönlegesebb jégpályája – videóAz utóbbi években egyre több lehetőség nyílik a korcsolyázási szenvedélyünk gyakorlására. Karácsony előtt szinte minden nagyobb városban és a nagyobb budapesti kerületekben is megnyílnak a jégpályák. A csepeli jégpálya 2022. november 25-én 17.00-kor nyit a Szent … Bővebben
- Advent a Várkert Bazárban 2022Az UNESCO világörökségi területen, a Budai Vár lábánál található Várkert Bazár Ybl Miklós tervei alapján épült 1875 és 1883 között. A Budai Várnegyed és környékének szépítésére irányuló monumentális terv részeként 2014-ben teljesen felújították. Azóta rendszeresek az … Bővebben
- Ma van Budapest születésnapja1873. november 17-én jött létre Budapest Pest, Buda és Óbuda egyesülésével. Az 54 ezer lakosú Buda, a 200 ezer lakosú Pest valamint a Pest megyéhez tartozó, 16 ezer lakosú Ó-Buda egyesítésének ötletét Széchenyi István vetette fel … Bővebben
- November 18-án nyitnak Budapest karácsonyi vásáraiBár a főváros karácsonyi díszkivilágításáról az idén le kell mondanunk, Budapest karácsonyi vásárai 2022-ben sem maradnak el. November 18-án a főváros szívének két hagyományos adventi vására is megnyílik. A Vörösmarty tér adventi forgataga Vörösmarty Classic Xmas … Bővebben
- Megnyílt a Lumina Park: fényvarázslat a MargitszigetenVilágkörüli utazásra csábít Budapest legújabb attrakciója, a 2023 február 28-ig látogatható Lumina Park a Margitszigeten, a Palatinus Strand területén. A korábbi években a Lumina Park mesevilága 4 lengyel város – Wroclaw, Poznan, Lublin és Bydgoszcz – … Bővebben
- Óriási Lego oroszlán őrködik a LánchídnálNovember elejétől hatalmas, legókockákból épült oroszlán őrködik a Széchenyi Lánchíd budai hídfőjénél, a Clark Ádám téren. A kőoroszlánok 1:1 méretarányban készült Lego másolata a tervek szerint 2022. november végéig lesz kiállítva, hogy mindenki közelről is … Bővebben
- Budapesti ELTE Füvészkert, az első botanikus kert MagyarországonA több mint 250 éve alapított budapesti Füvészkert (ELTE Füvészkert) Budapest VIII. kerületében, az egykori Festetics-kertben, az Illés utca 25. alatt található. Magyarország első botanikus kertje hatalmas és ritkaságokkal teli növénygyűjteményén túl népszerűségét annak is köszönheti, … Bővebben
- Budai Arborétum: ingyenesen látogatható vadregényes kertA Budai Arborétum egy ingyenesen látogatható vadregényes kert Budapest XI. kerületében. Buda tüdeje a Gellért-hegy déli lábánál, a volt Corvinus Egyetem, ma MATE területén található. A 7,2 hektáros Budai Arborétum legrégebbi részét még 1893-ban alapították, a … Bővebben
- Maglódi úti sörgyár, Budapest legszebb gyárépületeA Maglódi úti sörgyár épületét joggal nevezhetjük Budapest legszebb gyárépületének. A szebb napokat is megélt százéves épületet többször fenyegette már a ledózerolás veszélye. Egyelőre még állnak a falak, de ki tudja meddig. Maglódi úti sörgyár története … Bővebben
- Újpesten nyílt meg Budapest első levendulaparkjaÚjpesten, a Szilas-patak szomszédságában nyílt meg Budapest első levendulaparkja. A KRESZ-pályával szemben található pihenőparkban 5800 tő levendula és 1400 tő egyéb virágzó, évelő növény látványában gyönyörködhetünk. A színes, illatos parkot sétálva vagy kerékpárral is bejárhatjuk és … Bővebben
- Nemecsek Ernő szobra a budapesti FüvészkertbenMolnár Ferenc A Pál utcai fiúk című regényéből ismert hős, Nemecsek Ernő több mint 100 év után szobor formájában tért vissza a budapesti Füvészkertbe. Nemecsek Ernő szobra különleges, japán eredtű technológiával készült, jelenleg a Viktória-ház vízi … Bővebben
- Ezek Európa legzöldebb városaiEurópa legzöldebb városai tökéletes célpontok azoknak az utazóknak, akik a városi pihenést és a természeti közeli nyaralást szeretnék kombinálni. A zöld városok közös jellemzője, hogy a szálláshelyek közelében találhatók parkok, botanikus kertek, folyók, tavak, túraútvonalak vagy … Bővebben
- Széll Kálmán tér története: a volt Moszkva térA Széll Kálmán tér Budapest és azon belül a budai oldal ikonikus közlekedési csomópontja. Az egykori agyagbánya helyén közel százéve létrehozott köztér 1951-ben politikai indíttatásból a Moszkva tér nevet kapta. Majd 2011-ben kapta vissza az eredeti, … Bővebben
- Ilyen lett a Magyar Zene Háza a Városligetben – videó2022 januárjában nyílt meg a Magyar Zene Háza formabontó épülete a budapesti Városligetben az egykori lepusztult Hungexpo irodaházak helyén. A japán sztárépítész, Sou Fujimoto tervét nyílt pályázaton 168 pályamű közül választották ki 2014-ben. A természetközeliség érzetét … Bővebben
- Retro Élményközpont BudapestenBudapest szívében újabb önfeledt kikapcsolódási lehetőség várja a családokat. A Retro Élményközpont három szinten kvízek, videók és játékok segítségével mutatja be a 70-es, 80-as évek használati tárgyait, emlékeit. A retro életérzést varázsló interaktív időutazáson a múltból … Bővebben
- Városnéző villamos indult BudapestenKülönleges élményben lehet része azoknak, akik a nyári hétvégeken a budapesti 19-es villamos középső részén utaznak. Szombaton és vasárnap, délelőtt 10 és 12, valamint délután 15 és 17 óra között magyar és angol nyelvű idegenvezetéssel közlekedik … Bővebben
- Ritka és különleges növényt loptak el a FüvészkertbőlFüvészkerti növénylopás borzolja a kedélyeket a Facebookon. Elloptak egy ritka és igen értékes növényt a budapesti Füvészkertből a pünkösdi hosszú hétvégén. A különleges Anthurium wendlingeri több évtizede a kontyvirágfélék gyűjteményének féltve óvott része volt. „Ha valaki … Bővebben
- Budapest 360 fokban, ahogy még nem láttadSzeretek Budapesten turista lenni. Imádok csak úgy elindulni és felfedezni újra a fő látványosságokat, megkeresni a kevésbé ismert, de megragadó helyeket. Izgalmas letérni a jól ismert utakról és felfelé is nézve rácsodálkozni elődeink építészeti remekeire. És … Bővebben
- Környezettudatos gyereknapra hív az Öko ZsibongóMinőség, egészség, környezettudatosság, kert… Ahol minden az egészség- és környezettudatosságról szól! Ezekkel a szavakkal és érdekes programokkal vár mindenkit az Öko Zsibongó gyermeknap 2022. május 22-én a Városligetben. Játssz és nyerj! Válts útlevelet az Öko Zsibongóra … Bővebben
- Bevesszük a várat! – Budapest100 2022A fővárosi civil ünnep, a Budapest100 2022. május 14-én és 15-én ismét megrendezésre kerül, hogy közelebb vigye egymáshoz a városlakókat, a szomszédokat, a generációkat. A Bevesszük a várat címet viselő programsorozattal a budai Várnegyedben nyitják meg … Bővebben
- Deák téri evangélikus templom és gimnáziumA Deák téri evangélikus templom főváros legrégebbi és legismertebb evangélikus imahelye és egyben a legnagyobb budapesti protestáns templom. Ez volt Pollack Mihály első ismert, jelentős megbízása. A csatlakozó épületekkel együtt alkotott tömbben sok más evangélikus intézmény … Bővebben
- Cipők a Duna-parton – emlékezés a Dunába lőtt áldozatokraMagyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása. A szörnyű időszak áldozatai előtt tiszteleg Budapest egyik legfelkavaróbb emlékműve a Cipők … Bővebben
- Csodálatos japánkert a MargitszigetenA Margitszigeten található japánkert az egyik legjobb és legszebb hely Budapesten a kikapcsolódáshoz. A 10.500 m2-es ázsiai sítlusú kertben igazi testi-lelki élményben lehet részünk, miközben gyönyörködünk és lecsendesedünk. A gondosan megválasztott növényeknek köszönhetően bármely évszakban érdemes … Bővebben
- Kiscelli Múzeum, BudapestA Kiscelli Múzeum távolabb esik a Budapest belvárosától, ezért nem tartozik a leglátogatottabb hazai múzeumok közé. A főváros által alapított és fenntartott múzeumot az óbudai Bécsi út feletti dombon álló, barokk stílusú, hajdani kolostor épületben alakították … Bővebben
- Ismét lesz Sakura ünnep a FüvészkertbenIdén ismét lesz Sakura ünnep a Füvészkertben! A japán cseresznyefák (sakura) virágzását és ezzel a tavasz érkezését minden évben többnapos ünnepségsorozattal köszöntik Japánban. Jó pár éve az ELTE Füvészkert szintén Sakura ünnepre várja a tavaszimádókat és … Bővebben
- 1848 emlékezete a Nemzeti MúzeumbanMagyar Nemzeti Múzeum 1837 és 1847 között épült klasszicista stílusban Pollack Mihály tervei alapján. Európa harmadik nemzeti múzeumának alapítója gróf Széchényi Ferenc volt. 1848. március 15-én az épület előtti tér a forradalom egyik fontos színhelye volt. … Bővebben
- Európai Örökség címet nyert magyar helyszínekAz Európai Örökség cím (angolul: European Heritage Label ) az Európai Unió által adományozott megkülönböztető elismerés. Olyan helyszínek kaphatják, amelyek mérföldkövek jelentenek a mai Európa megteremtésében. Nem azonos az UNESCO világörökséggel, itt nem a helyszín szépsége vagy … Bővebben
- Programajánló a márciusi hosszú hétvégéreMai ajánlatom egyszerűen összefoglalhatom: programajánló a márciusi hosszú hétvégére. Amolyan gondolatébresztőként ajánlok néhány érdekes látnivalót és ígéretes eseményt a március 15-i hétvégére. Teszem ezt politikamentesen, a szépségekre és az értékekre koncentrálva és a család minden tagjára … Bővebben
- Négy és fél év után nyit a felújított Magyar Állami Operaház – videóÜnnepi gálával nyitja meg kapuit a felújított Magyar Állami Operaház 2022. március 12-én. Az ország egyetlen nagy létszámú társulattal rendelkező, és kimondottan operákra, balettekre szakosodott színházának épülete négy és fél év alatt újult meg bruttó 50 … Bővebben
- Csütörtökön nyit az Utazás kiállítás 20222022. március 3 és 6 között egy év kihagyás után újra megrendezi a Hungexpo az Utazás kiállítást. A sorrendben már 44. rendezvény hazai díszvendége a jövő évi Európa Kulturális Fővárosa címre készülő Veszprém városa. A külföldi díszvendég … Bővebben
- Gyönyörű Budapest – Színes útifilm Budapestről 1938-bólSzínes útifilm Budapestről 1938-ból. Kicsit meglepően hangzik, ugye? Nekem is elég furcsának tűnt. Először azt hittem ez valami átverés. Egyszerűen nem akartam hinni a szememnek, amikor rábukkantam. Aztán saját szememel bizonyosodtam meg róla, hogy ez valóban … Bővebben
- Újra személyes részvétellel vár az Idegenvezetők Világnapja 2022A 2021-es kanapétúrák helyett ismét személyes részvétellel rendezi meg a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara az Idegenvezetői Világnap budapesti eseményeit. Az Idegenvezetők Világnapja 2022. február 24-27 között változatos programokkal, buszos városnézésekkel, a világörökségi helyszíneket bemutató gyalogos sétákkal … Bővebben
- Mackófarsangra hív az állatkertFergeteges Mackófarsang várja 2022 január 29. és január 30. között a Fővárosi Állat- és Növénykertbe érkezőket. A változatos programok, egyebek mellett látványetetések, ismeretterjesztő előadások, kézműveskedések minden korosztálynak önfeledt kikapcsolódást ígérnek. A jelmezben vagy mackóval érkező 14 … Bővebben
- Operaház karácsonyi ajándéka: ingyen nézhető A diótörőAz Operaház gyönyörű ajándékkal kedveskedik nekünk karácsonyra. December 24-e és 26-a között ingyenesen nézhető meg Csajkovszkij örök klasszikusa, A diótörő. A népszerű mesebalett online, az Opera Facebook oldalán december 24-én délutántól tekinthető meg. Ingyen nézhető A … Bővebben
- Mi lesz veled Földtani Intézet Lechner-épülete?A Magyar Állami Földtani Intézet – az 1869-es megalakulásakor Magyar Királyi Földtani Intézet nevet viselve – Magyarországlegrégebbi tudományos kutatóintézete volt. A Budapest, Stefánia út 14. sz. alatt található, műemléki védelem alatt álló szecessziós székháza Lechner Ödön … Bővebben
- Várnak Európa legjobb karácsonyi vásárai 2022-benA European Best Destinations független utazási portál az idén is megszavaztatta melyik Európa legszebb karácsonyi vására. Az egész világra kiterjedő, tíz napig tartó online szavazáson 2020 után idén ismét magyar siker született. Tudd meg, melyek Európa … Bővebben
- Szent Lőrinc-kápolna – Grassalkovich-kápolna BudapestenA Szent Lőrinc-kápolna, vagy ahogy az építtetőjéről gyakran hívják, a Grassalkovich-kápolna Budapest 18. kerületében, a Bókay-kert és modern lakótelepek szomszédságában áll. Az 1762-ben emelt barokk stílusú műemlékben mai napig tartanak vasárnap reggeli szentmisét. Lehetőség van esküvői … Bővebben
- Bókay-kert, Pestszentlőrinc sokoldalú szabadidőparkjaA Bókay-kert Pestszentlőrinc árnyas fákkal teli szabadidőparkja, ahol minden adott a kellemes családi kikapcsolódásra. A 16 hektáros parkban játszótér, négyévszakos sípálya, teniszpályák, focipályák, futópálya, kalandpark, fedett és szabadtéri úszómedence várja a mozogni vágyókat. A szabadtéri színpadok … Bővebben
- Újra lesz adventi vásár a Vörösmarty térenA koronavírus-járvány miatti kényszerű kihagyás után 2021-ben ismét kigyúlnak az karácsonyi fények és megrendezésre kerül az adventi vásár a Vörösmarty téren. A Budapest egyik legszebb terén november 19 és december 31 között nyitvatartó vásárt csak védettségi … Bővebben
- Palotából és kastélyból lett Magyarország legjobb szállodájaMinden legszavazás kicsit szubjektív. Akár szakemberek, akár a nagyközönség voksol egy kategória legjobbjaira, abban óhatatlanul szerepet játszik a szavazók értékítélete, érzelmei, stb. Magyarország legjobb szállodája címet sem lehet egyértelműen odaítélni egy szállodának. Az utóbbi napokban azonban … Bővebben
- Régi Nemzeti Színház a Blaha Lujza térenAmikor a Régi Nemzeti Színház nevet említem, nem is annyira egyértelmű, hogy mire gondolok pontosan. Még akkor sem, ha a budapesti jelzőt eléteszem. Budapest első színházi épülete alig 70 évig állt, majd a későbbi, Fellner és … Bővebben
- Domonkos-kolostor romjai a MargitszigetenA margitszigeti Domonkos-kolostor romjai mellett állva nagy képzelőerőre van szükségünk ahhoz, hogy elképzeljük milyen is volt az apácakolostor az építésekor, a 13. században. Pedig a Nyulak szigeti Boldogasszony-zárda a középkorban a sziget legfontosabb intézménye, legjelentősebb és … Bővebben
- Felszentelték Budapest első Makovecz-templomátElkészült és 2021. szeptember 26-án felszentelésre került Budapest első Makovecz-temploma. Az Összetartozás református templom Makovecz Imre elképzelései alapján készült, a tervek részleteit a világhírű építész tanítványa, Dósa-Papp Tamás dolgozta ki. Budapest első Makovecz-temploma Pesterzsébeten Budapesti … Bővebben
- Szeptember 26-án kezdődik a Budapesti Őszi Fesztivál 2021Ezelőtt harminc éve indította útjára a Főváros, 2021 őszén pedig megújult formában tér vissza a Budapesti Őszi Fesztivál. 2021 szeptember 26. és október 10. között egy klasszikus, kortárs, sokszínű, befogadó és mindenekelőtt szabad városi örömünnep részesei … Bővebben
- Megkezdődött az Édes Napok 2021 a Bazilika előttMegkezdődött az év legédesebb hétvégéje a budapesti Bazilika előtti Szent István téren. A csokoládé és édességünnep, az Édes Napok 2021. szeptember 17-19. között idén is várja a nyalánkságok kedvelőit. A budapesti Édes Napok, Perugia, Tübingen és … Bővebben
- Budapest100 2021 – ÚjratervezésA fővárosi civil ünnep, a Budapest100 2021. szeptember 11-12-én ismét megrendezésre kerül, hogy közelebb vigye egymáshoz a városlakókat, a szomszédokat, a generációkat. Az újratervezés címet viselő programsorozat az 1921 -1930 és 1945 -1957 között épült, újraépült, … Bővebben
- Trópusi lepkeház a Fővárosi Állat- és NövénykertbenA Fővárosi Állat- és Növénykertet legtöbben az állatok és különösen a vadállatok miatt keresik fel. Nyáron és még szeptemberben is egy különleges helyet, a Trópusi lepkeház épületét is érdemes felkeresni, ha a városligeti kertben járunk. A … Bővebben
- Megnyílt az Ünnepi Könyvhét2021. szeptember 2-5. között immár 92. alkalommal várja a könyvbarátokat az Ünnepi Könyvhét a Vörösmarty téren és a Duna-korzó területén. A kortárs magyar irodalom legnagyobb szabadtéri ünnepe gazdag, sokszínű könyvkínálatot, sok-sok újdonságot is kínál az olvasóknak. … Bővebben
- Szent István park – Újlipótváros legvirágosabb köztereSzéles sétautak, árnyas fák alatt összebújó szerelmespárok, hűsítő szökőkút, önfeledten játszadozó lurkók, szuper kilátás a Margitszigetre és a budai hegyekre. Ez az idilli hely nem más, mint Budapest egyik legnépszerűbb pihenőhelye, a Duna-parti Szent István park. … Bővebben
- Árpád-házi Szent Margit-templom a Lehel térenA budapesti Szent Margit téren – a volt Lehel téren -, áll Budapest egyik legnagyobb és legszebb római katolikus temploma. Az Árpád-házi Szent Margit-templom épületét Möller István tervezte a zsámbéki romtemplomról mintázva. Üvegablakai Róth Miksa keze … Bővebben
- Millennium Háza a VárosligetbenKözel két évi munkával újult meg a Városliget 130 éves látnivalója a Millennium Háza. Az egykori Olof Palme Ház teljes körű felújításával nemcsak a romos állapotú épület állagmegóvása történt, hanem új funciót kapott az épület és … Bővebben
- Szent Jobb – nemzeti ereklyénk kalandos történeteA Szent Jobb az államalapító királyunk, Szent István természetes úton mumifikálódott jobb keze. Kalandos történetű nemzeti ereklyénket a budapesti Szent István-bazilikában lévő Szent Jobb-kápolnában őrzik. 1989 óta államalapításunk ünnepén, augusztus 20-án ünnepi szentmisét követően Szent Jobb-körmeneten … Bővebben
- A Szent Jobbot szállító Aranyvonat másolataKorhű formában újult meg 2020-ban az impozáns Aranyvonat, az ereklyeszállító kocsi, amely Szent István halálának 900. évfordulójára készült 1938-ban. A Szent Jobbot szállító Aranyvonat elkészülte után három évig járta az országot, azonban a második világháború alatt … Bővebben
- Szent István lovasszobra a HalászbástyánálÁllamalapító királyunkról készült legismertebb alkotás, Szent István lovasszobra hazánk egyik legnépszerűbb műemlékénél, a budapesti Halászbástyánál található. 1987 óta része Magyarország UNESCO világörökségi helyszíneinek, a Budai Várnegyed részeként. Szent István lovasszobra a Halászbástyánál Szent István lovasszobor felállításának … Bővebben
- Felújított Szent István-terem a Budavári Palotában2021. augusztus 20-tól új látványosság várja a látogatókat a Budavári Palotában. Az eredeti formájában helyreállított Szent István-terem közel 120 évvel első átadása után, belépődíj ellenében ismét megcsodálható. Felújított Szent István-terem a Budavári Palotában Bevallom eddig nem … Bővebben
- Fővárosi Állat- és Növénykert, hazánk első állatkertje1866. augusztus 9-én déli 12 órakor nyílt meg Magyarország első állatkertje Budapesten, mai nevén a Fővárosi Állat- és Növénykert. Hazánk legnagyobb gyűjteménnyel rendelkező állatparkja az egyik leglátogatottabb kulturális közintézmény: évente 1–1,1 millió látogatója van. A budapesti … Bővebben
- Fantasztikus programokkal vár a 155 éves állatkertHárom napos születésnapi ünneplésre várja a kicsi és nagyobb állatbarátokat a 155 éves Budapesti Növény- és Állatkert 2021. augusztus 7 és 9 között. A különleges programok mellett megcsodálható a kert legifjabb és legkisebb lakója, a kis … Bővebben
- Virtuálisan bejárható az új Néprajzi MúzeumÉvek óta épül a budapesti Városligetben a Néprajzi Múzeum új épülete. A közel 150 éves múzeum gyűjteményt 2017 decemberében költöztették ki az Országházzal szembeni régi épületéből. Az Ötvenhatosok terén jól halad az új Néprajzi Múzeum építése, … Bővebben
- Lánchíd legendái videón1840. július 28-án verték le az első cölöpöt a Budapest első és ikonikus hídjának, a Lánchídnak megépítéséhez. A megálmodójáról azóta Széchenyi lánchídnak hívott építmény mindig az érdeklődés középpontjában állt, és sok érdekes történet kapcsolódik hozzá. Az … Bővebben
- Jön a Múzeumok Éjszakája – 2021. június 26.A Múzeumok Éjszakája immár 19. alkalommal kerül megrendezésre 2021. június 26-án. A Szent Iván éjéhez legközelebb eső szombaton, azaz az év legrövidebb éjszakáján tartott örömünnep lesz a világjárvány és a pandémia utáni újranyitást követő első országos … Bővebben
- Megnyílt a Madárbarátok Tanösvénye a VárosligetbenMegnyílt a legújabb pihenőhely, a Madárbarátok Tanösvénye a Városligetben. A Mőcsényi Mihály botanikus kert szomszédságában kialakított tanösvény 10 állomáson keresztül, hasznos és érdekes információkat szolgáltatva mutatja be a Városliget változatos madárvilágát. Madárbarátok Tanösvénye a Városligetben A … Bővebben
- Szentjánosbogár-séták indulnak az ország több pontjánJúnius közepétől pár héten keresztül csodálatos fényjelenségben gyönyörködhetnek az éjszakai természetbe merészkedők. A különleges látvány nem más, mint a szentjánosbogarak rajzása, párzási násztánca. Az ország több pontján induló szentjánosbogár-séták célja, hogy adott területet jól ismerő szakvezető … Bővebben
- Színes programokkal vár a Szecesszió világnapja2013 óta június 10-én ünnepeljük a Szecesszió világnapját. Szecesszió világnapi programok 2021-ben is lesznek, ahol a szecessziós állatábrázolás kerül a középpontba. Az Iparművészeti Múzeum 2021. június 12-én, szombaton több rendezvénnyel készül. A programokon ingyenesen lehet részt … Bővebben
- Luxus szállóként újult meg a déli Klotild-palota (Matild-palota)Budapest ikonikus épületei az Erzsébet-híd pesti hídfőjénél fekvő Klotild-paloták. Az egykori Belvárosi kávéház épülete, a déli palota – amit a népnyelv Matild-palotának hív – több évtizetes zárvatartás után most luxus szállóként újul meg. A két ikerpalota … Bővebben
- 3D Gallery – Interaktív vizuális galéria BudapestenVan egy hely Budapesten, ahol a minden felnőtt bátran gyerekké válhat. Egy hely, ahol az egész család jól szórakozhat. Egy hely, ahova még a kamasz gyerekeket is el lehet cibálni, mert nem érzik cikinek, hogy a … Bővebben
- 125 éves a budapesti Földalatti Vasút (Kisföldalatti)A millenniumi ünnepségek kezdetén, 1896. május 2-án nyitotta meg a budapesti Földalatti Vasutat Ferenc József. A londoni után a világ második föld alatt húzódó vasútvonalán két fillérért lehetett utazni a Gizella tértől (ma: Vörösmarty – tér) … Bővebben
- 125 éves a Vígszínház – ingyenes előadásokkal ünnepelnekA Millennium évében, 1896. május 1-én tartotta első előadását Magyarország első magánszínháza és legnagyobb kőszínháza, a Vígszínház. Az osztrák Fellner és Helmer cég által tervezett neobarokk épület egy év alatt készült el. A színház társulata 2021. … Bővebben
- Ismét indulnak a dunakanyari hajójáratokIsmét egy örömteli hírrel érkezem. 2021. április 24-én, szombaton ismét indulnak a tavaly oly népszerű dunakanyari hajójáratok, a Visegrád-Nagymaros-Zebegény-Dömös-Nagymaros-Visegrád útvonalon. Lehet, hogy már látszik az alagút vége? Indulnak a dunakanyari hajójáratok Nagyon friss még a hír, … Bővebben
- Soroksári botanikus kertA Soroksári botanikus kert még mindig kevéssé ismert a fővárosiak körében. Pedig a 60 hektáros kert rengeteg csodát rejt. A bejáratnál kapott térképpel kényelmesen felfedezhetjük a területet, és több rövidebb vagy hosszabb útvonal között választhatunk. Az … Bővebben
- Ingyenes online Múzeum+ est – Aba-Novák Vilmos művészeteIngyenes online Múzeum+estre invitál a Magyar Nemzeti Galéria 2021. március 25-én 18:30-tól. A programsorozat Aba-Novák Vilmos, a két világháború közötti magyar festészet egyik legfontosabb mesterének művészete előtt tiszteleg. Ingyenes online Múzeum+ est – Aba-Novák Vilmos A … Bővebben
- Magyar Nemzeti Múzeum, az ország első múzeumaA Magyar Nemzeti Múzeum Magyarország első országos múzeuma, 1802 óta gyűjti, őrzi és mutatja be hazánk tárgyi és szellemi örökségét. Budapesten, a Múzeum körúton található klasszicista stílusú épület 1837–47 között épült, Pollack Mihály tervei alapján. Alapítója … Bővebben