Herendi porcelán, a „fehér arany”

A Veszprém megyei Herend város nevét világszerte ismerik, amit természetesen a különleges porcelánjainak köszönhet. A közel kétszáz éves herendi porcelán történetével,  porcelángyártással a manufaktúrában és a múzeumban ismerkedhetünk meg .

herend

Herend város határában késő római kori leleteket találtak, a középkorban több kisebb falu állt itt. A Bakony lábánál fekvő terület mindig vadászterület volt, a török időben teljesen elnéptelenedett.

A herendi puszta 1764 és 1847 között került ismételt betelepítésre, főleg német ajkúakkal, ekkor indult el a fejlődés. 1999. július 1-jén városi rangot kapott.

herend

Herendi porcelán

A porcelángyárat farkasházi Fischer Mór alapította 1839-ben. A gyárban egyedi darabokat, főleg étkészleteket készítettek, melyek már az első világkiállításon, 1851-ben sikert arattak Londonban. Az 1867-es Párizsi Világkiállításon első díjat nyert, a Monarchiában működő 19 porcelángyár közül egyedüliként.

Viktória királynő azonnal rendelt egy készletet a windsori kastély számára. Később a londoni Viktória és Albert múzeum a világ első iparművészeti gyűjteményéhez megvásárolta egy sorozat első darabjait. Az 1901-es szentpétervári kiállításon II. Miklós orosz cár is rendelt étkészletet. A magyar arisztokrata családok és az olasz királyi udvar körében is igen népszerűek voltak a „fehér arany” remekművek. Szinte minden kiállításról rangos elismeréssel tértek haza.

herendi porcelán

herendi porcelán

herendi porcelán

Később a készletek mellett kisplasztikákkal bővült a kínálat, többek között Izsó Miklós és Huszár Adolf műveiről is készültek másolatok. Később Kisfaludy Strobl Zsigmond és Pásztor János szobrászok, valamint Kovács Margit keramikus is tervezett a gyár számára.

1948. március 2-án a Herendi Porcelángyárat is államosították, és a centralizált, tervgazdaságban működő politikának megfelelően a magyarországi kerámiagyárakat egyesítő FIM (Finomkerámiaipari Művek) tagvállalataként működött tovább.

1981-ben Herend kivált a Finomkerámiaipari Művekből, és önálló vállalattá alakult.

1992. június 30-án a Herendi Porcelángyár jogutódaként megalakult a Herendi Porcelánmanufaktúra Rt., melynek tulajdonosi szerkezete egyedülálló, hiszen a munkavállalóké a részvények 75%-a.

herendi porcelán

herendi porcelán

herendi porcelán

A herendi porcelán népszerűsége a széles és változatos választéknak, a hagyománytiszteletnek és az innovációnak köszönhető. A mai napig kézzel készítik és festik. Mindenki megtalálhatja az ízlésének megfelelőt. Míg egyes tárgyaikat a fenség és a méltóság, dús szín és formavilág jellemzi, addig mások a nagyanyáink korát idézik. Készítenek kisebb, olcsóbb tárgyakat is, az állatfigurák különösen az amerikai gyűjtők körében népszerűek.

A herendi porcelán váza is népszerű ajándék. A hazánkba látogató államfők, uralkodó családok tagjai is gyakran itt készített porcelánnal térhetnek haza. Az európai királyi családokban ma is használnak herendi porcelánt. Vilmos és Katalin esküvőjére is készítettek egy külön kollekciót ajándékba.

A múzeumot 1964-ben nyitották meg, itt több ezer porcelántárgyban gyönyörködhetünk. 1999-ben nyílt meg a gyárral szemben a Porcelanium. Az itt kialakított minimanufaktúrában szakértő vezetéssel ismerhetjük meg a porcelán készítés folyamatát.

A szomszédos étteremben és kávéházban herendi porcelán termékekben szolgálnak fel. A mintabolt több ezer portékája közül nem egyszerű választani.

herendi porcelán

herendi porcelán

További információk a Herendi Porcelánmanufaktúra oldalán.

További fotó a herendi porcelánról és készítéséről

Kattints a logóra vagy Közel és távol utazás felirat alatti dátumra a képek megtekintéséhez!

https://www.facebook.com/media/set/?set=a.1133942463433412&type=1&l=d86cd42b4b

Nézd meg ezeket is!

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük