Taródi-vár: gyerekkori álomból Sopron legkülönlegesebb látnivalója

Taródi-vár, Bolondvár. A ’80-as években még mindenki ismerte, amióta nem él az építője, egyre kevesebbet hallunk a különleges építményről. Sopron legkülönlegesebb látnivalója, a lovagi középkor idéző vár megálmodójáról és építőjéről, Taródi Istvánról Taródi-várnak hívott építmény. Fiatalkori álom hívta életre az építkezést, aztán 50 év kemény munkája során folyamatosan alakult, bővült. A befejezést az építő betegsége, majd halála meggátolta, de ma is látogatható az egyedülálló erőd.

Taródi-vár

Taródi-vár – Bolond vár Sopronban

A vár építője, Taródi István 1925-ben született, 20 éves korában a szülei telkén kezdte el építeni első várát használt faanyagokból. 1951-ben vásárolta meg azt telket, amin a mostani vára áll. A 8 méter magas favárat átköltöztette ide, majd 1959-ben döntött úgy, hogy elkezdi a kővár felépítését.

Kora hajnalban már a várnál tevékenykedett és munkája után ismét ide tért vissza, hogy sötétedésig építkezzen. Minden követ saját kezűleg mozgatott meg és egyedül építette a 4300 m²-es várat, amihez becslések szerint mintegy 150–200 vasúti kocsira való követ használt fel.

A várhoz közeledve már messziről feltűnnek a jellegzetes kőtornyok.

Taródi-vár

Taródi-vár

Taródi-vár

Taródi-vár

Taródi-vár

A vár egy középkori várhoz hasonlatos, tornyok, kút, lovagterem és borház is található benne. A várba felvonóhídon juthatunk be, a tornyokba pedig csigalépcsőkön kapaszkodhatunk fel. A legmagasabb torony húsz méter magas. Az őrtorony (Boszorkány-torony) tetején a szél irányát egy boszorkány forgó figurája jelzi, a kis tornyon pedig egy szélkakas ékeskedik.

Taródi-vár

Taródi-vár

Taródi-vár

Taródi-vár

A vár építése Taródi úr igazi szenvedélyévé vált. Sosem tudta abbahagyni, mindig úgy érezte, hogy valamit még kell építenie hozzá. A munkát egészen haláláig, 2010-ig folytatta.

2004-ben jártam a várnál egy hétvégi napon. Taródi úr akkor is rendületlenül dolgozott, azt viszont nem engedte, hogy fotót készítsünk róla. A várban a vár harmadik úrnője (harmadik feleség) kalauzolt bennünket.

Mindamellett, hogy igazán tiszteltem a hatalmas kitartást és megszállottságot, kicsit egyetértettem azokkal, akik bugrisnak tartották a várépítőt, aki minden erejét, energiáját és pénzét a várnak szentelte, és ezért Bolondvárnak nevezték el az építményt.

Taródi-vár

Taródi-vár

Taródi-vár

Taródi-vár

Taródi-vár

Taródi-vár

Taródi-vár

Akkor még a vár ura és úrnője ott lakott az épületben, így csak kívülről vehettük szemügyre. A vár mai napig is látogatható, sőt most már belülről is megcsodálhatjuk és egy múzeumi részben ismerkedhetünk meg a vár történetével.

A Ruttkai Éva és Zente Ferenc főszereplésével 1985-ben készült, 1986-ban bemutatott Fantasztikus nagynéni című, kétrészes magyar tévéfilm egyes jeleneteiben is feltűnik a vár.

Taródi-vár látogatása

Sopron Lövéreknek nevezett kertes üdülőövezetben, a Csalogány köz 36 alatt található a vár. Autóval a Hársfa sor mentén közelíthető meg, a helyszínen ingyenes parkolók várják az érkezőket.

A vár belépődíj ellenében látogatható. 

Belépődíjak:
– Felnőtt belépődíj: 700ft.
– Nyugdíjas; Diák belépődíj: 500ft.

További információ a hivatalos Facebook oldalon érhető el.

További látnivalók Sopronban és környékén

Sopron egyik legszebb épülete, a Fő tér egyik ékessége a palotaszerű barokk sarokház, a Storno-ház. Az épület a XV. században a Haberleiter család tulajdona volt, akik Mátyás királyt is vendégül látták, mikor Bécset ostromolta.

Storno-ház, Sopron ékessége

Már több mint harminc éve, hogy megnyílt a határ nyugat felé és egy új világ kezdődött. A határnyitás 10. évfordulójára készült az Áttörés emlékmű a Páneurópai Piknik-emlékparkban.

Nézd meg ezeket is!

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük