Fábiánics-kastély Misefa – klasszicista kastélyszálló

A Fábiánics-kastély Misefa legjelentősebb nevezetessége, ami kastélyszállóként üzemel. Olvasónk pár kellemes napot töltött a Zala megyei kastélyban és néhány fotót is hozott számunkra.

  Fábiánics-kastély Misefa

„Misefán van egy kastély, ahol pár éve, néhány napot töltöttünk el.” – szólt Tölgyesné Ili.

Misefa látnivalói

Misefa egy csöppnyi település kevesebb mint 300 lakossal a zalai dombok között, a Principális-völgyben. Zalaegerszegtől 15, Keszthelytől 30, Budapesttől 208 kilométer távolságra fekszik.

Valószínűleg a 13. században keletkezet, első ismert említése Myxefolva névvel 1352-ből származik. Mai neve valószínűleg a Mikse személynév és a falva összetételéből, majd ennek elrövidüléséből alakult ki. Egy népies megközelítés szerint a misefának hívott nagy diófa volt a település névadója, aminek árnyékéban a miséket tartották amíg nem volt temploma a falunak.

Misefa látnivalói közt egyértelműen a Fábiánics-kastélyt kell említeni. A harangláb és a faluház csak helyi jelentőséggel bírnak. A kastély mellett pihenőparkot találunk platánfákkal, játszótérrel, körhalastóval.

Fábiánics-kastély Misefa

A misefai kastélyt Fábiánics Ignác (1809-1894) királyi főtanácsos és főjegyző építtette a a 19. században. Jelenlegi klasszicista kinézetét az Első Magyar Takarékpénztár egyik alapítója,  felsőpataki Bosnyák Géza (1863-1935), tulajdonlása alatt nyerte el.

A második világháború után a kastély majorsági épületeit lebontották. Helyükre vályogból és az elbontott épületek tégláiból lakóházakat emeltek.

A felújított kastély 19 szobás kastélyszállóként működik, kül-, és beltéri medencével, finn-szaunával, gondozott parkkal.

Fábiánics-kastély Misefa

Fábiánics-kastély Misefa

Fábiánics-kastély Misefa

Nagyon köszönjük a fotókat Tölgyesné Ilinek!

Nézd meg ezeket is!

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük