Európa negyed Brüsszelben

Az Európai Uniónak több országban is vannak irodaépületei, üléstermei, de legtöbbet és legnagyobb kiterjedésben a belga fővárosba találunk. Az Európa negyed Brüsszelben ráadásul folyamatosan bővül, szépül. Brüsszel ad otthont az Európai Bizottságnak, az Európai Tanácsnak, valamint részlegesen az Európai Parlamentnek.

Európa negyed Brüsszelben

Miért éppen Brüsszelben van az Európa negyed?

Az Európai Unió elődjének tekinthető Európai Szén- és Acélközösség (ESZAK) 1951-ben alakult meg. A hat alapító ország Belgium, Franciaország, Hollandia, Luxemburg, Nyugat-Németország (igen, akkor még így hívták!) és Olaszország Brüsszelbe szerette volna helyezni a közösség székhelyét, de az akkori belga miniszterelnök, Joseph Pholien ellenezte. Helyette a vallóniai iparvárost, Liège-t javasolta.

Kompromisszumos megoldásként Luxembourg lett volna a helyszín, itt azonban nem volt az összes képviselő befogadására alkalmas ülésterem. Végül az ESZAK parlamenti közgyűlésének székhelye az Európa Tanács strasbourgi ülésterme lett, míg az ügyvivő testületek Brüsszelbe kerültek.

Európa negyed Brüsszelben

Európa negyed Brüsszelben

1957-ben a római szerződés aláírásával létrehozták az Európai Gazdasági Közösséget (EGK), amelynek központja Brüsszel lett. A pénzügyi, jogi intézmények és a Számvevőszék Luxembourgban maradtak.

Az Európai Tanács 1992-es edinburgh-i ülésén született megállapodás értelmében az Európai Parlamentnek Strasbourg a hivatalos székhelye. Évi tizenkét plenáris ülést tartanak itt. A többi tevékenység (bizottsági és képviselőcsoporti ülések, egyéb ülések) helyszíne azonban Brüsszel.

Európa negyed Brüsszelben

Európa negyed Brüsszelben

Az 1960-tól a Brüsszel történelmi központjának dél-keleti oldalán található, a lakóépületekből álló Leopold negyedet alakították át fokozatosan Európa Negyeddé. A legtöbb EU-s épület a Schumann tér környékén található kevesebb mint egy négyzetkilométeres területen. Itt van az a metró megálló, ahol a több halálos áldozatot követelő 2016-os brüsszeli terrortámadás történt.

A számtalan irodaépület mellett itt található: az Európai Bizottság a Berlaymont épületben, az Európai Unió Tanácsa a Justus Lipsius épületben, a Parlament az Espace Léopoldban.

Az Európai Parlament épülete csak úgy, mint Strasbourgban és Luxembourgban, Brüsszelben is ingyen megtekinthető. A tájékoztatók az Európai Unió mind a 28 hivatalos nyelvén elérhetők. Az egyes helyszínek látogatóit korosztályokra és érdeklődési körökre bontott, változatos programok várják. A látogatók megismerhetik az Európai Parlament működését, történetét, illetve azt, hogy hogyan lehet felismerni hatását a mindennapokban.

Európa negyed Brüsszelben

Az unió valamennyi országának nyelve az unió hivatalos nyelvének tekintendő, így több magyar felirattal is találkozhatunk. Ezeken és a nemzeti lobogónkon túl azonban az is megdobogtatja a szívünket, hogy Antall Józsefről (1932-1993) is elneveztek egy épületet. Antall József volt Magyarország első szabadon választott miniszterelnöke a rendszerváltás után. Ugye látod a feliratot az épület oldalán? Balra lent keresd.

Európa negyed Brüsszelben

Nézd meg ezeket is!

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük