Eilean Donan vára, Skócia legszebb vára
Gyönyörű környezetben, egy apró szigeten fekszik Eilean Donan vára (Eilean Donan Castle), amit egyenesen Skócia legszebb várának tartanak. A II. Sándor uralkodása alatt, a 13. század elején épült vár a filmesek által is kedvelt forgatási helyszín. Eilean Donan igazi ismertségét az 1986-os Hegylakó forgatás hozta meg, de az egyik James Bond epizódban is megcsodálhattuk a legtöbbet fotózott skót várat.
Eilean Donan-i vár, Eilean Donan Castle története
Az Eilean Donan-i vár a 87-es út mellett, Fort William és Inverness között, Dornie település közelében egy apró szigeten magasodik. A vár a nevét magáról a szigetről kapta. Az Eilean Donan jelentése „Island of Donan”, azaz Donan szigete. Donnán of Eigg püspök, egy ír szent élt a szigeten a 617-ben bekövetkezett mártírhaláláig. A legenda szerint egy kápolnát is épített a szigetre, bár ennek nyomait sosem találták meg. Az viszont tény, hogy a püspök tiszteletére több templomot is állítottak a környéken.
Az Eilean Donan Castle-t II. Sándor uralkodása alatt, 1214-ben kezdték el építeni védvárként. Úgy tartják, hogy I. Róbert skót király (Robert the Bruce) mentsvára volt, mikor az angolok elől menekült. Később többször átépítették és bővítették. Tornyokat emeltek rá és a várfalrendszer szinte az egész szigetet elfoglalta, így tökletes védvonal volt a vikingek 1266-ig tartó támadása ellen.
A 14. század vége felé majdnem a felére csökkent a vár mérete, mert megfogyatkoztak a várvédők, és a nagyobb területet már nem tudták védeni.
1719-ben a jakobiták felkelése idején szinte teljesen lerombolódott a vár. Ezután 200 év csipkerózsika álom következett elhagyatottan és romokban.
1911-be John MacRae-Gilstrap alezredes megvette a szigetet és elindította a kastély újjáépítését. Húsz évnyi megfeszített munkával gyakorlatilag újjáépítették Eilean Donan-i várat. A család a felújításokra majd negyedmillió fontot költött.
1932-ben fejeződött be a felújítás. A vár azóta is MacRae család tulajdonában van, akik a mai napig várkapitányi posztot viselnek. Nekik köszönhetően a vár nem csak kívülről, de belülről is csodaszép.
Eilean Donan kiállításai
Ma a várban gazdag és látványos múzeum található. Chippendale és Sheraton bútorok, korhű címerek, festmények és faliszőnyegek láthatók a termekben. 1719-ből származó ágyúgolyók között a vitrinekből öreg pisztolyok és skót katonai tőrök figyelnek. Az asztalokon pedig korhű teáskészletek emlékeztetnek a békeidőkre. A vár egykori konyhájában hallható hangok olyan hatást keltenek, mintha éppen a főúrnak készítenének ételt.
A lenyűgöző bankett terem kedvelt esküvői helyszín.
A vár belépődíj ellenében és idegenvezetőkkel látogatható, akik hagyományos skót népviseletben, skót szoknyában, vagyis kiltben mesélnek érdekes legendákat és történeteket. Mindent megtesznek a turistákért. A fiatalabb vezetőnk nem volt rest és prűd, még azt is megmutatta, hogy nemcsak legenda, hogy a kilt alatt nem viselnek alsóneműt a skót férfiak.
Az Eilean Donan kastélyt láthattuk az 1953-as kalandfilmben a The Master of Ballantrea-ban, ahol Errol Flynn játszotta a főszerepet. Helyszíne volt az 1996-os Loch Ness és az 1999-es James Bond – A világ nem elég című filmeknek. A legnagyobb ismertséget az 1986-ban forgatott Hegylakó című fantasy-kalandfilm hozta meg, amelyben a kastély a MacLeod Klán lakhelyéül szolgált.
További olvasnivalók Skócióról
- Urquhart vára, a skót Felföld legtöbbet fotózott kastélya
- Mesebeli erdők Skóciában
- Dunrobin kastély Skóciában
- Iona, az elmélyülés és a béke szigete Skóciában
- Drummond kastély és Skócia legszebb kertje
- Balmorali kastély, II. Erzsébet kedvenc nyári rezidenciája