Egyszerűbben utazhatunk Horvátországba 2023 januártól
Horvátország és főleg a tengerparti része eddig is igen népszerű volt a magyarok körében. 2023 januártól azonban még az eddigieknél is gyorsabban és egyszerűbben juthatunk el déli szomszédunkhoz. Ráadásul jórészt a pénzváltás gondjától is megszabadulunk, hisz bevezetésre kerül az euró. Azzal, hogy Horvátország 2023-ban csatlakozott a schengeni és euróövezethez, várhatóan még az eddigieknél is vonzóbb úti cél lesz.

Horvátország 2023-ban a turisták számának növekedésével számol
Horvátország nemcsak a magyarok körében népszerű. A 4,2 millió lakosú örszágban 2022-ben 18,9 millió turista nyaralt, csupán pár százalékkal kevesebb, mint a pandémia előtti 2019-es évben.
A városok közül a legtöbb látogatót Rovinj (4,2 millió), Dubrovnik (3,8 millió) Porec (3,4 millió) és Split (3,1 millió) fogadta.
A Horvátország déli részén található Dubrovnik megközelítését nagyban megkönnyítette, hogy 2022 nyarán átadsára került a Pelješac-híd és ezzel jelentősen lerövidült a csodálatos város, régi magyar nevén Raguza megközelítése.
Euró bevezetése
Horvátország a második világháború után Jugoszlávia része volt, majd az államalakulat felbomlása után 1991-ben kikiáltotta a függetlenségét. Kilenc évvel később mint Magyarország, 2013 nyarán lett az Európai Unió tagja.
2023 január elsején pedig huszadik országként csatlakozott az euróövezethez, így a kuna helyett már az euró a hivatalos fizető eszköze.
Az euróövezet utoljára 2015-ben bővült, amikor Litvániában bevezették az eurót.
Magyar-horvát határátkelő helyek, hátárátlépés
2023 január 1-én nemcsak az euró került bevezetésre Horvátországban, de déli szomszédunk a schengeni övezet teljes jogú tagjává is vált, ami teljes mozgásszabadságot jelent az EU-n belül.
A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a horvát-magyar határátkelőket is megállás és ellenőrzés nélkül vehetik igénybe az utazók.
A schengeni térség 1985-ben öt uniós ország – Franciaország, Németország, Belgium, Hollandia és Luxemburg – közötti kormányközi megállapodás révén jött létre. A jelenleg a schengeni övezetnek Bulgária, Ciprus, Írország és Románia kivételével minden uniós tagállam, valamint Norvégia, Izland, Svájc és Liechtenstein a tagja.
Horvátország schengeni övezetbe belépésével a horvát–magyar határon 15, a horvát-szlovén határon pedig 58 átkelőhelyen szűnt meg az ellenőrzés.
A magyar-horvát határszakasz 340 km hosszú, a Zala megyei Tornyiszentmiklóstól a Bács-Kiskun megyei Hercegszántóig tartó.
A határszakaszon megszüntetett 15 átkelő mindegyike a Dunátúlon található. Folyami határátkelőből egy volt eddig, Mohácsnál.

A schengeni övezet kiterjesztése azzal is jár, hogy lebontásra kerül a magyar-horvát határra épített szögesdrót is.
Számomra, aki nagyon szeretek utazni, mind a horvát euró bevezetése, mind a határellenőrzés megszüntetése nagyon pozitív hír. Mindig is bajban vagyok egy külföldi utazásnál, hogy mennyi valutát váltsak és főleg gondot okoz a megmaradt pénzek visszaváltása.
2022-ben nyarán többek között azért döntöttem egy horvátországi utazás mellett, hogy az előző utazásokról megmaradt kb. 10.000 Ft értékű kunámat elköltsem. Régóta tervben volt már, hogy újra megnézem a Plitvicei tavakat és az Isztriai-félsziget mesés városait, kuna kivezetése jó indokot adott az utazáshoz.
Köszönhetően annak, hogy a főszezon kezdete előtt utaztam, mind a kifelé utazásnál, mind a hazajövetelnél szerencsésnek mondhattuk magunkat, mindkét alkalommal csak 30-40 percbe telt a határátlépés. Szó se róla, az ezért az egy óra sokkal jobban telt volna a tengerben lubickolva vagy a Plitvicei tavaknál sétálgatva.
Annak ellenére, hogy a gyerekkoromat a horvát, pontosabban akkor még jugoszláv határ mellett, Kölkeden töltöttem, és az udvari határátkelő is csak pár kilométerre található, csupán néhányszor utaztunk át. Első alkalommal 4-5 éves koromban az udvari határátkelő másik oldalára, Dályokra látogattunk rokonokhoz esküvőre. Aztán tizenéves koromban egyszer elutaztunk Eszékre (Osijek) is.
Persze azokban az években még nem volt olyan egyszerű utazni, többek között hároméves valuta keret volt érvényben. Felnőttként aztán kiváltottam a kishatárátlépőt, amivel a határ mellett élők egyszerűbben utazhattak a határ másik oldalára. Ennek előnyeit azonban nem tudtam kihasználni, mert hamar megszűnt a baranyai állandó lakcímem és így visszavonták az engedélyt.
Az hiszem Horvátország 2023-ban joggal számol a turisták számának jelentős növekedésével. Magam is régóta visszavágyom a csodálatos Dubrovnikba is, így az sem kizárt, hogy már 2023-ban kihasználom az ellenőrzés nélküli határátlépést és az eurós fizetési lehetőségeket. És persze élvezem a Pelješac-híd által lerövidült utazást.
Utazási tippek Horvátország 2023-as felkereséséhez
- Losinj-sziget, az Adria ékszerdobozaLosinj-sziget a maga 9.000 állandó lakosával Horvátország 11. legnagyobb szigete. A teljesen szélvédett, örökzöld növényzettel borított, 75 km² területű sziget egy keskeny földsáv a nagy kék Adriában. A 19. század vége óta klimatikus gyógyhelyként is híres,...
- Az Isztriai-félsziget bűbájos városai és varázslatos látnivalóiAz Isztriai-félsziget az Adriai-tenger legnagyobb félszigete. Mediterrán hangulatú tengerparti városai elbűvölőek, a római kor és a velencei uralom emlékei, vakító, hófehér sziklák, az Adria mélykékje és zöldellő dombok váltják egymást. Az Isztriai-félsziget ókori látnivalói és középkori...
- Rovinj, az Isztria ékköveRovinj egy igazi gyöngyszem, sokan ezt tartják az Isztriai-félsziget legszebb városának. Rovinjban minden adott, ami egy tökéletes nyaraláshoz kell. Gyönyörű strandok, hangulatos óváros, mediterrán éttermek, látványos kikötő és sok-sok napsütés várja az ide érkezőket. Az egykori...
- Pula látnivalói – ókori emlékek az Isztriai-félszigetenPula (régi magyar és olasz nevén Póla) nagy múltú, hangulatos város Horvátország északi részén, az Isztriai-félszigeten. Főbb látnivalói a szép óvárosban összpontosulnak, ahol több ókori emlékben is gyönyörködhetünk. Pula Horvátország egyik leghíresebb és legnépesebb városa, így...
- Európa legkedveltebb úticéljaiA nyári szezon közeledtével mindannyian elkezdünk az idei nyaralásról gondolkodni. Sokak számára ekkor már elkezdődik a tervezés, akadnak azonban olyanok is, akik már túlvannak a szállás és repülőjegyek lefoglalásán is. Nem is csoda, hiszen Európa számos...
- Pulai Amfiteátrum és mini lakójaA Horvátország északi részén, az Isztria-félszigeten található Pula (régen Póla) legfontosabb látnivalója a római kori amfiteátrum, az aréna. Az ókori színház a római Colosseummal egyidőben, Augustus császár uralkodása alatt, i.e 27-től, i.u 14-ig épült. A pulai...
- Plitvicei-tavak, a természet DisneylandjeHorvátország legfőbb idegenfrogalmi vonzerejét a tenger adja, ám míg az csak nyáron csalogatja a külföldiek millióit, a lélegzetelállító nemzeti parkok egész évben várják a látogatókat. Közülük is kiemelkedik az egyik legismertebb és legszebb természetvédelmi terület a...
- Európa legromantikusabb helyszínei – 1. részA Europian Best Destinations internetes portál rendszeresen megjelenít tematikus rangsorokat Európa legszebb helyeiről. A listák a világ minden tájáról érkező utazók szavazatainak köszönhetően áll össze. Európa legromantikusabb helyszínei közé gyönyörű városok mellett tengerperti szakaszok is bekerültek. ...
- Egyszerűbben utazhatunk Horvátországba 2023 januártólHorvátország és főleg a tengerparti része eddig is igen népszerű volt a magyarok körében. 2023 januártól azonban még az eddigieknél is gyorsabban és egyszerűbben juthatunk el déli szomszédunkhoz. Ráadásul jórészt a pénzváltás gondjától is megszabadulunk, hisz...
- Mesés Plitvicei tavak télen – Befagyott Plitvice videóIgazi tündérvilágba röpít a befagyott Plitvice. Horvátország egyik legszebb természeti kincse, a Plitvicei tavak télen teljesen más arcát mutatja, mint amit az év többi szakában megszokhattunk. Elmarad a turistaáradat, szinte csak mi vagyunk és a mesebeli...
- Karácsonyi szokások szomszédainknálA karácsony szerte a világon bővelkedik tradíciókban és rituálékban. Joggal várnánk, hogy a közeli országokban ugyanúgy ünnepelnek, mint hazánkban. Azért nem ennyire egyértelmű a helyzet, még nem is feltétlen ugyanazon a napon várjuk a Jézuskát. Nézzük,...
- Horvátország országleírás – hasznos tanácsok utazóknakHorvátország (hivatalosan Horvát Köztársaság, horvátul: Republika Hrvatska) délkelet-európai állam a Balkán-félszigeten. Északnyugatról Szlovénia, északról Magyarország, keletről Szerbia, valamint Bosznia-Hercegovina, délkeleten pedig egy rövid szakaszon Montenegró határolja. Délnyugaton az Adriai-tenger alkotja természetes határát. A második világháború után...
- Magyar vonatkozású Amerikai kert titka OpatijábanHorvátország egyik legszebb tengerparti városa Opatija (Abbázia) több magyar vonatkozású emléket is rejt. Bármilyen hihetetlen, de még a 2019 tavaszán megnyitott zöld oázis, az Amerikai kert építtetője is magyar volt. A hegyoldalon megbújó titkos kert a...
- Elkészült a Pelješac híd, lerövidült az út Dubrovnik feléÉvtizedes várakozások után hivatalosan is átadásra került és híddíj nélkül használható az új közúti híd Horvátország déli részén. A 2,4 kilométeres Pelješac híd (Most Pelješac) Horvátország északi és déli részét köti össze és lehetővé teszi, hogy...
- Így éled a természet az Adrián – Losinj-szigeti tavasz videónVannak helyek, ahova sokan szívesen elköltöznének. A horvátországi Losinj-sziget nem véletlenül éllovas ezen a listán. A monarchia korbeli palotáktól ékes gyógyhelyen a természet legalább egy hónappal előrébb jár, mint nálunk. Nézd meg videón, milyen csodálatos a...
- Eszéki vár, amiért Zrínyi Miklós és I. Szulejmán is harcoltA Baranya megyei Mohácstól és Beremendtől csupán pár tíz kilométerre található Eszék (horvátul Osijek) egyik legjelentősebb látnivalója az Eszéki vár (horvátul: Tvrđava). A városközpont északi részén, a Dráva partján található erődnek többször fontos szerepe volt a...
- Krka vízesés – Krka Nemzeti Park HorvátországbanHorvátország vízesései közül egyértelműen a Plitvicei-tavaknál találhatók a legismertebbek. Krka Nemzeti Parkban található Krka vízesés kisebb méretű ugyan, de pont olyan látványos. Ráadásul itt római és középkori a műemlékekben is gyönyörködhetünk, mint például az egyik tó...
- Máriabeszterce, a legnagyobb Mária-kegyhely HorvátországbanA Zágráb közeli Máriabeszterce (horvátul Marija Bistrica) arról nevezetes, hogy itt található legnagyobb Mária-kegyhely Horvátországban. A nemzeti zarándokhelyen évente több százezer zarándok imádkozik a Boldogasszony csodatevő szobra előtt vigaszt és megbékélést remélve. A bloghoz tartozó Közel...
- Zenélő tengerpart Horvátországban – videóHatalmas „víz-orgona” szolgáltatja a zenét a horvát tengerparton. A kőből faragott „hangszer” sípjait a Adriai-tenger hullámai simogatják és szólaltatják meg Zadarban. Ráadásul esténként a hanghatás mellett fényjátékot is szolgáltat a zenélő tengerpart Horvátországban. A hatalmas „tengeri-orgona”...
- Zágrábi advent – ünnepvárás a horvát fővárosbanZágrábi advent nyüzsgő és fényűző. A horvát főváros rengeteg magyar emlékkel büszkélkedhet. A régi magyar nevén Grécnek hívott városban Szent László király alapította a püspökséget 11. század végén, majd Ő építette a Káptalandombon a Szent István-székesegyházat....
- Virágos Horvátország egy növényimádó szemévelAmint elkezdődik a nyári szünet, magyarok ezrei indulnak dél felé, hogy feledhetetlen napokat töltsenek a napsütötte Adrián. Horvátországban a tenger és a történelmi helyszínek mellett a növényeket is érdemes megcsodálni. Vass Izabella olvasónk virágos képeslapjainál meggyőzőbb bizonyítékokat...
- Eszéki kiruccanás: látnivalók, nevezetességek a déli szomszédoknálEszék (horvátul Osijek), az egykori ősi magyar város ma Horvátország negyedik legnagyobb városa. Dráva parti bájos óvárosában még felfedezhetjük az Osztrák-Magyar Monarchia nyomait. Eszék látnivalói a várral együtt megérnek egy kiruccanást. Középkori várából csodálatos kép tárul...