Van egy magyar rajzfilmfigura, akit szinte lehetetlen elfelejteni. Számomra legalább is Dr. Bubó ilyen. A jellegzetes hangú, bölcsnek tűnő, ám időnként igencsak sajátos módszerekkel dolgozó bagolydoktor generációk gyerekkorának része. Most pedig bronzba öntve is visszatért Budapestre: Kolodko Mihály legújabb miniszobra a Bethesda Gyermekkórház Hermina úti kerítésénél kapott helyet. A helyszínválasztás ezúttal is több egyszerű poénnál. Dr. Bubó éppen ott „rendel”, ahol valódi gyerekek gyógyulnak. A miniszobor így egyszerre idézi fel egy szeretett magyar rajzfilmsorozat emlékét és kapcsolódik a kórház mindennapi munkájához.

Ki az a Dr. Bubó?
Aki a hetvenes és nyolcvanas években volt gyerek, annak valószínűleg nem kell bemutatni a bagolydoktort. A Kérem a következőt! című magyar televíziós rajzfilmsorozat első részeit 1975 januárjában mutatták be.
A sorozat főszereplője Dr. Bubó, a doktor, aki egy fa belsejében kialakított rendelőben fogadja az erdő állatait. Segítségére van Ursula nővér, a kissé termetes és határozott medve, miközben a páciensek között egészen különleges figurákkal találkozhatunk.
A sorozat különlegességét nemcsak a történetek adták. Nepp József és „rímhányó” Romhányi József munkája, a rímekkel teli párbeszédek és a szellemes társadalmi utalások miatt a Kérem a következőt! sorüzat a magyar animáció egyik emlékezetes alkotásává vált.
„Kígyónak lábsó, madaraknak fogsor…”
Dr. Bubó rendelőjének ajtajánál alighanem sokféle beteg megfordult. A bagolydoktor azonban nem egyszerű háziorvosként működött: a páciensek különféle lelki és testi problémákkal érkeztek, Bubó pedig sokszor egészen sajátos módon próbált segíteni rajtuk.
A sorozat humorának egyik fontos eleme éppen az volt, hogy az állatok betegségei gyakran valamilyen emberi tulajdonságot vagy társadalmi jelenséget figuráztak ki.
És persze ott voltak Romhányi József legendás rímjei is, amelyeknek köszönhetően Dr. Bubó rendelőjének hangulata ma is könnyen felidézhető.
Nekem Dr. Bubó nemcsak egy rajzfilmfigura
Dr. Bubóval személyes emlékem is van. A sorozat akkor ment a televízióban, amikor általános iskolás voltam, és annyira szerettük, hogy egyik farsangkor a barátnőmmel a két főszereplőnek öltöztünk be. Piroska volt Dr. Bubó, én pedig a testes Ursula, a nővérke. Akkor természetesen még fogalmunk sem volt róla, hogy évtizedekkel később egy budapesti gyermekkórház mellett, bronzba öntve találkozom majd újra a kedves bagolydoktorral.
Talán ezért is volt különösen jó érzés most meglátni Kolodko Mihály apró szobrát a Bethesda Gyermekkórház mellett. Egy pillanat alatt visszahozott valamit abból az időből, amikor a farsangi jelmezhez még elég volt egy kis fantázia, és Dr. Bubó, Ursula meg az erdő állatai a tévé előtt ülve a mindennapjaink részei voltak.
Most sajnálom igazán, hogy nem készült fénykép rólunk azon a régi álarcos bálon. Bár nem mi nyertünk, de ez volt az egyik legemlékezetsebb jelmezbálom.
Dr. Bubó most valódi kórház mellett rendel
Kolodko Mihály választása ezért különösen találó.
📌 Gyors tudnivalók
📍 Helyszín
Budapest, XIV. kerület, Hermina út 55, a Bethesda Gyermekkórház kerítésénél.
👀 Tipp a megtaláláshoz
Dr. Bubó a magasban, egy oszlop tetején várja a betegeket.
🗺️ Interaktív térképen
🟣 Budapest #61
🎭 Téma
Dr. Bubó, a Kérem a következőt! című magyar rajzfilmsorozat főhőse.
💡 Érdekesség
Dr. Bubó ezúttal valódi gyermekkórház mellett „rendel”.
📅 Kihelyezés éve
2026 augusztus
📌 Állapot
✅ Megtekinthető
A miniszobor nem egy véletlenszerű budapesti utcasarkon jelent meg, hanem a Bethesda Gyermekkórház kerítésénél, a Hermina úton. A kórház és a rajzfilm kapcsolata szinte magától értetődő: Dr. Bubó egy orvos, aki gyógyítani próbálja betegeit, most pedig egy valódi gyermekkórház mellett kapott helyet.
Ez az a fajta helyszínválasztás, amelynél Kolodko miniszobrainak egyik legfontosabb jellemzője rögtön érthetővé válik: a szobor története és a helyszín története együtt adja ki az alkotás igazi jelentését.
Egy kis nosztalgia a kórház kerítésén
A bronzba öntött Dr. Bubó egyszerre szól a gyerekekhez és a felnőttekhez.
A gyerekek számára egy kedves, nagy szemű bagoly lehet, akinek talán éppen most van rendelési ideje. A felnőtteknek pedig egy pillanat alatt visszahozhatja a gyerekkor hangulatát.
Talán éppen ezért jó helyre került.
Egy kórház mellett nem feltétlenül kell mindennek komornak és komolynak lennie. Egy ismerős mesehős, egy apró bronzfigura és egy kis humor talán éppen annyit adhat hozzá a környezethez, hogy egy pillanatra mosolyt csaljon az arra járók arcára.
Dr. Bubó és a félős nyúl
Dr. Bubó nem egyedül érkezett a Bethesda Gyermekkórházhoz.
Mellette kapott helyet egy másik Kolodko-miniszobor is: a Gyógyuló nyúl, amely szintén a Kérem a következőt! világához kapcsolódik. A két alkotás együtt még többet mond, mint külön-külön.

Míg Dr. Bubó a gyógyítót testesíti meg, a félős nyúl a beteg, kiszolgáltatott szereplőt jeleníti meg.
Erről a kis nyúlról külön is írok hamarosan. Addig is ajánlok egy kis részletet Dr. Bubó és a félős nyúl találkozásáról.
Szerintem nem szégyen bevallani, hogy ennyi év távlatából kedvet kaptam újra megnézni a szójátékokkal és humorral teli nagyszerű sorozatot.
🗺️ Kolodko Mihály szobrainak interaktív térképe
- ✔️ 120+ alkotás
- ✔️ 5 kategóriában
- ✔️ Magyarországon és külföldön
- ✔️ Folyamatosan frissítve
Kolodko Mihály alkotásai igazi városi kincskeresésre hívnak. Interaktív térképemen Budapesttől az Amerikai Egyesült Államokig több mint 100 miniszobrot, emlékszobrot és köztéri alkotást gyűjtöttem össze, hogy könnyen megtervezhesd a következő sétádat.
A térképen a szobrok színkódolt kategóriák szerint szerepelnek, így egyetlen kattintással megjelenítheted például a budapesti, a vidéki vagy a külföldi alkotásokat. Minden jelöléshez fotók és hasznos információk is tartoznak, hogy a legapróbb miniszobrokat is könnyen megtaláld.
A Kolodko Mihály köztéri szobrai és miniszobrai Magyarországon és külföldön térképen az alábbi rétegek (kategóriák) szerint csoportosítva helyeztem el az alkotásokat:
🟣 Budapest mini (Budapesti miniszobrok)
🔴 Vidék mini (Vidéki miniszobrok)
🟢 Nagyméretű (Nagyméretű köztéri szobrok Magyarországon)
🟡 Külföld (Külföldön található mini és nagy méretű) alkotások
A térképet folyamatosan frissítem az újonnan megjelenő alkotásokkal.
👉 [Megnyitom a Kolodko-szobrok térképet teljes képernyőn ]
📣 Kövesd Kolodko Mihály új alkotásait!
A művész Facebook-oldalán rendszeresen felbukkannak az új szobrok. A pontos helyszínt általában nem árulják el, de a háttérből gyakran ki lehet találni, hol érdemes keresni a következő miniszobrot.
Fedezd fel Kolodko bronzba öntött történeteit!
- Tihany, az egyik legszebb fekvésű község látnivalóiTihany az a település, amit nem szabad kihagyni, ha a Balaton északi részén járunk. A júniusban… Read more: Tihany, az egyik legszebb fekvésű község látnivalói
- Yoda a Gellért téri metróban – Kolodko Mihály apró Jedi mestereHa a Szent Gellért téri metróállomáson járunk, érdemes nemcsak a kijáratot keresni, hanem egy pillanatra körülnézni… Read more: Yoda a Gellért téri metróban – Kolodko Mihály apró Jedi mestere
- Gyógyuló nyúl – Kolodko Mihály megható miniszobra a Bethesda GyermekkórháználEgy apró, félős nyúl ül a Bethesda Gyermekkórház kerítésénél. Első pillantásra talán csak egy aranyos mesehősnek… Read more: Gyógyuló nyúl – Kolodko Mihály megható miniszobra a Bethesda Gyermekkórháznál
- Dr. Bubó a Bethesda Gyermekkórháznál – rendel a legendás bagolydoktorVan egy magyar rajzfilmfigura, akit szinte lehetetlen elfelejteni. Számomra legalább is Dr. Bubó ilyen. A jellegzetes… Read more: Dr. Bubó a Bethesda Gyermekkórháznál – rendel a legendás bagolydoktor
- Aquincumi katonai amfiteátrum Budapesten: a római múlt emlékeiBudapest számos lenyűgöző történelmi látnivalóval rendelkezik, köztük a Aquincumi katonai amfiteátrum, más néven katonavárosi amfiteátrum, amely… Read more: Aquincumi katonai amfiteátrum Budapesten: a római múlt emlékei
- Augusztus 1. – A forint születésnapja és a „Pénzseprő” titkaAugusztus 1-je különleges dátum a magyar gazdaságtörténetben: ezen a napon, 1946-ban vezették be a forintot, amely… Read more: Augusztus 1. – A forint születésnapja és a „Pénzseprő” titka
- Kőbe vésett vita – most Kolodko apró targoncása is beszállKevés budapesti köztéri alkotás váltott ki akkora vitát, mint a Szabadság téri Német megszállás áldozatainak emlékműve.… Read more: Kőbe vésett vita – most Kolodko apró targoncása is beszáll
- Mostar óvárosa és az Öreg híd, amit Csontváry is megfestettA türkízkék színű Neretva folyó által kettészelt Mostar középkori, török mediterrán és nyugat-európai építészeti jegyeivel kiváló… Read more: Mostar óvárosa és az Öreg híd, amit Csontváry is megfestett


















