Csokoládé Múzeum Budapesten

Gyerekek által is élvezhető, szívesen látogatott múzeumot kedveset találunk Budapesten. Az árpádföldi Csokoládé Múzeum egy üdítő kivétel. A csokoládé kóstolókkal egybe kötött csokoládé történeti séta során sok érdekességet megtudunk a kakaóról és a csokoládáról. A vezetett túra közben pedig még saját édességünket is elkészíthetjük.

Csokoládé Múzeum Budapesten

Csokoládé Múzeum Budapesten

A Budapest XVI. kerületében, Árpádföldön található édesség múzeum 2008 óta várja a látogatókat. Az épület a gróf Wágner család vadász birtokának közepén, 1902-ben épült nemesi vadászkúriának. A II. világháború után közintézményeknek adott helyet, volt itt iskola, rendőrség, mozi és művelődési ház is.

Csokoládé Múzeum Budapesten

Amikor az önkormányzat 1998-ban értékesítette az épületet, Farkas Elemér, a Csokoládé Múzeum alapítója, az ódon falakban és az elvadult parkban meglátta a lehetőséget. Farkas Elemér több évtizede foglalkozott már csokoládéval, évekbe telt, míg megvalósította álmát és a poros épületből csokoládé palotát varázsolt, ahova kakaófát ábrázoló kapun keresztül juthatunk be.

Csokoládé Múzeum Budapesten

Csokoládé Múzeum Budapesten

A múzeumot előre bejelentkezéssel, vezetett túra keretében lehet megtekinteni. Belépve azonnal megcsap bennünket a csokoládé fenséges illata. A séta rögtön egy kis édesség kóstolóval indul, csokoládé szökőkútból ízlelhetjük meg folyékony csemegét. A korabeli bútorok és csokoládé történeti emlékek között sétálva, valamint egy korabeli filmet nézve megismerkedünk a kakaóbabbal és a csokoládé válásának folyamatával. Míg a finomabbnál finomabb csokoládékat kóstolgatjuk, saját kérdéseinket is feltehetjük a tárlat vezetőnek.

Nem kell üres kézzel távoznunk, hisz saját csokoládét készíthetünk, amihez még díszdoboz is jár és ez mind benne van a belépőjegy árában. Aki még azután sem unta meg a csokoládét, az  Csokoládé Múzeum mintaboltjában bármilyen különleges édességet megvásárolhat.

Nyitvatartási és egyéb információkat a múzeum honlapján találsz.

Köszönöm a megosztásokat!
  • 491
  • 4
  •  
  •  
  • 491
  •  
  • 4
  •  

Nézd meg ezeket is!

Te is jártál egy csodálatos helyen és szívesen megosztanád velünk fotóidat, gondolataidat? Várjuk szeretettel!
Csatlakozz a Közel és távol Facebook csoportunkhoz, hogy ne maradj le semmilyen fontos információról, érdekességről!

Iratkozz fel a Közel és távol hírlevélre, hogy minden fontos utazási hír, információ eljusson hozzád!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük