Európa apró gyöngyszemei

Alig egy hónapja tettem közzé egy bejegyzést, amely egy Instagramos kutatás alapján mutatta be a világ legszebb falvait. Már akkor rögtön egy kis hiányérzetem támadt. Úgy gondoltam, hogy készítek egy saját magam által összeállított Európa apró gyöngyszemei listát, amibe kizárólag csak olyan kis településeket válogatok be az öreg kontinensről, amelyek a világ legszebb falvai listából kimaradtak.

Motovum

Európa apró gyöngyszemei

A legtöbb ember tengerpartra indul nyaralni, vagy valamelyik híres nagyváros, Londont, Rómát, Párizst vagy New Yorkot választja úti célként. Akinek a pénztárcája engedi, az az egzotikus tájak, Mexikó, Kuba vagy épp a Maldív-szigtek felé veszi az irányt.

Ahogy ígértem Európa mesés, magyarok által ritkán látogatott városkái és falvai között szemezgettem. Bár több szempontből beleillene a listába pl. Bled vagy Hallstatt is, ezek azért maradtak ki, mert ide a legtöbb magyar utazási iroda szervez utakat.

Képtelen vagyok ezeket a gyönyörű településeket rangsorolni, így abc sorrendben mutatom, melyek Európa apró gyöngyszemei, amelyeket érdemes felkeresni.

Assos, Görögország

Görögországra gondolva tengerparti nyaralások, őkori színházak, kövek, vörösborok, halászfalvak fehér és kék bája, és az athéni Akropolisz jut többnyire eszünkbe.

A Kafelónián található Assos egy aprófalvacska, amely méltán pályázhat arra, hogy bekerüljön a fenti rangos listába. Az egy domb alján fekvő települést három oldalról a feltünően kék Földközi -tenger veszi körül.

Érdemes eltölteni egy kis időt a település kavicsos strandján, mielőtt a kikötőt szegélyező hagyományos éttermek egyikében megkőóstolnánk az igazi, jellegzetes görög ételeket.

Assos

Castle Combe, Anglia

Castle Combe – akárcsak a legszebb falvak között is szereplő Bibury – azzal érdemelte ki többek közt a filmesek figyelmét is, az 1600-as évek óta nem építettek benne új házakat. A házak a környéken bányászott, mézszínű cotswoldi kőből épültek.

Nevezetes látnivalói közül a Szent András-templom és a Piackereszt a 13. századból származik. A templomban található óra az ország egyik legrégibb időszerkezete.

Castle Combe utcája

Cesky Krumlov, Csehország

Prága szerelmeseinek is bátran ajánlható a néhány ezer fős Moldva parti város. Cesky Krumlov (Český Krumlov) Dél-Csehországban, a Moldva folyó kettős kanyarulatának partján fekvő meseváros. Gótikus, reneszánsz, barokk épületekkel teli történelmi központja a középkor kis közép-európai településeinek kiemelkedő példája. Építészeti öröksége, több mint öt évszázados békés fejlődésének köszönhetően teljes épen, érintetlenül maradt. Csodálatos látnivalói és nevezetességei okán 1992 óta az UNESCO világörökség része.

Cobl, Írország

Cobh, az ízig-vérig ír város több mindenről híres. A legenda szerint Írország egyik első gyarmatosítója, Neimheidh itt szállt partra időszámításunk előtt 1000 évvel. Cobh volt a Titanic utolsó kikötője, ezért ma egy Titanic emlékmúzeum is áll a városban.

1743-ban a britek erődött építettek, amely később Cove Fort néven vált ismertté a falu kelti részén. Egykor tengerészek és adóhivatalnokok lakták, de sok legenda szól az itt rejtőző kalózokról is.

A látvány, amely a városba érkezőt fogadja, bájos és ámulatba ejtő. Élénk színre festett házsorai és a kikötő felett tornyosuló katedrálissal olyan különleges látvány, hogy a város rendkívül népszerű a körutazások körében.

Cobl

Dinant, Belgium

A belgiumi Vallónia régióban, a Maas folyó egyik sziklafalában megbúvó Dinant úgy néz ki, mint egy Disney-film helyszíne. A város látképét a gótikus katedrális és a 16. századi kastély uralja. A templomot gótikus sstílusban újjáépítettk, miután a szomszédos szikláról lezuhanó sziklák 1227-ben részben elpusztították a korábbi román stílusú templomot.

A fellegvár, amelyet a 11. században építettek a Maas völgyének ellenőrzésére, fenn magasodik a sziklán. A festői városka a Maas folyó miatt a vízi sportok szerelmeseinek egik kedvenc helye, sokan szívesen sétahajókáznak is.

Dinant városa

Eguisheim, Franciaország

A borairól híres csodálatos Elzász egyik gyöngyszeme Eguisheim. Ha az ember megpróbálja elképzelni, milyen a vidéki francia élet, pont ilyenre gondol, mint amit itt megtapasztal. Virágokkal feldíszített favázas házak, macskaköves utcák, középkori templomok és kitűnő ételeket és italokat felszolgáló éttermek teszik feledhetetlenné az itt töltött időt.

2013-ban elnyerte a „legkedveltebb francia falu” címet. 2017 óta A szépség és a szörnyeteg rajongók is szép számmal zarándokolnak ide. Az Emma Watson főszereplésével készült mesében Villeneuve falujához többek közt Eguishem szolgáltatta az inspirációt. A macskaköves, szűk utcácskákon sétálva vannak olyan szegletek, amelyekre egyértelműen rálehet ismerni, ilyen Belle otthona is.

Eguisheim

Empuriabrava, Spanyolország

Empuriabrava Katalóniában, a Costa Bráván található bájos város. A több mint 40 kilométernyi tengeri csatorna által behálózott várost méltán hasonlítják Velencéhez.

Flam, Norvégia

Flam Európa egyik legszebb tengeri kikötője. Az apró falu fogadja az UNESCO világörökségi listán is szereplő Sognefjordon áthaladó hajókat. A várost merész színekre festett házak tarkítják, és vakítóan zöld dombok veszik körül.

Mégis a világ legmeredekebb vasútjának, a Flamsbana vasútvonalnak az otthonaként a legismertebb. Ha felülünk Flamban a vonatra, vízesések, és hófödte csúcsokközött jutunk föl a Myrdal hegy csúcsára.

Flam

Giethoorn, Hollandia

A holland Giethoorn települést egyszerűen csak Hollandia Velencéjeként emlegetik. Bár Hollandiában rengeteg várost, falut szelnek át a hangulatos csatornák, Giethoorn az egyetlen, ahol egyáltalán nincsenek utcák. El tudod képzelni? Se utak, se autók, mindenki elektromos hajtású hajókkal, kerékpárral vagy gyalogosan közlekedik.

A hajóval is körbejárható település méltán került be a legjobb autómentes úti célok toplistájába is.

Mdina, Málta

Málta jelenlegi fővárosa, Valetta sem hatalmas, kevesebb mint hatezren lakják, és területe kisebb, mint a Centrál Parké. Még tőle is kisebb a régi főváros, Mdina erődvárosa.

Mdinában a középkori és barokk építészet gyönyörű, épen fennmaradt templomai, katakombái és palotái lenyűgözik az arrajárót.

Sokat dobott a város népszerűségén, hogy a Trónok harca első évadában a King’s Landing bejáratának forgatási helyszíneként szolgált.

Mdina

Motovum, Horvátország

Aki nem csak a tenger miatt létogat Horvátországba, de érdekli ennek a csodálatos országnak más nevezetessége is, semmiképp ne hagyja az Isztriai-félsziget magaslati gyöngyszemét, Motovumot.

A dombtetőn álló, középkori várfallal körülvett városkát a 14. században a velenceiek alapították. Ma hófehér épületek vezetnek a dombon álló városi palotához. Sok művész talált itt menedéket, s nyitott műhelyt, műtermet, boltocskát, ahol saját tárgyait, festményeit, grafikáit árulja.

Motovum az erdőiben bővelkedő szarvasgombáról is nevezetes, melyből a világon itt találták meg a legnagyobbat.

A legenda szerint a város egy ősi energia forráson fekszik, amely mindenkit bolfoggá tesz, aki erre jár vagy itt él.

Motovum

Portree, Skócia

A Skye sziget fenséges természeti szépségéről ismert, de itt található az Egyesült Királyság legbájosabb kisvárosa is. A Loch Portree szélén elhelyezkedő városban pasztellszínű otthonok és kocsmák sorakoznak, fényes halász- és homárhajók flottái horgonyoznak békésen a kikötőben.

Mindent megtalál itt az utazó, amire vágyhat. Templomok között elbújó kávézókat és éttermeket, ajándék- és könyvesboltokat. Naponta rendszeres buszjárat indul innen Glasgowba. Városnéző kirándulások és hajókirándulások is leérhetők a szigeten.

Portree

Ribe, Dánia

A több mint 1300 éve smúltra visszatekintő Ribe Dánia, sőt egész Skandinávia legrégebbi városa. A nyolcadik század elején alapított városka az Észeki-tengertől hat kilométerre fekszik, a középkorban virágzó kikötő és kedvenc királyi üdülő hely volt.

A román stílusó Ribe-székesegyházat a tizenkeddeik, a St. Catharinae-kolostort a 13. században alapították.Favázas házainak többsége a 16. és 17. sazázadban épült. Köztük az egyik 1500 és 1856 között, tehát közel 400 éven át iskolaként működött.

Ribe

Rothenburg ob der Tauber, Németország

A csodálatos épségben megmaradt középkori óvárosáról ismert Rothenburg ob der Trauber minden évben turisták millióit vonzza. A festői szépségű meseváros Bajorországban, Münchentől 251, Nürnbergtől 76 kilométerre található.

Utcáin,a 14-15. századi gótikus dómok sétálni igazán különleges élmény, mintha csak megelevenedne a középkor. Bármerre bóklászunk a városfalon belül, minden régi. A legenda szerint leghíresebb utcasarka olyan mesebeli látvány, hogy a Disney rajzolói a Pinokkió készítésekor innen merítettek ihletet.

Rothenburg ob der Tauber

St. Gilgen, Ausztria

Az ausztriai Wolfgangsee partján fekvő, 3000-es lakosú Sankt Gilgent 2005-ben „Mozart Falu”-nak nyilvánították, annak ellenére, hogy maga Mozart soha nem járt itt. A festői kisvárosban született Mozart édesanyja, nővére, és a nagyapja is itt élt.

Nézd meg ezeket is!

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük