Isten éltessen Budapest a születésnapodon!

1873. november 17-én jött létre Budapest Pest, Buda és Óbuda egyesülésével. Az 54 ezer lakosú Buda, a 200 ezer lakosú Pest valamint a Pest megyéhez tartozó, 16 ezer lakosú Ó-Buda egyesítésének ötletét Széchenyi István vetette fel még évekkel előtte. November 17-e Budapest születésnapja tiszteletére sok-sok olvasnivalót és két kvízt hoztam gyönyörű fővárosunkról.

Budapest születésnapja

Budapest születésnapja – történelmi áttekintés

A kezdetek

A mai Budapest területén már a paleolit korszakban voltak települések, ami jó részt a Duna szűkületének köszönhető, ami megkönnyítette az átkelést. Az i. sz. 1. században a rómaiak virágzó várost alapítottak itt, Aquincumot.

A római időkből több emlék is fennmaradt: Aquincum maradványa, a római amfiteátrum romjai Óbudán, Herkules villa mozaik padlója, Contra Aquincum romjai az Erzsébet híd pesti hídfőjénél.

A népvándorlás során a hunok foglalták el a területet, Attila, a hun király egyik székhelye lett. Később a gótok, a longobárok és az avarok uralták majd 300 évig. Végül Árpád fejedelem vezetésével 896-ban a magyarok foglalták el a területet, dinasztiája a 13. századig uralkodott.

A magyar államot az ország első koronázott királya, Szent István alapította, aki felvette a kereszténységet is. Ebben az időben szülőhelye Esztergom, majd Székesfehérvár, ahova 1038-ben eltemették volt a királyi székhely. Budára a tatárjárás után, 1247-ben IV. Béla tette át a székhelyét.

Az Árpád-házi időszakból származik a szent korona, a koronázási palást, a Mátyás-templom kriptái, néhány ház homlokzata a Várnegyedben, a Királyi Palota és középkori erődítményei és néhány pince.

Középkor

A város a történelmileg legsikeresebb korszakát a középkorban, Corvin Mátyás idején élte. Buda a 15. századi reneszánsz Európa egyik legszebb városává vált. A budai és visegrádi nyári palotát a reneszánsz gyöngyszemének tekintették. Mátyás híres a könyvtárának corvina ritkaságaiból épp a bejegyzés időpontjában látható egy csodálatos kiállítás. A Mátyás-templom gótikus Mária-kapuja a 14. századból származik, amit aztán a 19. században neogótikus elemekkel egészítettek ki. A királyi palota kápolnája az Anjou időszakból származik, a Budapesti Történelmi Múzeum alsó szintjén tekinthető meg.

A fejlődést a török hódoltság állította meg. Buda 145 évig volt török uralom alatt. Ahogy a török elpusztították a Buda és Pest értékeit, később a győztesek ugyanúgy elpusztították a török minareteket és más építészeti alkotásokat. A mecsetekből újra templomok lettek, a Mekka felé irányított imafülkék, a mihrabok a Belvárosi plébániatemplomban és a kapucinusok templomában még ma is láthatók. Szinte tökéletes állapotban maradt fenn a Rudas, a Rác és a Király fürdő.  Ennek az időszaknak fontos műemléke a felújított Gül Baba türbe is.

Gül Baba türbe

A monarchia időszaka

A Habsburgok kitartóan küzdöttek, hogy visszaszerezzék Budát. 1686-ra, mire sikerült visszafoglalni a várost, az ostromok alaposan lepusztították.

Az ezt követő Habsburg időszak ismét fellendülést hozott: Mária Terézia és József Nádor sokat tettek a város modernizálása érdekében. Pest és Buda újjáépítése barokk stílusban folytatódott. Ebből az időszakból származik a jelenleg Városházaként működő invalidus kaszárnya, a Szent Anna templom, a Szent Erzsébet-apácák temploma és az Egyetemi templom.

1808-ban József nádor főherceg kezdeményezésére alapított Szépítő Bizottság kidolgozta Pest fejlesztésének távlati tervét. Ekkor jött létre, a mai kiskörúttal határolt Belváros. Ekkor épültek a mai városképet is maghatározó monumentális klasszicista épületek: Nemzeti Múzeum, Lánchíd, József nádor tér környéki házak.

A reformok lassú üteme miatt 1848-ban kitört a szabadságharc, amit I. Ferenc József véresen fojtott le. A Széchenyi Lánchíd azonban 1849-ben átadásra került. 1867-ben létrejött kiegyezés és az Osztrák-Magyar Monarchia megalakulása gazdasági és kulturális fellendülést hozott.

Az egyesített Budapest 

Budapest mai arculata az 1873. november 17-i egyesítéssel alakult ki Pest, Buda és Óbuda egyesülésével.

1896-ban nagy pompával ünnepelték meg Magyarország ezeréves fennállását, és a Városligetben megrendezték a Millenniumi kiállítást, amire megépült a Millenniumi emlékmű, a Műcsarnok, a Vajdahunyad vára, benne a Jáki templom bejáratát utánzó Jáki kápolnával.

A nagyszabású építkezések tovább folytak. A historizmus legjelentősebb emlékei: Magyar Tudományos Akadémia, Országház a mai könyvtár épülettel együtt, Szent István-bazilika, Szépművészeti Múzeum, New York-palota, az Andrássy út házai.

Az I. világháború után, a monarchia szétesésekor Magyarország területének 2/3-át elveszítette. Ennek visszaszerzését remélve csatlakozott a II. világháború alatt az ország a németekhez. 1945-ben orosz csapatok foglalták el Budapestet. A háború alatt a város nagy része elpusztult. Az újjáépítés évtizedekig tartott.

145 éves Budapest

Csodálatos fővárosunkról még nagyon sokat lehetne mesélni. Több kötetet is meg lehetne tölteni vele. Nekem most ennyi fér bele és az ígéret, hogy a jövőben Budapestet sem fogom hanyagolni a leírásoknál. Imádom a várost. Amikor 10 éves koromban eljutottam ide, tudtam, hogy felnőttként itt szeretnék majd élni.

Budapest UNESCO világörökségi helyszínei

Budapest Hollókővel elsőként került fel az UNESCO világörökségi listájára, amin azóta már 8 magyar helyszín szerepel.

1987-ben Budapest- a Duna-partok, a Budai Várnegyed és az Andrássy út megnevezéssel az UNESCO világörökségi listájára is felkerült. A helyszínhez a budai Várnegyed, a Duna két partja és az Andrássy út tartozik. Budáról a Budai Várnegyedet, a Gellérthegyet a Szabadság-szoborral és a Citadellával, valamint a Gellért fürdőt foglalja magában.

A pesti oldalon a Duna-parti sáv és épületei, építményei élveznek védettséget: Országház, a Magyar Tudományos Akadémia, Gresham-palota, Vigadó. A terület négy Duna-hídja, a Margit híd, Lánchíd, Erzsébet híd, Szabadság híd szintén része a világörökségnek.

2002-ben bővítéssel csatlakozott még az Andrássy út és a Hősök tere a Millenniumi emlékművel, a Szépművészeti Múzeummal és a Műcsarnokkal, valamint a Millenniumi Földalatti Vasút. Ezutóbbi maga nemében a legrégebbi a kontinens szárazföldi részén és a londoni után második Európában.

Mennyire ismered a 150 éves Budapest történetét? – kvíz

Mi történt Pesten és Budán Napóleon korában?

További olvasnivalók Budapestről

  • Nemzeti Parkok Magyarországon + kvíz
    Magyarország területének közel 10 %-a természetvédelmi oltalom alatt áll. A nemzeti parkok száma tíz, de ezenfelül 39 tájvédelmi körzet és számos természetvédelmi terület vár felfedezésre. A természeti területek igen változatosak, van köztük sűrű erdőkkel borított hegység,...
  • A budapesti Dohány utcai zsinagóga: Európa legnagyobb zsidó temploma
    Budapest szívében, a VII. kerületben található Dohány utcai zsinagóga, amely Budapest egyik legimpozánsabb épülete és Európa első, a világ második legnagyobb működő zsinagógája. A Nagy zsinagóga 1859-ben nyitotta meg kapuit, és azóta a magyar zsidóság egyik...
  • Klebelsberg-kastély és Klebelsberg Kuno Emlékmúzeum
    Budapest egyik különleges történelmi helyszíne a Klebelsberg Kuno-kastély és Emlékmúzeum, amely nemcsak építészeti szépségével, hanem a magyar oktatás és kultúra történetében betöltött szerepével is kiemelkedik. Az egykori kultuszminiszter, Klebelsberg Kuno nevét viselő kastély és emlékmúzeum ma...
  • Munkácsy Mihály: Honfoglalás című festménye
    Munkácsy Mihály „Honfoglalás” című festménye a magyar történelem egyik legfontosabb eseményét, a magyarok Kárpát-medencébe érkezését örökíti meg grandiózus módon. A hatalmas méretű alkotás nem csupán művészi remekmű, hanem egyben a nemzeti identitás szimbóluma is. Nézzük meg...
  • Makovecz Imre háza – ingyen megnézheted milyen házat épített magának
    Vajon milyen lehet a legnagyobb magyar organikus építész, Makovecz Imre háza? Biztos vagyok benne, hogy ez a kérdés már többek fejében megfogalmazódott. Vajon a neves építész otthonával is az a helyzet, mint a suszter cipőjével? Hát...
  • Földtani Intézet szecessziós épülete Budapesten
    A Földtani intézet szecessziós épülete a budapesti Stefánia út egyik gyöngyszeme. A Lechner Ödön tervezte épületben működik Magyarország legrégebbi, ma is működő tudományos kutatóintézete. A hosszú évek alatt csak a neve változott. Itt működik a Magyar...
  • Ezek Európa legzöldebb városai
    Európa legzöldebb városai tökéletes célpontok azoknak az utazóknak, akik a városi pihenést és a természeti közeli nyaralást szeretnék kombinálni. A zöld városok közös jellemzője, hogy a szálláshelyek közelében találhatók parkok, botanikus kertek, folyók, tavak, túraútvonalak vagy...
  • Drechsler-palota: a volt Balett Intézet, ma szálloda
    A budapesti Drechsler-palota, a volt Balett Intézet lenyűgöző története tele van fordulatokkal. A Magyar Állami Vasutak Nyugdíjintézete számára épült 1883-ban Lechner Ödön és Pártos Gyula tervei alapján. Az Andrássy út 25. szám alatti épület 2023 óta...
  • Munkácsy – Egy világsiker története kiállítás a Szépművészeti Múzeumban
    Budapest kulturális életének egyik legvonzóbb állomása jelenleg a Szépművészeti Múzeum, ahol Munkácsy Mihály lenyűgöző műveiből rendezett kiállítás várja látogatóit. Munkácsy Mihály a magyar festészet egyik legismertebb és legelismertebb alakja. Művei a világ számos múzeumában megtalálhatók, és...
  • A Országgyűlési Könyvtár csodálatos épülete
    A több mint 150 éves Országgyűlési Könyvtár (OGYK), az Országgyűlés könyvtára, 1902 óta Budapesten, az Országház épületében található. A könyvtár impozáns falai között több mint 600.000 dokumentumot számláló gyűjtemény rejtőzik. A nyilvános országos jogi szakkönyvtárba minden 18...
  • Mai Manó Ház: a fotográfia budapesti szentélye
    A Budapesten található Mai Manó Ház egyedülálló helyszín, amely a fotóművészet múltját és jelenét öleli fel. A gyönyörű épületet a 19. század végén emelték a híres fotográfus, Mai Manó megrendelésére. A Nagymező utca 20. szám alatt...
  • Anonymus-szobor a Városligetben: egy legendás történetíró emlékműve
    Budapest egyik ikonikus emlékműve, a magyar történelem és kultúra szimbóluma, az Anonymus-szobor a Városligetben található. A kedvelt fotótéma Ligeti Miklós alkotása, a magyar történelem egyik legjelentősebb alakjának, a történetíró Anonymusnak (annyi mint Névtelen) állít emléket. Ha...
  • Lenyűgöző szafari Rákosmentén – videó
    Szafari Rákosmentén? Igen! Gondolnád, hogy Budapest nyüzsgő belvárosától alig néhány kilométerre szafarin érezheted magad? A Ferihegyi repülőtér közelében, a XVII. kerületben elterülő szántók, rétek, mezők olyan természeti értékeket rejtenek, amelyek országos szinten is ritkaságnak számítanak. Nézzük, milyen...
  • Budapest legmenőbb vécéje: A Pop&Roll Art Toilet
    Budapest híres arról, hogy történelmi épületei és modern kulturális látványosságai kéz a kézben járnak. Egyik ilyen különleges hely a Pop&Roll Art Toilet, amely nem csupán egy nyilvános illemhely, hanem egyedi művészeti tér is. Ez a szokatlan...
  • Nagytétényi kastély: itt forgatták a Bátrak földje című sorozatot
    A Nagytétényi kastély vagy Nagytétényi kastélymúzeum, legtöbben így ismerik a Budapest XXII. kerületében található Száraz-Rudnyánszky-kastélyt. A magyar barokk építészet kiváló képviselője 2018 januárjától felújítás miatt jelenleg zárva tart, de itt forgatták 2019-ben a Bátrak földje sorozat...
  • Margitszigeti Zenélő kút: a Bodor-kút
    Budapest egyik legkedveltebb zöld oázisában, a Margitszigeten rengeteg látnivaló várja a látogatókat. A sziget északi részének egyik legikonikusabb pontja kétségtelenül a zenélő kút, a Bodor-féle zenélő kút, ami sokkal régebb óta bűvöli el a budapestieket, mint...
  • Budapesti Duna-hidak kvíz
    Budapest Duna-hídjai nem csupán a közlekedést szolgálják, hanem a város ikonikus szimbólumai is, melyek tükrözik a magyar történelem és építészet lenyűgöző fejlődését. A városrészeket összesen 13 közúti és 2 vasúti híd köti össze egymással a folyó...
  • Ismét vár a Lumina Park: Budapest fénymeséje
    A hideg téli estéket csodálatosan feldobhatja egy különleges élményséta a fénybirodalmában. A margitszigeti Palatinus strand területén idén is megnyílt Lumina Park remek lehetőséget kínál a családdal, barátokkal közös önfeledt szórakozásra. A Mesebeli Filmfesztivál tematikára épülve a...
  • Gardenlight: Fények varázslata a budapesti Füvészkertben
    A budapesti Füvészkertben 2024-ben már második alkalommal rendezik meg a GardenLight kiállítást, amely egy különleges fényfestészeti esemény. Sötétedés után a kert növényeit és épületeit különleges fények világítják meg, így egy egészen különleges hangulatot teremtve elevenedik meg...
  • Melyik budapesti nevezetesség épült előbb? – kvíz
    Budapest, Magyarország vibráló fővárosa, a történelem során hosszú utat járt be, míg elnyerte mai formáját. Az ősi alapoktól kezdve a római birodalmon, a középkoron és a modern kor nagy változásain keresztül Budapest folyamatosan fejlődik, hogy egy...
  • Magyarország híres temetői
    A sírásnak is van ideje, tartja a mondás. Azaz nem helyes az, ha valaki átadja magát a bánatának, gyászának és nem keres vigasztalást. Azonban nem feledkezhetünk meg arról, a héten lesz mindenszentek, amikor is az eltávozott...
  • Utolsó napok az ingyenes Magyarország 365 fotókiállításon! Ne maradj le!
     A 2024. november 3-ig látogatható Magyarország 365 fotókiállítás egyedülálló lehetőséget kínál arra, hogy felfedezzük hazánk sokszínűségét és szépségét. Profi és amatőr fotósok alkotásain keresztül pillanthatunk be a természet, az építészet, a kultúra és az emberek világába....
  • Kiscelli parkerdő: Óbuda zöld kincse
    Budapest szívében, Óbuda területén található a Kiscelli Parkerdő, amely a főváros egyik rejtett természeti gyöngyszeme. Ez a hangulatos erdőterület rejti többek közt a Kiscelli Múzeumot, és remek helyszínt biztosít a kikapcsolódásra, kirándulásra, és természetközeli élmények gyűjtésére....
  • World Press Photo 2024: a világ legmeghatódottabb pillanatai a Biodómban
    A World Press Photo kiállítás világszerte az egyik legnagyobb és legrangosabb sajtófotó-verseny, amely minden évben lenyűgöző képekkel tárja elénk a világ fontos eseményeit, problémáit és történeteit. Ez alól a budapesti kiállítás sem kivétel. A fotókiállítás izgalmas...
  • Margitszigeti Centenáriumi emlékmű
    A Margitsziget déli részén, a Zenélő Szökőkút szomszédságában magasodik a Centenáriumi Emlékmű, Budapest egyik ikonikus alkotása. A 4,5 méter magas, csavart bronz köpenyű szobrot Kiss István szobrászművész készítette 1972-ben, Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 100. évfordulójának...
  • Budapest romantikus szíve: Buda királyfi és Pest királykisasszony szobra
    Budapest számos ikonikus szoborral büszkélkedhet, amelyek nemcsak esztétikai értéket képviselnek, hanem a város történelméhez és legendáihoz is szorosan kapcsolódnak. Egy ilyen különleges alkotás a Buda királyfi és Pest királykisasszony szobra a Gellért-hegyen, amely Budapest egy sajátos...
  • Kihagyhatatlan programokkal csábít a Múzeumok őszi fesztiválja
    Idén ősszel sem maradhatunk ki a kulturális élmények kavalkádjából. 2024. szeptember 30-tól egészen november 10-ig tart a Múzeumok Őszi Fesztiválja. Ez az esemény rengeteg lehetőséget kínál arra, hogy felfedezzük a hazai múzeumok gazdag gyűjteményeit és különleges...
  • Pesti Vigadó – a kultúra és művészet otthona Budapesten
    A Pesti Vigadó Budapest egyik legjelentősebb kulturális intézménye, amely gazdag történelmével és impozáns építészeti értékeivel hívja fel magára a figyelmet. Az épület nemcsak a magyar történelem és művészet színtere, hanem ikonikus helyszín is a főváros szívében,...
  • Gresham-palota, a szecesszió gyöngyszeme
    Különös titkokról tudnának mesélni a Lánchíddal szemben álló egykori Gresham-palota ódon falai. Budapest egyik legdrágább luxusszállodájának helyt adó épület egykori lakásaiban élt többek között Kossuth Lajos fia, Kossuth Ferenc, Csortos Gyula, Turay Ida és Egri István. A kívül-belül különlegesen...
  • Kossuth Lajos nyomában Torinóban
    Kossuth Lajos, a 19. századi Magyarország egyik legnagyobb hatású politikusa életének utolsó éveit az olaszországi Torinóban töltötte. Ekkor ragadt rá a „turini remete” jelző. Egykori lakóházán emléktábla, a közeli parkban pedig szobra jelzi, hogy 27 évet...
  • Budapest legújabb találkozóhelye: a Városháza Pop-up park
    Budapest egy új, izgalmas helyszínnel gazdagodott 2024-ben tavaszán, amikor megnyílt a Városháza Pop-up park. Ha Budapest szívében keresel egy friss, modern találkozóhelyet, akkor a Pop-up park lesz a következő kedvenc helyed. A főváros egyik legújabb látványossága...
  • A budapesti Földalatti Vasút (Kisföldalatti) története + kvíz
    A millenniumi ünnepségek kezdetén, 1896. május 2-án nyitotta meg a budapesti Földalatti Vasutat Ferenc József. A londoni után a világ második föld alatt húzódó vasútvonalán két fillérért lehetett utazni a Gizella tértől (ma: Vörösmarty – tér)...
  • Ars Sacra Fesztivál 2024: A hit és művészet találkozása
    Az Ars Sacra Fesztivál, amely már 18. alkalommal kerül megrendezésre 2024. szeptember 13. és 22. között, a szakrális művészetek kiemelkedő ünnepe Magyarországon. Ez a különleges fesztivál lehetőséget nyújt arra, hogy a művészetek és a hit közötti...
  • Kiscelli Múzeum, Budapest
    A Kiscelli Múzeum távolabb esik a Budapest belvárosától, ezért nem tartozik a leglátogatottabb hazai múzeumok közé. A főváros által alapított és fenntartott múzeumot az óbudai Bécsi út feletti dombon álló, barokk stílusú, hajdani kolostor épületben alakították...
  • Fedezd fel Magyarország kincseit a Kulturális Örökség Napjain!
    A szeptember mindig különleges időszak Magyarországon: a nyár végi napsugarak még melegen simogatják a tájat, miközben az ősz első jelei lassan megjelennek a természetben. Ebben a varázslatos időszakban idén is megrendezésre kerül a Kulturális Örökség Napjai,...
  • Budapest nevezetességei, látnivalói kvíz
    Budapest, Magyarország fővárosa, a Duna két partján terül el. A gyönyörű város gazdag történelmi, kulturális és építészeti örökséggel büszkélkedhet. Varázsát nemcsak a festői környezet adja, hanem a számtalan lenyűgöző látnivaló is, amelyek mind a múlt emlékeit,...
  • Lumiere Hall Budapest: a fények és élmények világa
    Budapest szívében található egy különleges hely, amely nem csupán egy kiállítótér, hanem egy igazi élményközpont, ahol a művészet és a technológia találkozik. Ez a Lumiere Hall, ahol látványos 360°-os multimédia technológia hozza közelebb hozzánk a művészeket...
  • Kolodko Mihály miniszobrai Budapesten + kvíz
    Szinte nem telik el úgy hét, ne tűnne fel egy újabb miniszobor Budapesten vagy az ország bármelyik más részén. Kolodko Mihály miniszobrai olyan népszerűek, hogy már külön rajongói oldalt is létrehoztak az aprócska műalkotásoknak. Most a...
  • Kisállatkert a Margitszigeten: ingyenes vadaspark Budapest zöld szívében
    Budapest szívében, a Duna két ága között található Margitsziget a város egyik legkedveltebb zöldövezete. A gyönyörű parkok, sportpályák és kulturális látnivalók mellett egy különleges attrakció is várja az ide látogatókat: a Margitszigeti Kisállatkert. Ez a bájos,...
  • Fedezd fel Budapestet madártávlatból: Ballon-kilátó a Városligetben + kvíz
    Budapest, Magyarország fővárosa számtalan izgalmas és egyedi látványossággal várja a látogatókat. Az egyik legújabb és legizgalmasabb attrakció a városligeti Mimóza dombon található ballon-kilátó, amely nem csak a turisták, hanem a helyiek szívét is elrabolja. Ez a...
  • A Szent Jobbot szállító Aranyvonat másolata
    Korhű formában újult meg 2020-ban az impozáns Aranyvonat, az ereklyeszállító kocsi, amely Szent István halálának 900. évfordulójára készült 1938-ban. A díszes Aranyvonat azzal a céllal készült, hogy nemzeti ereklyénket, a Szent Jobbot körbe utaztassa a történelmi...
  • Szent István napi ünnepségek színes programkínálata
    Augusztus 20-a nemcsak a történelmi jelentőségéről, de a közös ünneplés öröméről is szól. A 2024-es Szent István napi ünnepségek szerte az országban rendkívül színes és változatos programokkal várják a családokat. Augusztus 17. és 20. között a...
  • A Rákoskerti Mennybemenetel templom – Makovecz Imre öröksége
    Budapest dinamikusan fejlődő városképében számos építészeti gyöngyszem rejtőzik. Egy ilyen különleges alkotás a Rákoskerti Mennybemenetel református templom, amely Makovecz Imre, a világhírű magyar építész utolsó, befejezett templomterve alapján épült. A templom nemcsak építészeti szempontból jelentős, hanem...
  • Múzeumkert: A Magyar Nemzeti Múzeum kertje
    A budapesti Múzeumkert a Magyar Nemzeti Múzeumot övező park, amely nem csupán gyönyörködtető zöldfelület, de történelmi emlékhely is egyben. A kert a 19. század óta a város kulturális és társadalmi életének fontos színhelye, ma pedig kedvelt...
  • Budapesti Párisi Udvar: elegancia és történelem a főváros szívében
    A Ferenciek terén álló Párisi Udvar ikonikus épület, amely évtizedek óta lenyűgözi Budapestre látogatókat. Eredetileg Brudern-ház néven ismert épület 1817-ben nyitotta meg kapuit Magyarország első üzletközpontjaként, a párizsi Passage des Panoramas mintájára. Az épület hamarosan a...
  • Rózsakert a Margitszigeten: illatos emlékezet
    A Margitsziget szívében elterülő Rózsakert nem csupán a főváros egyik legszebb zöld oázisa, de Budapest történelmének is szerves része. A rózsák színes kavalkádja mögött lenyűgöző múlt rejtőzik, mely egészen a 19. század elejéig nyúlik vissza. 2021...
  • Izgalmas kalandokra és élményekre hív a Budapest Bejáró
    2023-ban, Budapest 150. születésnapjára sok újdonság készült, ami megkönnyíti csodálatosan szép fővárosunk nap mint nap látott, de észre sem vett vagy rejtett kincseinek felfedezését. Digitálisan és nyomtatott formában is elérhető a Budapest Bejáró elnevezésű városfelfedező játék,...
  • Disney szökőkút-show a Margitszigeti Zenélő Szökőkútnál
    A Margit-sziget déli, Margit híd felőli részén található Magyarország legnagyobb zenélő szökőkútja. Az óránkénti zenés show mellett időnként igazi különlegességet csodálhatunk meg. 2024 július 19-től egészen augusztus 24-ig minden pénteken és szombaton, este 21:15-től ingyenesen megtekinthető a Disney „Történetek nyara” című zenés szökőkút-show...
  • A Margitszigeti Víztorony: lenyűgöző panoráma a város felett
    A Margitszigeti Víztorony nem csupán Budapest egyik legismertebb építészeti remekműve, de a sziget és a főváros kulturális életének is kiemelkedő szereplője. 1911-es építése óta lenyűgöző panorámával kápráztatja el a látogatókat, miközben gazdag történelemmel és változatos programokkal...
  • Filozófusok kertje: egy csendes oázis a Gellért-hegyen
    A Gellért-hegy Budapest egyik legnépszerűbb turisztikai célpontja, de kevesen tudják, hogy a Citadella zajától távol, a hegy nyugati oldalán egy igazi kincs rejtőzik: a Filozófusok kertje. Ez a csendes oázis nemcsak lélegzetelállító kilátást nyújt a Dunára...
  • Deák téri evangélikus templom és gimnázium
    A Deák téri evangélikus templom főváros legrégebbi és legismertebb evangélikus imahelye és egyben a legnagyobb budapesti protestáns templom. Ez volt Pollack Mihály első ismert, jelentős megbízása. A csatlakozó épületekkel együtt alkotott tömbben sok más evangélikus intézmény is...
  • Gellérthegy, a főváros egyik legkedveltebb kirándulóhelye
    A budai Duna-partnak nagyjából az Erzsébet-híd és a Szabadság-híd közötti szakaszán emelkedik a magyar főváros talán leggyönyörűbb természeti kincse, a Gellérthegy. A középkorban a „boszorkányok tanyájaként” emlegett hegyhez egy szomorú legenda is kapcsolódik. Innen lökték a...
  • Fővárosi Állat- és Növénykert, hazánk első állatkertje
    1866. augusztus 9-én déli 12 órakor nyílt meg Magyarország első állatkertje Budapesten, mai nevén a Fővárosi Állat- és Növénykert. Hazánk legnagyobb gyűjteménnyel rendelkező állatparkja az egyik leglátogatottabb kulturális közintézmény: évente 1–1,1 millió látogatója van. A budapesti...
  • Millennium Háza a Városligetben
    A budapesti Városliget szívében, a Hősök tere árnyékában álló Millennium Háza nem csupán egy épület, hanem a magyar történelem és kultúra eleven tanúja. Az 1885-ös Országos Általános Kiállításra épült Műcsarnok eredetileg a magyar művészet remekműveinek adott...
  • Budapest múzeumai – izgalmas kvíz
    Budapest, Magyarország gyönyörű fővárosa, nem csak lenyűgöző építészeti csodákkal és gazdag történelemmel büszkélkedhet, hanem számtalan múzeummal is, amely a történelem, művészet és kincseit őrzik. Akár egy helyi lakos vagy, aki szeretne jobban megismerkedni a várossal, akár...
  • Szent István park – Újlipótváros legvirágosabb köztere
    Széles sétautak, árnyas fák alatt összebújó szerelmespárok, hűsítő szökőkút, önfeledten játszadozó lurkók, szuper kilátás a Margitszigetre és a budai hegyekre. Ez az idilli hely nem más, mint Budapest egyik legnépszerűbb pihenőhelye, a Duna-parti Szent István park....
  • Domonkos kolostor romjai a Margitszigeten
    A Margitszigeten található domonkos rendi apácakolostor romjai Budapest egyik legmegkapóbb történelmi nevezetességei közé tartoznak. Az apácakolostort a második honalapítunk, IV. Béla alapította hálából Szűz Mária tiszteletére a tatárjárás után. Az akkor Nyulak szigetének hívott terület Boldogasszony-zárdájában...
  • Banksy Budapesten: street art rajongóknak kihagyhatatlan
    2024. május elején nyílt meg Budapesten, a Király utcai KOMPLEX-ben a The World of Banksy – „Az utca a festővásznam” című kiállítás. A  2024.09.22-ig látható kiállítás remek lehetőség arra, hogy közelről megcsodálhassuk korunk legtitokzatosabb street art művészének provokatív...
  • Szent Gellért-emlékmű Budapesten
    Az UNESCO világörökségi listára is felkerült budapesti Gellérthegy meghatározó látványeleme, és egyik fő nevezetessége a Szent Gellért-emlékmű. Az egész városra áldást adó mozdulatban megörökített vértanú, Szent Gellért Budapest védőszentje. A hatalmas szobrot 1904-ben állították fel azon...
  • Mőcsényi Mihály Botanikus kert a Városligetben + kvíz
    A budapesti Városliget 2020 óta büszkélkedhet egy igazi zöld oázissal, a Mőcsényi Mihály Botanikus kerttel. Ez a kert nem csupán a pihenés és a kikapcsolódás oázisa, de a növényvilág sokszínűségének bemutatótere is egyben. A kert névadója,...
  • Gellért-hegyi Rózsakert: közel 3.200 rózsatő illatozik a hegyoldalban
    Budapest 150. születésnapja alkalmából 2023-ban avatták fel a Gellérthegyen található rózsakertet. A rózsák napjainkban csodálatosan illatoznak és pompáznak, így nem csoda, hogy a város egyik legszebb és legkedveltebb látványosságává vált. Az egykori Jubileumi park területén kialakított...
  • Múzeumok Majálisa 2024: hagyományok, szokások, örökség
    A Magyar Nemzeti Múzeum idén is megrendezi a Múzeumok Majálisát, az ország legnagyobb múzeumi seregszemléjét, amelyre május 25-én és 26-án várja a látogatókat. A 2024-es, immár 27. rendezvény témája a hagyományok, szokások és örökség lesz. A...
  • Klebelsberg Kultúrkúria: művészet és kultúra a budai hegyek ölelésében
    A budai hegyek ölelésében, a II. kerületben található Klebelsberg Kultúrkúria igazi kulturális oázis a fővárosban. A hajdani Klebelsberg-birtokhoz tartozó területen fekvő intézmény 2005 óta nyitja meg kapuit a művészet és a szórakozás szerelmeseinek, különleges programokkal várva...
  • Rozárium: illatozó rózsakert a nagytétényi hegyoldalban
    Európa egyik legnagyobb és legjelentősebb gyűjteményes rózsakertje (latinul: rozárium) Budapesten, pontosabban Budatétényben, a nagytétényi hegyoldal alján fekszik. A 2,5 hektáros, rózsaágyásokkal teli kert a fő virágzás idején ingyenesen látogatható. Budapesti rozárium – Budatétényi rózsakert Csodálatos látvány,...
  • Városháza Pop-up park: megnyílik Budapest új zöld szíve!
    Izgalmas hírrel örvendeztethetjük meg a budapestieket: 2024 május 17-én megnyitja kapuit a Városháza Pop-up park! A Városháza évtizedek óta elzárt udvara végre nyitottá válik a nagyközönség számára, és egy modern, zöld oázissá alakul át. Budapest új,...
  • A Barátok közt ház titka
    Előző írásomban megígértem, hogy visszatérek még a Wekerletelepre, hogy bemutassam Barátok közt ház környezetét és eláruljam annak titkát. A népszerű szappanopera tette híressé a Kós Károly tér 4. szám alatti a népies szecessziós stílusú épületet. Ez...
  • 42. Magyar Sajtófotó Kiállítás: 2023 lenyűgöző pillanatai
    2024. június 2-ig tekinthető meg a 42. Magyar Sajtófotó Kiállítás a budapesti Capa Központban. Idén is izgalmas és sokszínű képek sorát láthatjuk a kiállításon, melyek nem csupán dokumentálják a világ eseményeit, hanem egyúttal érzelmeket, gondolatokat és...
  • A ’70-es évek épületeinek felfedezésére hív a Budapest100 + kvíz
    A Budapest100 egy évente megrendezett építészeti és kulturális fesztivál, amelynek célja, hogy bemutassa Budapest építészeti örökségét, és összekösse a helyieket a városukkal. A ’70-es évek épületeire fókuszáló fesztivál 2024. május 9. és 12. között kerül megrendezésre,...
  • Vár az ingyenes Helló Európa! Fesztivál 2024 Budapesten
    2024. május elsején lesz 20 éve, hogy Magyarország az Európai Unió tagja lett. Csatlakozásunk 20. évfordulójának méltó módon való megünnepléséhez Helló Európa! Fesztivált rendeznek Budapesten. 2024. május 1-5. között számtalan családi, kulturális, zenei és fényművészeti program...
  • A zuglói japánkert varázslatos világa
    A zuglói japánkert Magyarország első japánkertje, és egy igazi kis oázis Budapest közepén. A Kövér Lajos utcai Varga Márton Kertészeti Technikum udvarán található kert 1928-ban épült, és azóta is a béke és a nyugalom szigetét nyújtja...
  • Tavaszi lampionvarázs az Állatkertben: varázslatos esti program a családdal
    Ahogy a tavasz beköszöntével az esték is egyre kellemesebbek és melegebbek lesznek, egyre több izgalmas program vár ránk. A Fővárosi Állat- és Növénykertben 2024. április 21-ig tekinthető meg a Tavaszi Lampionvarázs, ahol a lampionok varázslatos világa...
  • Visszatérés az őskorba: a DinoPark újra nyitva a KÖKI tetőteraszán
    Ahogy a tavasz beköszöntével újra kinyílnak a virágok és felpezsdül az élet, úgy tárja ki ismét kapuit a KÖKI Bevásárlóközpont tetőteraszán megbúvó csodálatos világ – a DinoPark. Magyarország első állandó dinoszaurusz kiállítása és oktatóparkja készen áll...
  • Április 7-ig ingyenesen látogatható a HAB Új kezdet című kiállítása
    Jó egy hónappal ezelőtt a budapesti Andrássy úton a gyönyörű villák között sétálgatva lettem figyelmes egy plakátra, ami egy kiállításra invitált. Nem sokat gondolkodtunk, hogy betérjünk-e felfedezni a számunkra addig ismeretlen új kiállítóteret. A művészeti központtá...
  • Vár a Budapesti Színházak Éjszakája 2024 + kvíz
    Öt év kihagyás után végre újra itt a várva várt esemény, ahol a fővárosi teátrumok szélesre tárják kapuikat, hogy nézők és színházi alkotók közvetlenebb körülmények között találkozhassanak. 2024. március 23-án újra lesz Budapesti Színházak éjszakája, amikor...
  • Március 28-ig látogatható az ingyenes Róma-Budapest kiállítás
    2024. március 28-ig látogatható a Róma-Budapest Kiállítás, ahol a Virág Judit Galéria ingyenesen mutatja be a két európai főváros, Róma és Budapest közötti művészeti kapcsolatok gazdagságát és kölcsönhatásait. A kiállítás egyedülálló lehetőséget nyújt arra, hogy bepillantást...
  • Három napon át ingyenes programokkal vár a Magyar Nemzeti Múzem
    A Magyar Nemzeti Múzeum három napon át ingyenes programokkal várja a látogatókat. Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 176. évfordulóján tartott megemlékezés nem ér véget a Múzeumkert ünnepi műsorával, a programok hazánk első múzeumi épületében is folytatódnak....
  • Altamira barlangrajzai a Magyar Nemzeti Múzeumban
    Csodálatos barlangrajzok világa tárul fel a látogatók előtt Az Altamira barlangrajzai – A művészet kezdetei címmel nyílt nagyszabású kiállításon. A Magyar Nemzeti Múzeum 2024. június 2-ig nyitvatartó kiállítása a Spanyolország északi részén található Altamira barlang falfestményeinek világát...
  • Változatos programokkal vár a Néprajzi Múzeum Napja
    2024. március 5-én ismét gazdag és ingyenes programkínálattal vár a Városligetben található Néprajzi Múzeum. Az évenként megrendezésre kerülő Néprajzi Múzeum Napja a múzeum születésének, valamint az örökség és kultúra ünneplésének napja, ahol lehetőség nyílik bejárni a...
  • Interaktív programokkal vár az Utazás kiállítás 2024
    A látogatói igényeknek megfelelően megújulva, interaktív programokkal kiegészülve várja az utazás szerelmeseit 46. Utazás Kiállítás 2024. február 22. és 25. között a Hungexpo területén. Hazánk elsőszámú turisztikai kiállítására közel harminc országból érkeznek a kiállítók. A belföldi...
  • Skót helyszínek Budapesten, ahogy a skótszoknyás nagykövet látja
    Soha nem volt annyira közvetlen és szerethető brit nagykövet Budapesten, mint a 2016 és 2020 között hazánkban munkálkodó Iain Lindsay. Mindig is őszintén vallotta – és a világ bármely részén van máig megteszi -, hogy szereti...
  • Izgalmas programokkal vár az Idegenvezetők Világnapja 2024
    Minden év február végén ünnepeljük az Idegenvezetők Világnapját. A szervezők 2024-ben ismét nagyszabású turisztikai évadnyitó eseménnyel készülnek. Az Idegenvezetők Világnapja 2024. február 21 és február 25 között változatos programokkal, hajós és buszos városnézésekkel, az UNESCO világörökségi...
  • Top10 gyógyfürdő Európában
    Az általa legjobbnak tartott gyógyfürdőkről állított össze listát a Lonely Planet online utazási magazin. Igazán büszkék lehetünk, hisz a rangsorban két magyarországi helyszín is szerepel. Nézzük, hol található a Top10 gyógyfürdő Európában! Top10 gyógyfürdő Európában –...
  • Vajon tényleg ilyen lesz Budapest 50 év múlva?
    Napjainkban nincs lehetetlen. A tavaly 150 éves évfordulóját ünneplő fővárosunkról videón megnézhettük, hogy nézett ki Budapest 500 évvel ezelőtt. Most pedig a mesterséges intelligencia mutatta meg, milyen lesz Budapest 50 év múlva. Mi az a mesterséges...
  • Így csodálható meg az ország legnagyobb karácsonyfája
    Immár harmadik éve öltöztetik ünnepi díszbe az M0-s autóúton található Megyeri hidat. Már advent első vasárnapjától, 2023. december 3-tól zöldbe borult a híd két pilonja, december 17 és 27 között azonban még pompásábbá válik. A pilonok...
  • Negyedszer is győzött az Advent a Bazilikánál
    Negyedik alkalommal választották meg Európa legjobb karácsonyi vásárának Az advent a baziliknál karácsonyi vásárt. A European best destinations portál által kiírt versenyben közel hatszáz ezren szavaztak a világ minden tájáról. Ahogy 2019-ben, 2021-ben, 2023-ban és 2024-ben...
  • Széll Kálmán tér története: a volt Moszkva tér + kvíz
    A Széll Kálmán tér (volt Moszkva tér) Budapest és azon belül a budai oldal ikonikus közlekedési csomópontja. Az egykori agyagbánya helyén közel százéve létrehozott köztér 1951-ben politikai indíttatásból a Moszkva tér nevet kapta. Majd 2011-ben kapta...
  • Isten éltessen Budapest a születésnapodon!
    1873. november 17-én jött létre Budapest Pest, Buda és Óbuda egyesülésével. Az 54 ezer lakosú Buda, a 200 ezer lakosú Pest valamint a Pest megyéhez tartozó, 16 ezer lakosú Ó-Buda egyesítésének ötletét Széchenyi István vetette fel...
  • Őszi színek és hangulatok a Budai Arborétumban
    Szerencsések vagyunk, hogy kontinentális éjhajlatunknak köszönhetően mind a négy évszak szépségét megtapasztalhatjuk. Tavasszal az éledező természet, nyáron az erdő fáinak árnyat adó zöldje, ősszel a lehulló falevelek színkavalkádja, télen pedig az örökzöldek nyugtató színe színesíti napjainkat....
  • 10 érdekes tény a Széchenyi Lánchíd történetéből + kvíz
    A Széchenyi Lánchíd (egyszerűbben Lánchíd) Budapest egyik legikonikus építménye. Összegyűjtöttem 10 kevésbé ismert vagy elfelejtett tényt a Lánchíd történetéből. Az érdekességek elolvasása uán pedig egy kvízzel próbára teheted tudásod, hogy mennyire ismered a Lánchíd építtetőjének, Széchenyi...
  • DrMáriás képeinek kiállítása a Kondor Béla Közösségi Házban
    2023. október 4-ig ingyenesen látogatható az igen megosztó, kritikus hangvételű drMáriás művésznéven alkotó Máriás Béla, magyar festő, író, zenész festményeinek kiállítása. A 2023. márciusában Munkácsy Mihály-díjjal kitüntetett művész festményei meg is vásárolhatók a kiállítás helyszínén, a...
  • Így köszönti a 150 éves Budapestet a Margitsziget
    A budapesti Margitsziget több pontja is látványosan megújulva köszönti a főváros alapításának 150. évfordulóját. A legújabb attrakció a Centenáriumi emlékművet körülölelő virágágyás, ahol a kockakőből kirakott Dunán sétálgathunk, miközben megcsodálhatjuk a különböző színű virágokból kialakított egyesült...
  • Gyalog, vízen és két keréken a főváros körül
    Gyalog, vízen és két keréken a főváros körül címmel jelent meg az Aktív Magyarország legújabb kiadványa. A kiadvány megjelenéséhez különleges aktualitást ad Budapest 150. születésnapja és az is, hogy ugyanebben az évben alakult meg Magyarországon az...
  • Elbűvölő fényshow és mesevilág költözik a Füvészkertbe
    2023. október végétől 2024 tavaszáig valóságos mesekertté változik hazánk első botanikus kertje, a több mint 250 éves ELTE Füvészkert. Több lengyel város – köztük Krakkó – után Budapestre is megérkezik a Garden of Lights multimédiás fényshowja,...
  • Lánchíd fesztivál – 2023. szeptember 16
    Egynapos ingyenes fesztiválra hívja a 150 éves Budapest az érdeklődőket 2023. szeptember 16-án. A Lánchíd fesztivál helyszíne a hosszas felújítás után megújult, és a budapestieknek visszaadott Lánchíd, a főváros szimbóluma és környéke lesz. A budai hídfőnél,...
  • Viktória-ház az ELTE Füvészkertben
    A Viktória-ház a budapesti Füvészkert (hivatalos nevén ELTE Füvészkert) egy különleges épülete, amit az amazonasi óriás tündérrózsák (Victoria amazonica) részére építettek a 19. század végén. A különlegesen nagyra növő és extra teherbírású növények az év minden...
  • Életnagyságú dínókkal nyit a DinoPark a Köki tetején
    DinoPark néven egyedülálló szórakoztató és oktató park nyílik 2023. szeptember 1-én a budapesti KÖKI bevásárlóközpont tetején. Magyarország első, állandó dinoszaurusz-kiállítása 1,5 hektáros területen elterülő mezozoikumi környezetben, 80 dinoszaurusz robotizált és statikus modelljével várja a látogatókat. A...
  • Wekerletelep, a 100 éves műemlékvédelmi terület
    A Wekerletelep (röviden csak Wekerle) Budapest XIX. kerületének egy egyedi városrésze. A 20. század elején keletkezett kertvárosi terület házai egyediek, mai szemmel nézve is bátran mondhatjuk modern lakótelepnek. A Wekerletelep igen népszerű a filmesek körében is. Többek között itt...
  • Szeptemberig látható a Salvador Dalí kiállítás Budapesten
    Az eredeti tervekhez képest két hónappal tovább, 2023. szeptember 3-ig látogatható Budapest belvárosában, a Király utcában lévő Komplexben a Salvador Dalí – Utazás egy lángelme képzeletében című kiállítás. Magyarországon még sosem látott mennyiségű műremeket nézhetnek meg...
  • Így nézett ki a mai Budapest 500 évvel ezelőtt
    Az idén ünnepeljük Budapest 150. évfordulóját, ugyanis 1873. november 17-én jött létre Budapest Pest, Buda és Óbuda egyesülésével. Egy animációs kisfilm segítségével még ettől is messzebb ugorhatunk vissza az időben. A fimből most bárki felfedezheti, hogy...
  • Ingyenes családi nappal nyit a Nemzeti Atlétikai Központ
    Ingyenes ünnepélyes parkavatásra és családi napra hívja a kicsiket és nagyokat az újonnan felépült, és az 2023. augusztus 19 és 28 között megrendezésre kerülő atlétikai világbajnokság helyszínéül szolgáló Nemzeti Atlétikai Központ. Budapest új Sport- és Szabadidőparkjának...

Nézd meg ezeket is!

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük