Budafai Arborétum, a zalai erdők édene
A 46 hektáros Budafai arborétum vagy Budafapusztai Arborétum Zala megye kedvelt kiránduló helye. A parkban 132-féle tűlevelű és 88-féle lomblevelű fát találunk. A leglátványosabbak a jegenye-, mamut- és mocsári fenyők, valamint a május elején nyíló havasszépék. Ősszel a lombhullató fák színei varázsolják el a látogatókat. Az arborétum szívében kialakított Makk-Kaland Játszótér a kicsik nagy kedvence.

Budafai Arborétum, a zalai erdők édene
A Budafai Arborétum a többi zalai erdővel együtt a Zalaerdő Zrt kezelésében van, Kistolmácstól, Kiscsehitől és Bázakerettyétől egyaránt kb. 3 kilométerre fekszik. Bázakerettyétől és a kiscsehi elágazástól aszfaltúton, Kistolmács felől a kék kereszt turistaúton közelíthető meg.

A budafapusztai arborétum területét alkotó erdők régen a Zichy család birtokában voltak. Az itt található vadászkastélyt 1926-ban építették, köré egy kis parkot és tavat alakítottak ki.

Az uradalom államosítása után, 1954-ben kezdődött meg az arborétum kialakítása, A cél az volt, hogy elősegítsék az idegen vidékekről, távoli kontinensekről származó fafajok meghonosítását és egyben egy kellemes kirándulóhelyet alakítsanak ki.

A régi kastélyparkhoz kapcsolódva újat alakítottak ki, a meglévő kis tavat felújították. A növényállományt is jelentősen növelték, 132 féle tűlevelű és 88 féle lomblevelű fát ültettek el.

A 2000-től 2004-ig tartó aszályos időjárás a lucfenyők tömeges pusztulását okozta. Az elpusztult fák helyére a szúkárnak ellenálló fákat, cserjéket ültettek, azóta tavasszal, az azáleák virágzásakor az arborétum valódi tündérkertté változik.

Az utóbbi években felújíttatták a vadászházat, tűzrakó helyet és játszóteret hoztak létre, valamint szobrok, emlékhelyek is épültek. Emlékmű jelzi a Budafapuszta 1-es számú fúrás helyét is, ahol 1937. február 9-én – Magyarországon először – megkezdődött a földgázbányászat.

A Makk-Kaland Játszótér elemei akácból, egyedi fafaragásokkal készültek. Makk-torony játszóvár, kalandmászóka-rendszer és egyensúlyozó pályarendszer, rugós cincér, makk csúszdatorony és mászófal, makk kötéltorony, pókhálócső és hintaágyas ringó várják a kicsiket.

Nyitvatartási és egyéb információkat az arborétum hivatalos oldalán találsz.

Nagyon köszönöm a fotókat Egresi Jánosnak!