Brüsszel, én így szeretlek
Szívszorongató volt 2016. március 21-én a brüsszeli terrortámadásról készült tudósításokat nézni. Felfoghatatlan, hogy tud egy mindig nyüzsgő, ugyanakkor békés város egyik pillanatról a másikra rémálom helyszínévé válni. Tudom, a helyieknek és az odalátogatóknak még sokáig eszébe jut majd a szörnyűség, de remélem, soha nem kell megélniük hasonlót és a félelmet örökre száműzhetik szótárukból. És hiszem, hogy Brüsszel ezután pont olyan lesz, ahogy én szeretem.
Brüsszel
Atomium, a kilenc gömbből álló 165 méter magas acél építmény.
Szent Mihály és Szent Gudula-székesegyház.
Az 1847-ben épült Saint-Hubert egy árkádos bevásárlóközpont.
A Főtér, ahol mindig történik valami. Két évente hatalmas virágszőnyeg, a Flower carpet teríti be a teret. A városháza épületében évente rendeznek csodálatos virágkiállítást.
A csábító finomságok, illatozó virágok és meghökkentők szobrok.
Manneken Pis, a leghíresebb kisfiú, aki gyakran cseréli ruháját és elég nehéz megtalálni, mert valahogy mindig nagyobbnak gondolja az ember. Aztán pedig úton-útfélen belebotlunk.
Nem igazán ilyen apropóból akartam volna visszanézni a régi fotóimat. Háromszor jártam Brüsszelben, legutóbb 2013-ban. Bár ahogy a képeken is látszik, az idő nem mindig volt felhőtlen, valahogy mégis mindig napfényes, ragyogó, feltétel nélkül szerethető városnak tűnt. Vajon a szörnyűségek után fogom-e még ilyennek látni?
Biztos vagyok benne, hogy igen! De egy hónap múlva már meg is bizonyosodhatok róla. Ígérem, hozok majd új fotókat és beszámolok róla, milyennek láttam a belga fővárost.
