Bojana-templom csodálatos középkori freskói
Bojana-templom a terület nevéről kapta a nevét. Bojana Szófia dombra épült, elegáns, jómódú kerülete modern családi házakkal és villákkal. A főtér felett helyezkedik el Bulgária egyik legnagyobb becsben tartott műemléke, a Bojana-templom.
Bojana-templom
Az UNESCO Világörökségi listás Bojana-templom három épületrészből áll. A keleti templom a 10. században épült, majd a 13. században Kalojan szevasztokrator parancsára kibővítették és felhúztak mellette egy kétszintes épületet. Az épület együttest egy harmadik templom egészíti ki, amelyet a 19. század elején építettek. A különböző korokban épített épületrészek a templom külső falainál nagyon jól elkülönülnek.
A Bojana-templom a középkori kelet-európai művészet azon épületegyüttesei közé tartozik, amelyeket sikerült hiánytalanul, épségben és tökéletes állapotban megőrizni. A második templom 1259-ben készített freskóit a középkori freskóművészet legjelentősebb alkotásai között tartjuk számon.
A padlótól a mennyezetig gyönyörű 13. századi freskókkal borított templomot szigorúan őrzik, egyszerre csak 15-20 embert engednek be a vezetett túrára. Fényképezni szigorúan tilos, állandó hőmérsékletet és páratartalmat biztosítva óvják a kivételes szépségű freskók állagát.
Az ismeretlen helyi mesterek által festett freskókon a keresztesek által elfoglalt Konstantinápolyból származó nyugati művészeti hatás érződik.
A templom legrégebbi része a kupola Krisztus arcmásával. Az alsó szinten 18 jelenetet láthatunk Szent Miklós életéből. Mellette pedig Bulgária védőszentje és a Rilai kolostor névadója, Rilai Szent János, egyik legrégebbi arcképe tekint ránk.
A Krisztus ábrázolás különösen az Utolsó vacsora, a Keresztrefeszítés és Színeváltozás jeleneteiben figyelemre méltó.
A templom építésekor uralkodó Konsztantin Aszen cár és Irina császárné teljes alakos képe mellett Szebasztokrator Kalojan és felesége is látható díszes öltözékben. Kalojan az épület makettjét a kezében tartva üzeni, hogy ő patronálta a templom átépítését.
Bulgária és a világ első műemlékei között volt, amelyek felkerültek az UNESCO világörökségi listára, 1979 óta övezi kitüntetett figyelem.
A termekben sajnos tilos a fotózás, így benti képet nem tudok mutatni.
Bojana-templom freskói videón
További látnivalók Bulgáriában
- Aladzsa kolostor: sziklába vájt remetelakok Bulgáriában
- Plovdiv látnivalói: a mesés kelet kapuja
- Pobiti Kamani kőerdő: titokzatos kőrengeteg Várna mellett