Aszód látnivalói: Ilyen a Galga-mente fővárosa a magasból

Gödöllő és Hatvan között fekszik Aszód, a középső Galga-mente második legnagyobb települése Tura után.

Aszód látnivalói

Bevallom őszintén, még sosem jártam a Pest megyei Aszódon és nem is sokat tudtam róla 2016 decemberig. Akkor került igazán a látókörömbe, amikor a régi blogon meghirdetett a legszebb kültéri adventi dekoráció versenyen elindult a közönségszavazás. Már az első percektől látszott, hogy a település lakói nagyon elkötelezettek és lelkesek. Végig vezettek a versenyben és fölényes győzelmet aratva meg is nyerték azt.

A verseny első három helyezett településének felajánlottam, hogy mutassák be lakóhelyüket az olvasóknak. Ehhez kérdéseket is küldtem, de meghagytam a szabad bemutatás lehetőségét is. Az első helyezett Aszód város polgármestere Sztán István ez utóbbi módot választotta, hogy meginvitáljon bennünket a 25 éve városi rangot kapott településre. Fogadjátok szeretettel szavait!

Aszód város bemutatása – polgármesteri ajánló

„Kik vagyunk?

Budapesttől Keletre, Gödöllő és Hatvan között Aszód a középső Galga-mente legnagyobb települése. Jelenlegi lakosságszáma 6500 fő, s büszkén elmondhatjuk, hogy városunk lakóinak száma az általános népességfogyás ellenére folyamatosan növekszik. Közlekedési, oktatási, üzleti, közigazgatási központ vagyunk, az Aszódi Járás székhely települése. Aszódon két középiskolában több mint 1200 középiskolás várja a reggeli becsengetést. Kiváló közlekedési lehetőségekkel bírunk, hiszen Aszódot szeli ketté a 3-as számú főközlekedési út, valamint városunk keleti határában halad az M3 autópálya.

Honnan jöttünk?

Aszód területe több mint 5000 éve már a kőkorszakban is lakott vidék volt, mely a történelem viharai alatt újra és újra benépesült. Várossá, központi településsé Podmaniczky I. János tette, s a település történte innentől hosszú ideig összeforrt a Podmaniczky családdal. A Podmaniczky család birtokalapító, településfejlesztő, városépítő, idegenekkel, vallásokkal szemben toleráns, befogadó szelleme ma is meghatározza településünk életét. A Podmaniczkyak családi kastélyának városunk főterét ölelő szárnyai jól szimbolizálják városunk nyitottságát, melyet tovább kívánunk őrizni.

Hol tartunk?

Milyen ma Aszódon élni? Röviden: jó. Kicsit bővebben: nagyon jó. A tréfát félretéve olyan kisváros vagyunk, amely még emberléptékű, ahol mindenki ismer mindenkit, ahol még köszönünk is egymásnak!

Számos olyan családias rendezvényünk van, ahová jó eljönni, ahol barátságos, mosolygó emberekkel találkozhatunk. Ilyen a Generációk Napja, az Aszód Fesztivál, az Adventi Vásár, csak hogy néhányat említsünk. Ezek az alkalmak mind-mind erősítik az aszódiak összetartozás tudatát.

S ez hogyan tárgyiasul? 2016-ban két olyan eseményünk is volt, amire nagyon büszkék vagyunk. Városunk főterét úgy újítottuk fel, hogy eddig nem látott lakossági összefogás segítette anyagilag és kétkezi munkával a sikeres megvalósítást. A felújított főtéren felállított adventi koszorúnk pedig elnyerte az ország egyik legszebb adventi koszorúja címet, köszönhetően a közösségi oldalon elindult mozgalomnak és az aszódiak lelkesedésének. A sikeres rendezvények mellett természetesen minden olyan városi és városi színvonalú szolgáltatást megtalálunk, amire egy kisvárosban szükség van.

Hová tartunk?

Nem akarunk versenyezni a két szomszéd „nagy” településsel, Hatvannal vagy Gödöllővel. Szépek, tiszták, élhetőek akarunk maradni. Itt nem lát siető embert a főutcán, itt ismerőse megállítja és megkérdezi, hogy hogy van, mi újság? Itt figyelünk egymásra, és segítünk egymásnak, ha baj van. Városfejlesztési elképzeléseinkkel ezt a közösséget kívánjuk megtartani, és kiszolgálni.

S ha mindezt nem hiszi el, akkor tegyen egy sétát városunkban, üljön le egy percre a megújult főtéren. Merüljön el a karácsonyi díszvilágításban vagy hallgassa a szökőkút csobogását! Jöjjön el hozzánk, és kóstoljon, harapjon bele a friss, aszódi levegőbe!

Tisztelettel várja Önt:

Sztán István polgármester”

Az olvasók nevében is nagyon köszönöm a szívélyes invitálást!

Igazán kedvet kaptam hozzá, hogy személyesen is ellátogassak a vendégszerető városba. Ha sor kerül rá, természetesen itt blogon is beszámolok majd róla.

Aszód látnivalói

Aszód a Galga-mente fővárosa. A Galga folyó Magyarországon, a Cserhátban és az Alföldön a Zagyva jobb oldali mellékfolyója. A Cserhát hegységben, a Szandai-hegy nyugati lábánál, a Nógrád vármegyei Becske község határában ered, és Jászfényszarunál ömlik a Zagyvába. Hossza 58 km, vízgyűjtő területe 288 km². A folyót a 70-es évek elején szabályozták, előtte rendszeresen kiöntött, és nagy károkat okozott a lakosságnak. A szabályozást az aszódi GAVIT végezte, azóta is ez a cég tartja karban a Galgát és vízgyűjtő területén a többi vízfolyást, patakot.

Aszód neve az időszakos vízfolyás jelentésű „aszó” főnévből származik – a városon átfolyó Breda-patakot a középkorban Aszónak nevezték.

Podmaniczky-kastély

Az U alaprajzú, barokk és copf stílusú kastély középrésze egyszintes, szárnyai kétszintesek. A középrészt 1721-ben, a szárnyakat 1772-ben adták át. A nyugati szárny dísztermének freskóit Kracker János Lukács és Zách József festette, 1776-ban.

Széchényi-kastély (Zöld-kastély)

A téglalap alapú, egyemeletes, középrizalitos, késő barokk épületet a 18. század végén illesztették a Podmaniczky-kastély északi sarkához. Az épületet 1920-ban gróf Széchenyi Gyula vásárolta meg. A „zöld kastély” onnan ered, hogy egykor a falakat zöld színűre festették.

Petőfi Múzeum és Petőfi szobor

A Petőfi Múzeum a volt evangélikus iskola épületében (Szontágh lépcső 2.) működik. A múzeum előtt áll Kovács Ferenc kétszeres Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész a fiatal Petőfit ábrázoló mellszobra.

Evangélikus templom

A barokk evangélikus templomot Podmaniczky I. János megrendelésére Antonius mester építette, 1727-ben szentelték fel. A templom mellett áll az új evangélikus gimnázium 1997-ben átadott épülete.

Szentháromság-templom

Aszód nyugati részén, az egykori Tabán téren áll a Szentháromság római katolikus templom. Az egyhajós, homlokzati tornyos, barokk épületet 1750-ben szentelték fel.

Schossberger-mauzóleum a Zsidó temetőben

A zömében 18–19. századi sírkövek fölé magasodó Schossberger-mauzóleumot báró Schossberger Rezsőné megbízásából Baumhorn Lipót tervezte szecessziós stílusban az 1900-as évek elején. különleges formáinak, keleti hatásának köszönhetően emlékezetes látványosságként szolgálhat minden látogató számára. A II. világháború során megsérült, de nemrégiben teljes egészében felújították, így mára már eredeti szépségében pompázik.

A Schossberger-családnak a közeli Turán volt kastélya.

Jó pár éve a Pest megyei Turán található Schossberger-kastélyt úgy tekinthettem meg, mint egy múzeumot. Jelképes összegű belépő díj megfizetése után szabadon bejárhattuk a hatalmas kertet és a jobb sorsot is megélt, düledezően is elbűvölő kastélyépületet. Reméltem, hogy hamarosan helyre állítják és remekbe szabott kiállításait százezrek szemlélhetik majd meg. A kastély azóta teljesen megújult, de nem múzeumként funkcionál, hanem ötcsillagos szállodaként várja a kitömött pénztárcájú vendégeket. Nézd meg videó is, milyen volt a Turai kastély 2014-ben!

Mártírok Emlékműve

Az 1996-ban fölújított Mártírok Emlékművén a holokauszt áldozatainak nevét vésték márványba.

Petőfi Sándor Gimnázium, Gépészeti Szakközépiskola és Kollégium

A Schulek János építész tervei alapján emelt, két emeletes épületét 1931-ben adták át. Az udvarán álló, 1939-ben leleplezett, egész alakos Petőfi-szobor Morzsa-Morhardt Gyula műve.

Evangélikus Egyház Aszódi Petőfi Gimnáziuma és Kollégiuma

Nagy Tamás Ybl-díjas építész tervei alapján 1997-ben készült el.

Főtér

A Fő tér leg fontosabb épületei:

  • polgármesteri hivatal,
  • helyőrségi klub az egykori Korona étterem klasszicista épületében,
  • stilizált homlokzat az egykori Petrovics-mészárszék emlékére (1998-ban építették).

Nézd meg ezeket is!

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük