Ilyen volt az Iparművészeti Múzeum a felújítás előtt

2017 szeptemberében színes  programokkal búcsúzott el az Iparművészeti Múzeum a látogatóktól, hogy az 5 éves zárva tartás után megújulva, több mint háromszorosára nőve, modernebb környezetben fogadhassa látogatóit. Felújítás előtti fotókkal mutatom be az Iparművészeti Múzeum csodálatos épületét. 

Iparművészeti Múzeum

Iparművészeti Múzeum története

Az Iparművészeti Múzeumot a londoni és bécsi intézmények mintájara az elsők között alapították Európában 1872-ben, Rómer Flóris és Pulszky Ferenc kezdeményezésére. Az „egyetemes régiségekből” és neves hazai cégek (Herendi Porcelánmanufaktúra, Zsolnay-gyár) ajándékaiból álló gyűjteményt 1877-ig a Nemzeti Múzeumban őrizték.

Új épület tervezésére 1890-ben írt ki pályázatot a kormány. Az első díjat a Lechner Ödön és Pártos Gyula „Keletre magyar!” jeligéjű terve nyerte. A munkálatok 1893-ban kezdődtek el, a felavatására 1896. október 25-én, I. Ferenc József jelenlétében került sor, a millenniumi ünnepségsorozat záróeseményeként. A belsőépítészeti munkák elhúzódása miatt azonban csak egy évvel később nyílt meg a múzeum a nagyközönség számára.

Az épület fontos része Lechner Ödön munkásságának, azon épületei közé tartozik, amelyek az UNESCO világörökségi várományosai listáján is szerepelnek.

Gazdag gyűjteménye Európában is a legfontosabb ilyen profilú múzeumok közé emeli. Egyes gyűjteményrészei, így a szecessziós üveg- és kerámiatárgyak, vagy az iszlám-török szőnyeggyűjtemény világszínvonalúak. A múzeum őrzi a középkori és kora újkori Magyarországról egyetlenként fennmaradt nemesi kincstárat, az Esterházy családét.

Az Üllői úton álló főépület mellett az Iparművészeti Múzeum  kiállítóhelyeként működik a nagytétényi Száraz-Rudnyánszky-kastély, ahol a bútorgyűjtemény a legjelentősebb.


Iparművészeti Múzeum felújítása

Az Iparművészeti Múzeum az épület rekonstrukciós munkálatai miatt jelenleg is zárva tart, várhatóan csak 2022-ben vehetik birtokukba a látogatók.

A magyar szecessziós építészet legszebb példái közé tartozó palotára igencsak ráfér a felújítás. Megépítése óta csak a háborús sérülések helyre hozatala és kisebb állagmegóvási munkák történtek. Az egyre romló állag miatt 2011 február óta felállványozva fogadta a látogatókat, 2011 júliusában pedig még a Zsolnay-kerámiából készült laternát is le kellett venni kupola tetejéről.

Az öt éves zárva tartás első évében a műtárgyak rendezése, az épület kiürítése történik. A három éves felújítás után újabb egy év kell, hogy minden a helyére kerülhessen.

Az átfogó műemléki rekonstrukció mellett az épülethez mélygarázs és egy új szárny is készül 25 milliárd forintból. A most 3 ezer négyzetméteres kiállítótér 10 ezer négyzetméteresre bővül. Az új szárny elsősorban a dizájn és a kortárs iparművészet otthona lesz.

Bővebb információ az Iparművészeti Múzeum honlapján.

Nézd meg ezeket is!

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük