A szecesszió csillogása: Zsolnay remekművek testközelből – ráadásul ingyen

Aki szereti a szecesszió hullámzó vonalait, a századforduló különös hangulatát vagy egyszerűen csak a gyönyörű tárgyakat, annak most érdemes betérnie a budapesti Virág Judit Galéria ajtaján. A „Szecessziós Zsolnay remekművek – Virág Judit és Törő István gyűjteménye” című kiállítás egy egészen kivételes válogatást mutat be. Ráadásul ingyenesen látogatható, egészen 2026. április 19-ig.

„Szecessziós Zsolnay remekművek – Virág Judit és Törő István gyűjteménye”

A különleges Zsolnay gyűjtemény története

A pécsi Zsolnay-negyed kapcsán már sok mindent leírtam a Zsolnay család történetéről. A Falk Miksa utcai kiállítás megtekintése után, ezt most néhány újabb érdekességgel egészíthetem ki. A híres festőművészről, Rippl-Rónai Józsefről például nem tudtam, hogy milyen sok tárgyat is tervezett az Andrássy-család számára, amelyeket jórészt a pécsi kerámia gyárban valísítottak meg.

A „Szecessziós Zsolnay remekművek – Virág Judit és Törő István gyűjteménye” című kiállításon kiállított darabok nem múzeumi raktárakból kerültek elő, hanem egy több mint harminc éve épülő magángyűjteményből. A kollekció tulajdonosai, Virág Judit és Törő István a hazai műkereskedelem meghatározó alakjai, akik a kilencvenes évektől kezdve kezdtek el szenvedélyesen Zsolnay-kerámiákat gyűjteni.

A történetben van egy kis kaland is: a legenda szerint Törő István az 1990-es évek közepén kapott egy „fülest” egy különleges kerámiagyűjteményről, amelyben ritkaságok – például egy boszorkányfigura és tulipánkelyhek – is szerepeltek. A tárgyak végül hozzá kerültek, és ezzel elindult egy gyűjtőszenvedély, amely mára több száz darabos kollekcióvá nőtte ki magát.

A most látható válogatás ennek a gyűjteménynek a legreprezentatívabb darabjait mutatja be, köztük olyan műtárgyakat is, amelyekből a világon csak néhány példány létezik.

A tárlaton mintegy 120 szecessziós Zsolnay-kerámia látható, amelyek a pécsi manufaktúra aranykorából, 1896 és 1914 közötti időszakból származnak. Ez az a korszak, amikor a Zsolnay Porcelánmanufaktúra a nemzetközi művészeti élet egyik csillagává vált: különleges mázakkal, merész formákkal és a természet inspirálta motívumokkal hódította meg a világkiállításokat és a gyűjtők szívét.

„Szecessziós Zsolnay remekművek – Virág Judit és Törő István gyűjteménye”

Miért különleges a szecessziós Zsolnay?

A századforduló idején a Zsolnay-gyár a modern művészet egyik laboratóriuma volt. Az alkotók a természetből merítettek inspirációt: indák, virágok, mitikus figurák és organikus formák jelennek meg a vázákon, tálakon és kisplasztikákon.

A gyár egyik legnagyobb újítása az úgynevezett eozinmáz, amely fémesen csillogó, színjátszó felületet ad a kerámiáknak. Ez a technika a szecesszió misztikus, irizáló világát idézi meg, és ma is az egyik legfelismerhetőbb jegye a Zsolnay-tárgyaknak.

Nem véletlen, hogy ezek a darabok ma már a világ legdrágább szecessziós kerámiái közé tartoznak, és aukciókon akár százezer dollár feletti áron kelnek el.

„Szecessziós Zsolnay remekművek – Virág Judit és Törő István gyűjteménye”

Rippl-Rónai József a magyar szecesszió egyik fontos designere

A festőként tisztelt Rippl-Rónai József nemcsak képeket készített, hanem egy ideig iparművészeti tárgyakat és teljes enteriőröket is tervezett, többek között az Andrássy család számára.

Rippl-Rónai és Andrássy Tivadar gróf a századforduló körül kerültek kapcsolatba egymással. Andrássy Tivadar művészetpártoló arisztokrata volt, aki kifejezetten érdeklődött a modern művészet és a szecesszió iránt.

A gróf arra kérte a festőt, hogy ne csak képeket készítsen, hanem tervezze meg a palota egyes belső tereit és berendezési tárgyait is. Ez a gondolat akkoriban modernnek számított: a szecesszió egyik fontos elve volt, hogy a művész a teljes környezetet – bútorokat, textilt, tárgyakat – egységként alkossa meg.

A legismertebb ilyen munka az úgynevezett Andrássy-ebédlő, amelyet Rippl-Rónai 1897–1898 körül tervezett. A helyiség a budapesti Andrássy-palota számára készült, és valóságos összművészeti alkotás volt.

A festő:

  • bútorokat tervezett
  • falikárpitokat és textíliákat alkotott
  • üvegablakokat és dekorációkat tervezett
  • a színek és motívumok egységes rendszerét dolgozta ki.

A tervezésben több iparművészeti műhely is részt vett, például a híres Zsolnay gyár is készített kerámiaelemeket.

Az enteriőr jellegzetessége volt a sötét, mély színvilág és a stilizált növényi ornamentika, amely a francia szecesszió és a nabi festők hatását tükrözte. Az Andrássy-ebédlő pedig a korszak egyik legkorábbi magyar példája volt arra az eszményre, amit a szecesszió „összművészetnek” nevezett: amikor egy művész a teljes életteret egységes műalkotásként formálja meg.

Az enteriőr sajnos nem maradt fenn teljes egészében. Az Andrássy-palotát a második világháború után lebontották, és a berendezés szétszóródott. A bútorok és tárgyak egy része azonban múzeumokba került, például a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményébe.

Egy kis időutazás a Falk Miksa utcában

A kiállítás nemcsak a tárgyakról szól. A tárlat a Zsolnay-gyár 150 éves történetébe is betekintést ad, és megidézi azt a korszakot, amikor a magyar iparművészet a nemzetközi élvonalba tartozott.

A Falk Miksa utca egyébként is Budapest egyik művészeti tengelye: galériák, antikvitások és aukciósházak sorakoznak egymás mellett. Így a kiállítás könnyen összeköthető egy kulturális sétával a belvárosban.

Praktikus információk a Zsolnay kiállítás látogatásához

Cím: Szecessziós Zsolnay remekművek – Virág Judit és Törő István gyűjteménye

Helyszín: Virág Judit Galéria, Budapest, Falk Miksa utca
Időpont: 2026. március 6. – április 19.
Nyitvatartás: minden nap 10:00–18:00
Belépés: ingyenes

Ha szeretnénk közelebb kerülni a szecesszió különleges világához, vagy csak egy inspiráló, rövid kulturális kitérőt keresünk a belvárosban, ez a kiállítás ritka lehetőség. Nemcsak azért, mert ennyi kivételes Zsolnay-tárgy ritkán látható együtt, hanem azért is, mert a századforduló művészeti optimizmusát hozza vissza egy kicsit a jelenbe.

A kiállítás nyitvatratása alatt több alkalommal vezetett túrán is résztvehetünk. Ezek szintén ingyenesek, de eéőzetes regisztrációhoz kötöttek. További információt a galéria hivatalos oldalán találsz.

Érdekel a Zsolnay család története? Nézd meg A föld szeretője című filmet!

Nézd meg ezeket is!

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük