A lendvai Színház- és Hangversenyterem – Makovecz Imre mesterműve Szlovéniában

A szlovéniai Lendva (Lendava) egyik legjelentősebb kulturális és építészeti látnivalója a Makovecz Imre által tervezett lendvai Színház- és Hangversenyterem. Az organikus építészeti irányzat kiemelkedő alkotása 2004-ben készült el, és azóta is a magyar szerves építészet egyik ikonikus példájaként tartják számon. A városközpontban, a Zala György téren álló intézmény színvonalas tanulási, és szórakozási lehetőségeket kínál minden korosztály számára.

lendvai Színház- és Hangversenyterem

A lendvai lendvai Színház- és Hangversenyterem története

A lendvai színház építésébek ötlete az 1990-es évek elején merült fel. Végül 2004-re készült el Lendva község, a Szlovén Köztársaság és Magyarország finanszírozásában.

Az épület tervezője a neves magyar építész, Makovecz Imre volt. Makovecz az épületet úgy tervezte, hogy az illeszkedjen a környező tájhoz, és tükrözze a szlovén kultúrát.

Makovecz Imre tepmlomai mellett számos kulturális épületet tervezett határainkon belül és túl. Terveiben mindig is nagy hangsúlyt kapott a természet, az ember és az épített környezet harmóniája. A lendvai Művelődési Ház külső és belső terei is ezt a filozófiát követik. Az épület formavilágában természeti motívumok jelennek meg, a fa és az üveg felhasználása pedig meleg, otthonos hangulatot kölcsönöz a térnek.

Az épület legfeltűnőbb jellemzője a tetőszerkezet, amely szerves formákat idéz, valamint az emberi alakra emlékeztető szerkezeti elemek, amelyek az organikus építészet sajátosságai. A belső terek magas, boltíves megoldásai pedig a szakrális terek hangulatát idézik. Lendva környéke a szőlőtermeléséről is ismert, így nem csoda, hogy ehhez kapcsolodó díszítő elemeket is alkalmazott.

Makovecz Imre, a magyar organikus építészet legjelentősebb alakja, munkáiban mindig is az ember és a természet kapcsolatára helyezte a hangsúlyt. Az általa tervezett lendvai művelődési ház kiváló példája ennek az eszmeiségnek, amely az építész híres alkotásai, például a makói Hagymatikum vagy a paksi templom sorába illeszkedik.

Látogatási információk

A Lendvai művelődési ház auláját és két folyosóját alkalmi kiállítások díszítik. A földszinten és az aulában található a pénztár, a ruhatár és egy hangulatos kávézó.

lendvai Színház- és Hangversenyterem

Az intézmény mindennap nyitva tart a nyilvánosság előtt. A házba a belépés ingyenes, a terem megtekintésére munkanapokon 9:00 és 14:00 között 1 euró-s belépési díj megfizetésével van lehetőség. A terem 444 férőhelyes, ebből 150 ülés beépített jegyzetelő polccal rendelkezik. A színpad 11 méter széles és 9 méter mély, és zenekari árokkal bír.

A teremben színvonalas színházi és gyermekelőadások zajlanak, nagyrészt szlovén és magyar nyelven. Valamint helyet kapnak a szlovén és magyar állami központi ünnepélyek, műkedvelő csoportok találkozói, céhek és szervezetek programjai. Fontos helyszíne a határon átnyúló kulturális együttműködéseknek is.

A lendvai Színház- és Hangversenyterem nem csupán egy kulturális központ, hanem egy olyan építészeti mestermű, amely Makovecz Imre egyedi látásmódját képviseli. Az épület látogatása felejthetetlen élményt nyújt mindenki számára, aki érdeklődik az organikus építészet és a kulturális örökség iránt.

Makovecz Imre tervezte Színház- és Hangversenyterem Lendván – videó

Nézd meg ezeket is!

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük