2020-ban is lesz Budapest100! – Találkozzunk a Tizediken!

A szokásos május elejei időpontban elmaradt a Budapest mindennapi értékeit bemutató civil városi ünnep. Pár hónapos késéssel ugyan, de lesz Budapest100 2020. szeptember 19-én és 20-án. Az idén 10. alkalommal megrendezésre kerülő rendezvény ismét izgalmas programokkal várja az érdeklődőket.

Budapest100 2020

Budapest100 2020. szeptember 19-20

A Budapest 100 rendezvény egy civil városi ünnep, amelynek célja, hogy felhívja a budapestiek figyelmét a körülöttünk lévő város mindennapi értékeire. A két nap alatt mindenki megismerheti és megszeretheti a minket körülvevő várost, épületeivel és lakóival együtt. A rendezvény már a szervezés előkészítő fázisában közelebb hozza egymáshoz a városlakókat, a szomszédokat, a generációkat. A program 2011-ben indult az OSA Archívum és a KÉK – Kortárs Építészeti Központ kezdeményezésére, a százéves házak ünnepeként.

A Budapest100 minden évben más témára fókuszálva mutat be híres és kevésbé ismert épületeket. 2018-ban a tereké, 2019-ben a Bauhaus-épületeké volt a főszerep, míg 2014-ben például a Barátok közt sorozatból ismert ház történetét fedezhettük fel. 2020-ban acél változatlan: bemutatni a pincétől a padlásig a házakat, megismerkedni a lakókkal és hozzájárulni új közösségek kialakulásához.

A csatlakozó épületek és programjaik a rendezvény idején szabadon és ingyenesen látogathatók. A részvételhez nem szükséges előzetes jelentkezés. Van néhány regisztrációköteles program, de ezek is ingynesek.

A részletes programot a Budapest 100 hivatalos oldalán találsz. 

Köszönöm a megosztásokat!

Nézd meg ezeket is!

Te is jártál egy csodálatos helyen és szívesen megosztanád velünk fotóidat, gondolataidat? Várjuk szeretettel!
Csatlakozz a Közel és távol Facebook csoportunkhoz, hogy ne maradj le semmilyen fontos információról, érdekességről!

Iratkozz fel a Közel és távol hírlevélre, hogy minden fontos utazási hír, információ eljusson hozzád!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük