Moraca-monostor Montenegróban

Montenegró, az egykori Jugoszláviából kivált állam egyik legszebb műemléke a XII. századi Moraca-monostor. A fekete hegyek ölelésében, a világ zajától távol megbúvó kolostort már az oda út miatt és érdemes felkeresni. A kristálytiszta Moraca folyó vájta csodálatos völgyben kanyarogva jutunk el az ortodox szentélyhez.

Moraca-monostor

 

Montenegró (Crna Gora) név fekete hegyet vagy egyes vélekedések szerint fekete erdőt jelent. A Balkán-félszigeti ország a volt Jugoszlávia ötödik állama, amely függetlenedett. A 600.000-es ország fővárosa Podgorica. A Horvátország és Albánia között elterülve közel 300 km partszakasszal rendelkezik. Délen Albániával osztozik a Balkán legnagyobb taván a Schodrai-tavon.

A festői környezetben található monostorkomplexumban ma is felfedezhetők a szerzetesek megélhetést szolgáló tevékenységeinek jelei, pl. a konyhakert, a baromfiudvar, a méhes, vagy a kézműves terméket készítő műhelyek. A monostorok ugyanis a kolostorokkal ellentétben nemcsak szálláshelyül szolgáltak, hanem gazdálkodás is folyt bennük.

A monostort három oldalról magas falak, míg egyikről zord hegyek veszik körül. A fő templomot Szűz Máriának szentelték fel a XIII. század közepén. Az egyhajós templom gyönyörű freskói a romantika jegyeit viselik magukon. Az eredeti, a XIII. században festett freskók a XVI. századi török dúlás áldozatává váltak. A most látható falképeket a XVII. században készítették. Egykor ikonkészítő iskola is működött a falakon belül.

A különálló Szent Nikola (Szent Miklós) kápona valószínűleg az első építvény volt a monostor területén.

 

Moraca-monostor

 

Moraca-monostor

 

Moraca-monostor

 

Moraca-monostor

 

Moraca-monostor

 

Moraca-monostor

 

Moraca-monostor

 

Moraca-monostor

 

Moraca-monostor

 

Moraca-monostor

 

Moraca-monostor

 

Moraca-monostor

 

Moraca-monostor

 

  • 36
  •  
  •  
  • 1
  •  
  •  
  • 36
  •  
  •  
  • 1
  •  
  •  

Iratkozz fel a Balkonada hírlevélre, hogy minden fontos kertészkedős, virágos hír eljusson hozzád!

Közel és távol hírlevél-feliratkozás
Az adatok megadásával kinyilvánítod, hogy kéred az utazási hírleveleket
*= kötelező mező
A feliratkozáskor megadott emailt bizalmasan kezelem, azt csak is a Közel és távol hírlevelek küldésére használom. A címeket nem adom át harmadik félnek. További információkat az ÁSZF adatvédelmi részében találsz.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

3 + 18 =

A weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezd a sütik használatát, vagy zárd be az oldalt. További információ

Az Uniós adatvédelmi törvény értelmében tájékoztatlak, hogy a balkonada.hu honlapon "cookie"-kat, magyarul vagy "sütiket" használunk. A sütik kicsi, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el a számítógépeden, hogy minél egyszerűbbé és személyre szabottá tegye számodra a böngészést.
A sütiket bármikor letilthatod vagy újra engedélyezheted a böngésző beállításaiban. Amennyiben a tiltást nem teszed meg, illetve ha a "Rendben" feliratú gombra kattintasz, azzal elfogadod a sütik használatát.

További információért a sütikről és az adatkezelésről kattints az alábbi linkre:
Adatkezelési tájékoztató

Bezárás