100 millió utast szolgál ki a világ legnagyobb, újonnan épült repülőtere

Kevesebb mint öt év kellett a világ legnagyobb befogadóképességű repülőterének megépítéséhez Pekingben. Az elkészült Daxing Nemzetközi Repülőtér nagy mértékben tehermentesíti a pekingi olimpiára 2008-ban jelentősen kibővített Beijing Capital Nemzetközi repülőteret.

A 2008-as reptér a tervezett 85 milliós kapacitása ellenére 2016-ban már 100 millió utast szolgált ki, így égetően szükség volt az új reptér felépítésére a kínai fővárosban.

A Daxing Nemzetközi Repülőtér alapterülete 1,4 négyzetkilométer, évente 100 millió utas kiszolgálására képes, de csak egyetlen terminálból áll. Viszonyításként elég annyi, hogy alapterület nagyobb, mint a londoni Heathrow négy terminálja összesen.

Wired értesülése szerint az építkezés 9 milliárd fontba, vagyis átszámítva mintegy 3241,44 milliárd forintba kerül. A Heathrown ehhez képest egy harmadik futópálya 14 milliárd fontba (kb. 5042 milliárd forint) kerül, és leghamarabb 2026-ra készülhet el.

A hétemeletes épület a világ első olyan terminálja, ahol két indulási szint is van. A repülőtérhez hét futópálya tartozik és képes ellenállni egy 8-as erősségű földrengésnek is. Különlegessége, hogy csillag alakúra építették , így az utasoknak a legtávolabbi kapuhoz is csupán 600 métert kell gyalogolniuk. A nagyobb európai vagy amerikai reptereken ettől sokkal több sétára van szükség.

A repülőtér “papírmentes” is lesz, a check-in ugyanis arcazonosítással, a poggyász követése pedig mobiltelefonnal történik majd.

Az építmény már áll, de csak 2019. szeptember 30-án nyitják meg az utasok előtt.

Daxing Nemzetközi Repülőtér – videó

További olvasnivalók Kínából

  • 63
  •  
  •  
  •  
  •  
  • 63
  •  
  •  
  •  
  •  

Nézd meg ezeket is!

Te is jártál egy csodálatos helyen és szívesen megosztanád velünk fotóidat, gondolataidat? Várjuk szeretettel!
Csatlakozz a Közel és távol Facebook csoportunkhoz, hogy ne maradj le semmilyen fontos információról, érdekességről!

Iratkozz fel a Közel és távol hírlevélre, hogy minden fontos utazási hír, információ eljusson hozzád!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

három × kettő =

A weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezd a sütik használatát, vagy zárd be az oldalt. További információ

Az Uniós adatvédelmi törvény értelmében tájékoztatlak, hogy a balkonada.hu honlapon "cookie"-kat, magyarul vagy "sütiket" használunk. A sütik kicsi, teljesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal azért helyez el a számítógépeden, hogy minél egyszerűbbé és személyre szabottá tegye számodra a böngészést.
A sütiket bármikor letilthatod vagy újra engedélyezheted a böngésző beállításaiban. Amennyiben a tiltást nem teszed meg, illetve ha a "Rendben" feliratú gombra kattintasz, azzal elfogadod a sütik használatát.

További információért a sütikről és az adatkezelésről kattints az alábbi linkre:
Adatkezelési tájékoztató

Bezárás